– A szezon nagy részében hol a védelem jobb-, hol pedig a baloldalán kapott lehetőséget. Vasárnap mit fog játszani?
– Egyelőre még nem tudom biztosan, de ezt amúgy is a vezetőedző, Sipeki István hatásköre eldönteni. Valóban bevethető vagyok mindkét oldalon, volt is erre bőven példa ebben az évadban, de úgy gondolom, ezúttal baloldalon fogok majd játszani.
– Elég lehet az első meccsen kiharcolt egygólos előny a mohácsi visszavágón?
– Szerintem igen. Ha úgy állunk bele, ahogy az első mérkőzésen is tettük, amikor egymásért küzdve, egymást kisegítve nagyon egységes arcát mutatta a csapat, akkor idegenben is győzhetünk. Mindenki átérezte a találkozó fontosságát, végig higgadtan és fegyelmezetten futballoztunk, legközelebb is ez lehet a siker kulcsa.
– Mit vár a visszavágótól?
– Valószínűleg a védelem foglalkoztatva lesz, könnyen elképzelhető, hogy a hazaiak nekünk rontanak, de szerintem a múltkor, Gödöllőn mutatott stabil védekezésüket hazai pályán sem fogják teljesen feladni. Nyilván nekik is ez lesz az év meccse, ahogy nekünk. Nagyon örülünk az eddig elért sikereinknek, az Amatőr és a Pest Vármegyei Kupa-győzelemnek, az I. osztályú bajnoki címnek, de a szezon csakis akkor lehet teljes és sikeres, ha olyan eredményt érünk el, amelynek köszönhetően kiharcoljuk a feljutást az NB III-ba, mivel eleve így, ezzel a céllal vágtunk neki az egész szezonnak.
Területi osztályozó, 2. mérkőzés:
Június 15., vasárnap
Mohács – Gödöllő (Mohács, Újvárosi stadion), 17:00. Jv.: Dobai J. (Szabó R., Balogh B.)
Az NB III-ba jutásért kiírt területi osztályozók eddig eredményei és teljes hétvégi programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/0/31368/1.html
Címlapfotó: Balogh Bálint (fehérben) tudja, nagy lesz a nyomás a gödöllői védelmen (forrás: Patkovics Bence)