PEST VÁRMEGYEI KUPA
6. forduló
A Pest vármegyei I. osztályban listavezető Gödöllő hazai pályán hátrányból fordított a bajnokságban dobogóra pályázó Pilissel szemben, amely Tóth Ádám 11-esével az első játékrész közepén vezetést szerzett, majd a másodikban Mertse Ábel előbb kiegyenlített, majd Berczi Kristóf a 88. percben a győztes – és egyben továbbjutást jelentő – gólt is megszerezte.
A mások ágon a bajnokságban az elmúlt hetekben jobbára bukdácsoló Dunakeszinek kinyílt az a bizonyos gólzsák, amire a vezetőedző, Kecskés Zoltán utalt a találkozó előtt. A hazaiak Erdész Ádám két és Erdélyi László góljával hamar, már a 21. percben háromgólos előnyre tettek szert, amit a második félidő első harmadában Mudroch Mendel duplájával a Vecsés tíz perc alatt egyre csökkentett, de az egyenlítés már nem sikerült, így története során a Dunakeszi első alkalommal játszhat majd Pest Vármegyei Kupa-döntőt.
Gödöllő – Pilis
2–1 (0–1)
Gödöllő, Szűcs Lajos Sportcentrum, 100 néző. Vezette: Futó T. (Berendi T. Cs., Bíró Zs.)
GÖDÖLLŐI SK: Németh M. 7 – Nagy B. 7, Hevesi M. 7, Tóth-Ilkó Á. 7 – Dolhai G. 7 (Barát V. 7, a szünetben), Varró B. 7, Tóth B. 7 (Hámor Zs. 0, 86. p.), László G. 7–2=5 (Berczi K. 0, 77. p.), Richter T. 7 (Wild T. 0, 77. p.) – Mertse Á. 7, Nagy D. 7 (Czakó G. 7, 58. p.). Edző: Sipeki István.
PILISI LK: Paulovicz D. 8 – Krizsán M. 7, Nemes B. 7, Mányi Zs. 7 (Kuchta G. 0, 64. p.), Tóth Á. 7 – Mányi B. 7, Hajdu B. 7 (Mányi D. 0, 66. p.), Gyökér T. 7, Benkó D. 7 (Csikós F. 0, 80. p.) – Seregy T. 7 (Györe K. 7, 60. p.), Kamarás Gy. 7. Játékos-edző: Miklósvári János.
GÓL: Mertse Á., Berczi K., ill. Tóth Á. (11-esből).
SÁRGA LAP: Mertse Á., Hevesi M., ill. Nemes B., Kuchta B.
KIÁLLÍTVA: László G. a 88. percben (a kispadról – a második sárga lap után).
SIPEKI ISTVÁN: – A vártnak megfelelően nehéz mérkőzést játszottunk, amelyen az első félidei játékunk nem volt olyan gördülékeny, mint szerettük volna, a Pilis meg is szerezte a vezetést. A második játékrészben mindent megtettünk a győzelem megszerzéséért, a kitartásunk sikerrel párosult. Boldogok vagyunk, hogy bejutottunk a Pest Vármegyei Kupa döntőjébe. Köszönjük szurkolóinknak a támogatást!
MIKLÓSVÁRI JÁNOS: – Nagyon szerettünk volna a döntőbe kerülni, ez látszott is minden játékosomon. Azt gondolom, hogy jól futballoztunk, de igazságtalan játék a labdarúgás. Sajnáljuk, hogy idáig tartott a szereplésünk, de fel kell emelnünk a fejünket, és megyünk tovább a céljaink elérése érdekében. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy ilyen sokat elkísértek minket!
Dunakeszi – Vecsés
3–2 (3–0)
Dunakeszi, Fóti út, Kinizsi Sportközpont, 50 néző. Vezette: Jakab Á. (Visnyei Barnabás, Benyhe A. B.)
VS DUNAKESZI: Bajusz Sz. 6 (Kindricz M. 0, 83. p.) – Vágner A. 7, Nemes Á. 6, Cotirlan I. 6 (Zelenák M. 0, 89. p.), Atik Y. 7 – Balogh T. 7, Nyilas E. 7 (Pajti A. 0, 68. p.), Vén B. 6 – Erdélyi L. 7, Erdész Á. 8, Csordás S. 7. Edző: Kecskés Zoltán.
VECSÉSI FC: Kovács T. 8 – Menyhárt A. 8, Bagó P. 8, Köblös 7, Nagy B. 7 – Halmos R. 6 (Nádasi K. 7, a szünetben), Laczkovich D. 8, Bakos Sz. 8 – Füzik B. 7, Barabás Á. 7, Mudroch M. 8. Edző: Győri Zoltán.
GÓL: Erdész Á. (2), Erdélyi L., ill. Mudroch M. (2).
SÁRGA LAP: Vén B., Erdélyi L., Zelenák M., ill. Laczkovich D., Barabás Á.
KECSKÉS ZOLTÁN: – Remekül indult számunkra a mérkőzés, hamar háromgólos előnyre tettünk szert, a terveink szerint zajlott a találkozó. Ahogy sejtettük és várható volt, hogy a Vecsés nem adja majd fel és kockáztatni fog a folytatásban. Így is történt, fel tudtak zárkózni. Az alapvető probléma leginkább az volt nálunk, hogy brutális helyzeteket hagytunk ki, és adtunk rá esélyt, hogy reménykedjenek, ami majdnem megbosszulta magát.
GYŐRI ZOLTÁN: – Ambivalens érzéseim vannak, mert ha az első 20 percet nézem, hogy ott mekkora egyéni hibák voltak, akkor megérdemelt a ’Keszi továbbjutása. Viszont, ha a teljes második félidőt, akkor már sokkal árnyaltabb a kép. Büszke voltam a srácokra, hogy ilyen első félidei hátrány után úgy tudták magukat a második játékrészre motiválni, amiben 20 perc alatt az egyenlítés is maximálisan benne volt, sőt, akár még a fordítás is. Az igazsághoz természetesen hozzátartozik, hogy a hatalmas energiákat megmozgató aktivitásunk következtében a Dunakeszi egy-egy kontratámadása életveszélyes volt, viszont Kovács Tomi hozta azt a fajta mentalitást és zsenialitást, amit tőle megszokhattunk az elmúlt időszakban. Örülök, hogy az egyesület főtáblára került a MOL Magyar Kupában, ugyanakkor rettenetesen sajnálom, hogy nem tudtunk a Gödöllővel döntőt játszani. Gratulálok és sok sikert kívánok és a Dunakeszinek!
Címlapfotó: A zöldmezes Pilis bár megszorongatta, de megállítani nem tudta a címvédő Gödöllőt (forrás: Patkovics Bence)







