Ma Leó, Szaniszló névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
Szombat délután volt másodosztályú bajnokcsapatok találkoznak egymással

Volt másodosztályú bajnokok egymás elleni párharca Felsőpakonyban

Szeptember 6-án, szombaton 16:30-tól Felsőpakony-Hungarec – Dunakanyar-Szentendre mérkőzésre kerül sor a Pest vármegyei I. osztály, 3. fordulójában. A meccs, mondhatni, elsőre egy a sok közül, de ha azt nézzük, hogy két regnáló, az előző szezonban még a második vonalban szerepelt bajnokcsapat néz egymással szembe, akkor mindjárt más lehet a 90 perc megítélése.

Annyi biztos, a győzelemért ezúttal is három pontot adnak, ami pedig a közelmúltat, azaz a legutóbbi bajnokságot illeti, a Felsőpakony feladata és útja jóval nehezebb volt a bajnoki címért vezető úton, hiszen Megyesi László csapata csak az utolsó fordulóban, míg Andrási Zoltán együttese már hetekkel a vége előtt bebiztosította elsőségét. A felsőpakonyi együttes 72, a Szentendre pedig 76 pontot szerezve végzett csoportja élén az előző szezon során. A mostani évadot a ’pakonyiak egy-egy vereséggel, illetve győzelemmel zárták a Perbál és a CSO-KI ellen, míg a szentendreiek még nyeretlenek; a Váctól idegenben 1–0-ra kaptak ki, legutóbb bajnoki címre hajtó Pilissel pedig 3–3-as döntetlent játszottak úgy, hogy az első félidőben már 3–1-re is vezettek, innen jött fel a MOL Magyar Kupában a jövő hétvégi, 3. fordulóra készülő vendégcsapat. Ezúttal a két újonc bajnokcsapat vezetőedzőjét kérdeztük az aktuális mérkőzésükkel kapcsolatban.

MEGYESI LÁSZLÓ, a Felsőpakony-Hungarec vezetőedzője: – Úgy érzem, a bajnokság ezen szakaszában még nem lehet hatpontos rangadóról beszélni, ugyanúgy készülünk erre a mérkőzésre, mint a többire, a Perbál elleni fájó hazai vereségünk után itthon szeretnénk megszerezni az első győzelmünket. Hosszabb távon elsődlegesen a biztos bentmaradás elérése a célunk, de természetesen nekünk is vannak álmaink, amelyekből akár egy eredményesebb, sokkal jobb szezon is létrejöhet. Szerencsére nem lesz hiányzónk a Szentendre ellen, az összes játékosom hadra fogható. Ellenfelünk jól igazolt a nyáron, nem lesz tehát könnyű dolgunk.

Megyesi László az első őszi hazai győzelemre készül a Felsőpakonnyal
Megyesi László az első őszi hazai győzelemre készül a Felsőpakonnyal

ANDRÁSI ZOLTÁN, a Dunakanyar-Szentendre vezetőedzője: – A sebességben és a szervezettséget tekintve látok alapvető különbséget a másod- és az elsőosztály között. Nem készülünk másként erre a bajnokira sem, mint a többire, amelyen szeretnénk jó eredményt elérni. Sajnos vannak sérültjeink, Ladányi Lőrinc és Horváth Patrik továbbra sem bevethető, a hétközi kupameccsen megsérülő Zöld Bálint játéka pedig még kérdéses. Örülök, hogy gólokat szereztünk a kupában és a fiataloknak játéklehetőséget tudtam adni, ez mindenképpen növeli az önbizalmat. A bajnokságban a biztos bentmaradás kiharcolása a célunk, amelyben akár a középmezőnybe tartozás is benne lehet. Több új játékosunk van, őket minél előbb be kell építenünk a csapatba.

 

Andrási Zoltánnak több új játékost kell beépítenie a Szentendrébe
Andrási Zoltánnak több új játékost kell beépítenie a Szentendrébe

A Pest vármegyei I. osztály hétvégi, 3. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/65/14/31445/3.html

A Felsőpakony eredményei a 2024/2025-ös szezonban a Pest vármegyei II. osztály, Északi csoportjában:
https://adatbank.mlsz.hu/club/63/14/29629/30/287802.html

A Dunakanyar-Szentendre eredményei a 2024/2025-ös szezonban a Pest vármegyei II. osztály, Északi csoportjában:
https://adatbank.mlsz.hu/club/63/14/29628/30/287785.html

Címlapfotó: Szombat délután volt másodosztályú bajnokcsapatok találkoznak egymással (forrás: Sportszelet Online-illusztráció)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!