Ma Tivadar névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
A lendületben lévő MozGo-Nagykőrös a tavasszal még nyeretlen Üllőt fogadja

Dobogóesélyesek rangadója Nagykőrösön

Március 22-én, szombaton 15:00 órától rangadót játszanak Nagykőrösön, ahol a téli átigazolási időszakban megerősödött hazaiak az előző szezonban még a másodosztályban szerepelt Üllő együttesét fogadják a Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának 16. fordulójában. A vendégek 26 ponttal pillanatnyilag a 3. helyen állnak a tabellán, míg az ősszel hetedikként forduló újonc MozGo-Nagykőrös tőlük kettővel lemaradva már negyedik a tabellán.

A pillanatnyi forma a hazaiak felé billentheti a mérleg nyelvét, hiszen Márton Tibor alakulata tavasszal eddig hibátlan, két lejátszott mérkőzésén tízszer volt eredményes, a Dabas-Gyón ellen hat, legutóbb, Péteriben pedig négy gólt szerzett. Ezzel szemben az üllőiek idén eddig még nyeretlenek, ugyanis a szigethalmi kétgólos vereséget követően legutóbb, a Miklósi Kölyök Focisulival sem bírt otthon Lantos István együttese. A két, dobogóra jó eséllyel pályázó együttes szakvezetőjét kérdeztük a holnapi rangadó előtt.

MÁRTON TIBOR, a MozGo-Nagykőrös edzője: – Nagyon szeretnénk behúzni a szombati mérkőzést és revansot venni az őszi kétgólos vereségért. Nincsen hiányzónk, szerencsére mindenki hadra fogható és rendelkezésre áll. Télen nem volt távozónk, ugyanakkor a Martonvásárból érkezett Ladányi Tiborral és az előző „megye-négyes” szezonunk gólkirályával, Kovács Szabolccsal egyértelműen erősödtünk, utóbbi fél év németországi munka után tért vissza. Az őszi, egymás elleni mérkőzésünkre visszagondolva, úgy gondolom, akkor megérdemelten nyert az Üllő, amely jó csapat benyomását keltette. Azon a meccsen hiába voltak ziccereink, hiába játszottunk 50 percet emberelőnyben, nem boldogultunk a hazaiakkal szemben. Tavasszal viszont eddig lendületben vagyunk, kettőből kettőt nyertünk, és nagyon szeretnénk megnyerni a hétvégi mérkőzést is.

Márton Tibor reméli, megmarad csapatának a lendülete
Márton Tibor reméli, megmarad csapatának a lendülete

LANTOS ISTVÁN, az Üllő játékos-edzője: – Ugyanúgy készülünk a hétvégi mérkőzésre, mint az összes többire, nem tulajdonítunk megkülönböztetett jelentőséget ennek az összecsapásnak sem. Az biztos, hogy rendkívül nehéz 90 perc előtt állunk, komoly erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy ponttal vagy pontokkal távozzunk Nagykőrősről. Sajnos télen inkább gyengültünk, hiszen távozott tőlünk a házi góllövőlistát vezető Czinege Norbert és a régóta ugyancsak meghatározó embernek számító Kunovics Dániel is. Érkezett viszont korábbi monori U19-es bajnok játékosom, Molnár Milán, aki ősszel még Felsőpakonyban futballozott, valamint a kapusposztra átigazoltuk Mészáros Attilát a Közterülettől. A célunk természetesen az, hogy a következő egy-három évben kiharcoljuk a visszajutást a másodosztályba, ha reális, akár korábban is állunk elébe, de tisztában vagyunk a realitásokkal, hogy az Inárcs és a Taksony elég komoly játékerőt képviselnek, nem könnyű feladat őket megelőzni. A szombati meccsre visszatérve, Takács Richárd és Szecsei Gergő felépült a sérüléséből, egyedül Négyessy Balázs marad ki, a többiek közül mindenki hadra fogható. Bízom benne, hogy jó mérkőzést fogunk játszani.

Lantos István nehéz, de jó mérkőzésre számít
Lantos István nehéz, de jó mérkőzésre számít

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoport 3. fordulójában 2024. szeptember 14-én lejátszott Üllő – MozGo-Nagykőrös (2–0) mérkőzés részletes jegyzőkönyve:
https://adatbank.mlsz.hu/match/63/14/29630/3/1963585.html

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoport hétvégi, 16. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/29630/16.html

Címlapfotó: A lendületben lévő MozGo-Nagykőrös a tavasszal még nyeretlen Üllőt fogadja (forrás: Sportszelet Online illusztráció)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!