KÖVÉR ISTVÁN, az Ócsa vezetőedzője: – Az, hogy tavasszal lényegesen jobban szerepelünk, nagymértékben köszönhető Vezendi László barátomnak és kollégámnak, aki korábban a Pénzügyőr Budapest-bajnokságban szereplő csapatánál dolgozott és általa tudtunk erősíteni télen. Vezendi Lászlóval és Forgács Gergellyel teammunkában végezzük a felnőtt csapat melletti munkát, és bátran mondhatom, ez az Ócsa már egyáltalán nem az ősszel látott együttes. Az új szerzeményeink régóta kollégám játékosai voltak, gyakorlatilag minden csapatrészbe sikerült igazolnunk és lekopogom, eddig jól alakult a szereplésünk az eredményességet illetően. A Tököl elleni hétvégi rangadón a kisebb sérüléssel bajlódó Kovács Tibor nagyon fog hiányozni a középpályánkról, rajta kívül a kapus Szöllősi Norbert nem lesz még bevethető. Ami ellenfelünket illeti, a Tököl nagyon jó erőkből álló, kemény csapat, amely ősszel megmutatta velünk szemben az erősségeit. Abban is biztos vagyok azonban, a mostani már teljesen más mérkőzés lesz, hazai pályán egyértelműen a három pont begyűjtése a célunk, s erre abszolút reális esélyt látok.

MÉSZÁROS ATTILA, a Tököl vezetőedzője: – Azzal aligha mondok újat, hogy ez a mérkőzés nyilván teljesen más lesz, mint amilyen az őszi volt. Ennek megfelelően készülünk, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy az Ócsa kézzel-lábbal kapaszkodik a bentmaradás esélyébe. Sajnos két-három három sérültünk van, és bár lassan felépülnek, de a visszatérésük még nem várható hétvégén, így Füzesi Zoltán, Leveleki György és Dankó Roland nem lesz tagja a keretnek. Nem igazán szoktam előrejelzésekbe bocsátkozni, de alapvetően minden ellenfelünkkel szemben a győzelem reményében küldöm pályára a csapatot. Nem kérdés, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen ellenfelünk télen megerősödött, amit az eddigi eredményei is alátámasztanak. Ettől függetlenül mindenképpen arra számítok, a srácok megoldják majd a rájuk váró feladatot.

A 2024. október 6-án, a 7. fordulóban lejátszott Tököl – Ócsa (6–0) mérkőzés részletes jegyzőkönyve:
https://adatbank.mlsz.hu/match/63/14/29629/7/1960148.html
A Pest vármegyei II. osztály hétvégi, 22. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/29629/22.html
Címlapfotó: Az őszihez képest jóval nehezebb feladat vár a Tökölre Ócsán (forrás: Sportszelet Online-illusztráció)