– Mi volt az egyesület elképzelése, terve az U19-es korosztállyal kapcsolatban a 2024/2025-ös bajnoki évben?
– Az volt a döntés, hogy mindenképpen induljunk el, annak ellenére, hogy nyolcan tavaly nyáron eligazoltak tőlünk. Az volt az alapvető cél, hogy a megmaradt magra alapozva alakítsuk ki a csapatot, ne veszítsük el az U17-es korosztályt, így ennek megfelelve hat 2008-as születésű futballista került beépítésre. Persze voltak rutinos futballisták is a keretben, a Horváth ikrek, Krisztofer és Dániel, fél évvel korábban tértek vissza Monorról, ők ketten a góljainknak csaknem felét szerezték. Nekivágtunk tehát a szezonnak és az eredmények nem is maradtak el, végig ott voltunk az esélyesek között, az alapszakasztól kezdve a rájátszásig.
– Induljunk el a szezon kezdetétől. Miként zajlott a szereplésük az alapszakaszban?
– Az gyorsan kiderült, hogy a rájátszásba jutást jelentő első két helyre három gárda: a Nagykáta, az Aranyszarvas és mi vagyunk az esélyesek. Jól kezdtünk, az első négy fordulóban gólzáporos győzelmeket arattunk, köztük volt az egyik riválisunk, a Nagykáta elleni 4–2 is. Az 5. fordulóban találkoztunk az Aranyszarvassal, ellenük ki-ki meccsen 2–1-re kikaptunk. Ez volt az egyetlen vereségünk az alapszakaszban, de így is az élen maradtunk. A második körben újabb három győzelmet könyvelhettünk el, majd, miután az utolsó előtti fordulóban 1–1-et játszottunk Nagykátán, addigra már biztos volt, hogy az első helyen végzünk. Az már csak nagyon szép ráadás volt, amikor az alapszakasz zárásakor visszavágtunk az Aranyszarvasnak és 11–0-ra (!) nyertünk ellenük. A 18 gólos Horváth Dániel személyében mi adtuk a legeredményesebb játékost.
– Tavasszal aztán következett a rájátszás. A bajnokság ezen szakaszát hogyan értékelné?
– A rájátszásra az alapszakasz négy csoportjából a felsőházba bekerült nyolc együttes közül ketten nem vállalták a szereplést, így csak hatan kezdtük meg a küzdelmet. Bevallom, mi is elbizonytalanodtunk, mert az alapszakasz után négyen új egyesületbe igazoltak át, ketten befejezték a focit, egy futballistánk pedig sérülés miatt a dőlt ki a sorból. Le kellett ülnünk egymással: játékosok, szakmai stáb, valamint a vezetők, hogy döntsünk a hogyan továbbról. A labdarúgóink végül úgy határoztak, ha már eddig eljutottunk, akkor folytatjuk. A 2009-es születésűek közül is néhányat be kell építeni, így képesek lehetünk a helytállásra. A vezetőség áldását adta, mi több, Lengyel Zoltán elnök úr azt is felajánlotta, ha dobogón végzünk, akkor tablót csináltat a csapatról.
– Hatott az elnöki „dopping”?
– Maximálisan. Repülőrajtot vettünk, négy győzelemmel indultunk, többek között a két közvetlen riválist, a Bugyit és a Budakalász is sikerült két vállra fektetni. A negyedik sikerünk csak papíron született meg, mert a Nagykáta lemondta ellenünk a meccset, ami némileg „bekavart”, mert számunkra így három hét szünet következett a bajnokságban, s ez visszavetett bennünket. Olyannyira, hogy a Vác-Deákvár ellen idegenben beleszaladtunk egy nagy, 6–1-es pofonba. Még a vereség okán morfondíroztunk, máris jött az újabb kudarc, a Bugyi 8–3-ra vert bennünket, így már a Budakalász volt az élen egy pont előnnyel. Ismét összeültünk és azt mondtuk, van még négy meccs vissza, nincs még minden veszve, de Budakalászon győznünk kell. Mindenki beleadott mindent, végül 3–0-ra nyertük meg a rangadót. A tabellán átvettük a vezetést, a buszon hazafelé mindenki sírt örömében. A három hátralévő találkozón már csak arra kellett ügyelni, hogy megőrizzük a pozíciónkat, ami végül sikerült. A gólkirály is tőlünk került ki, Horváth Krisztofer 17 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját.
– Az aranyérmes gárda tagjai közül kik teljesítettek átlagon felül?
– Nehéz kérdés, hiszen ez a csapategység sikere volt. Ha mégis neveket vár tőlem, akkor a Horváth ikrek a góljaikkal érdemelnek dicséretet, míg a legfiatalabbak, a 2009-es születésűek közül Baár Dánielt és Kerepeszki Barnabást említeném meg.
– Mi lesz a korosztály a sorsa a jövőben?
– A srácok többsége kiöregszik ebből a korosztályból, a vezetőség pedig úgy döntött, Pilis II.-ként indulunk ősszel a vármegyei IV. osztályban. A keret tagjainak közel kilencven százaléka marad, tehát lehet majd rájuk számítani a felnőtt mezőnyben. Vélhetően lesznek olyanok is, akik az első csapatunkban, az I. osztályban is bemutatkozhatnak. A tartalék újraindításával az a célunk, hogy minél előbb, akár már a következő szezon végén a vármegyei III. osztályba lépjünk…
A Pilis eredményei az I. osztály rájátszásában:
https://adatbank.mlsz.hu/club/63/14/30961/10/304606.html
és az I-II. osztály, B-csoportjában:
https://adatbank.mlsz.hu/club/63/14/29849/10/293430.html
A Pest vármegyei I. osztály U19-es bajnoka 2024/2025-ben a Pilis. Felső sor:
Baár Dániel, Bajkó Márk, Erős Tamás, Laczkó Attila, Kerepeszki Barnabás, Földesi Zoltán (vezetőedző), Sütő László, Szeder Kevin, Szabó Máté, Takács Pál, Kerepeszki Zoltán (utánpótlásvezető). Alsó sor: Kása Krisztián, Horváth Dániel, Horváth Krisztofer, Bretka Dávid, Merényi Marcell, Opra-Bódi Zsombor, Szűcs Dávid, Szebelédi Milán. A képről hiányzik: Eipl László (másodedző). Pályára léptek még a 2024/2025-ös szezonban: Bretka Márk, Cséke Zoltán, Csillag Gergő, Füle Balázs, Kanyó Dániel, Takács Sándor, Zombori Ákos.
(A képen szereplő 17 játékos közül 15-en a Pilisen lettek igazolt labdarúgók, nyolcan csak pilisi színekben futballoztak eddig.)
Címlapfotó: Végül hét pont előnnyel lett befutó a Pilis az U19-esek I. osztályában (forrás: Weisz Barnabás)