Magabiztosan nyerte osztálya bajnokságát a Pilis

Az alapszakasz megnyerése után a rájátszásban is folytatta sikeres szereplését a Pilis U19-es gárdája a Pest vármegyei I. osztályban, amelynek a bajnoki címét végül hét pont előnnyel, magabiztosan nyerték meg a zöld-fehérek. A jó kezdés után ugyan volt némi megtorpanás, hirtelen veszélybe került az első hely is, de a Budakalász ellen idegenben 3–0-ra megnyert rangadót követően aztán újra belelendültek célba értek Földesi Zoltán tanítványai. Két évvel korábban még a korcsoport II. osztályában szerepelt a Pilis, majd a 2023/2024-es szezonban már az I. osztályban indult, ahol épphogy lemaradt a felsőházi rájátszásról, idén viszont minden összejött. A sikeres, aranyéremmel végződő teljesítményt Földesi Zoltán edző értékelte, aki két és fél évvel ezelőtt került Monorról a zöld-fehérek U19-es alakulatához. A vele készült interjúban a szezon értékelése mellett természetesen arról is szót ejtettünk, miként folytatódhat majd a bajnokcsapat jövője.