Ma Abigél, Alex névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
A Mohoráról érkezett Szita Bence (fehérben) eddig négy gólnál jár gödöllői színekben

Mohorai formát várnak Szita Bencétől Gödöllőn

Gólerős labdarúgóval, Szita Bencével erősítette meg nyáron a keretét az NB III-ban újonc Gödöllői SK, amelyhez a Nógrád vármegyei I. osztályban szereplő Unicum-Mohorától érkezett az új támadó. A 27 éves futballista az elmúlt négy szezonban a „megye-egyben” háromszor lett gólkirály, minden bajnoki évben harmincnál több szerzett góllal, ami kétségtelenül jó ajánlólevélnek bizonyult az átigazolás megkötéséhez. A felek gyorsan meg is állapodtak egymással, így Szita Bence hamar a kék-fehérek játékosa lett. Az interjúban többek között az új klubjába történő beilleszkedéséről, az újonc eddigi szerepléséről is kérdeztük.

Miként került képbe az ön személye Gödöllőn?
– Komár Gábor telefonon keresett meg a nyáron, aki elmondta, hogy az NB III-ba feljutott Gödöllő többek között csatárral is szeretné megerősíteni a keretét. Rám gondolt, érdeklődött, volna-e kedvem ismét az NB III-ban játszani, hiszen korábban, Balassagyarmaton már futballoztam ebben az osztályban. Gábor a klub utánpótlásánál dolgozik, jelezte, ha érdekel a klubcsere, akkor beajánl engem a vezetőség felé, mert régóta ismer, tudja, mire vagyok képes. Ő korábban Nógrád vármegyében, Rimócon volt edző, ahol 2017 tavaszán magam is futballoztam, innét kettőnk ismeretsége. Egyébként is figyelemmel kísérte Nógrád futballját, tudta, hogy a Mohorával hogyan szerepeltünk, és azt is, hogy háromszor lettem gólkirály a „megye-egyben”. Jelezem neki, hogy volna kedvem a dologhoz, így összekötött bennünket Rózsavölgyi Sándor klubigazgató úrral, akivel egy telefonon történt beszélgetés után már személyesen is találkoztam.

Mi hangzott el az első egyeztetéskor?
– A frissen feljutott csapat elsődleges célja a biztos bentmaradás az NB III, Észak-Keleti csoportjában, eme cél elérésében a gólerős játékommal segítsem a Gödöllőt, legyek minél eredményesebb, ahogy Mohorán is. bevallom, tetszett az új kihívás, nem is gondolkodtam rajta sokat, így könnyen ment a megállapodás is. A későbbiekben megismerkedhettem a klub által biztosított háttérrel, a játékostársaimmal, ezt figyelembe véve úgy érzem, jól döntöttem, amikor Gödöllőre igazoltam.

A támadó kitűnő ajánlólevéllel, háromszoros gólkirályként jött Gödöllőre
A támadó kitűnő ajánlólevéllel, háromszoros gólkirályként jött Gödöllőre

Gödöllőt megelőzően hogyan alakult a pályafutása?
– Amióta az eszemet tudom, mindig is futballista szerettem volna lenni. Balassagyarmati vagyok, már kisgyerekként rendszeresen kijártam a nagyapámmal a város csapatának a meccseire, nagyon tetszett a közeg, amit ott láttam, ezért számomra természetes volt, hogy már hatévesen leigazoltam a balassagyarmati utánpótlásegyesületbe, a Palóc Farkasokhoz. Velük tornákon vettünk részt, ezek egyikén felfigyelt rám a Dalnoki Akadémia szakmai stábja, így 2007-ben felkerültem a fővárosba. Két évet futballoztam a Dalnokinál, amikor a korosztályom átkerült az MTK-hoz. Három évet futballoztam a fővárosi kék-fehéreknél, jól is éreztem magam, ennek ellenére úgy határoztam, hogy elköszönök tőlük.

Mi volt a váratlanak tűnő döntés oka?
– Agárdon, a Sándor Károly Akadémiában égisze alatt, bentlakásosként kellett volna folytatnom a pályafutásomat, én viszont nem szerettem volna elszakadni a családtól. Végül hazatértem Balassagyarmatra és helyi utánpótlásban futballoztam tovább. Az U17-es korosztályban 40 gólt szereztem, majd 2014 tavaszán – 16 évesen – bemutatkozhattam a „megye-egyben” szereplő felnőttek között. Később egy szezont Vácott, majd Rimócon töltöttem, majd 2017 nyarán ismét hazatértem, de akkor már NB III-ban szereplő együttesbe. Kiestünk, de csak egy évadot töltöttünk a megyében, mivel újra bajnokok lettünk, így visszakerültünk a harmadosztályba. 2021 nyarán viszont jelentkeztek gondok a klubnál, alig kezdődött el a bajnokság, és máris visszalépett, majd megszűnt a csapat. Már az indulás előtt érezni lehetett, hogy baj lesz, ezért mindenki igyekezett magának új egyesületet keresni.

Ön hol folytatta a pályafutását?
– Az Unicum-Mohora Nógrád vármegyei I. osztályú együtteséhez igazoltam, s így utólag visszagondolva, ez jó választásnak bizonyult. A klubon belül családias volt a légkör, ráadásul nekem is kijött a lépés. Az első két mohorai évadomban mindkét alkalommal ezüstérmesek lettünk én pedig gólkirály voltam előbb 31 majd 35 találattal. A következő szezon gyengébben sikerült, de a 2024/2025-ös bajnoki évben miénk lett a harmadik hely, ekkor 31 góllal ismét gólkirály lettem.

Minden meccsen nagy küzdelmet folytat a védőkkel
Minden meccsen nagy küzdelmet folytat a védőkkel

Mennyire sikerült Gödöllőre átmentenie a mohorai formáját?
– Négy gólnál tartok, remélem, hogy a folytatásban nem maradok adós a további találatokkal. Gödöllői színekben az első gólomat a Tarpa ellen, a 2. fordulóban szereztem, amikor a második félidőre csereként léptem pályára, a 83. percben pedig megszereztem az egyenlítést jelentő találatot, így lett 2–2 a vége. Négy fordulóval később, a Tiszaújváros elleni 3–1-es győztes találkozót két góllal indítottam. A soron következő, Cigánd elleni hazai meccsen is eredményes voltam, de ez a 90 perc sajnos nem tartozik a szép emlékek közé, mivel 4–3-ra kikaptunk. A meccs összképéhez hozzátartozik, hogy a Cigánd már 4–0-ra is vezetett, ám az utolsó bő 20 percben már mi domináltunk, háromszor is bevettük a kapujukat – én lőttem a harmadikat –, és ha még néhány perccel tovább tart a meccs, pontot menthettünk volna.

Fentebb már ejtettünk szót az újonc gárda céljairól, azaz a biztos bentmaradás kiharcolásáról. Ez jelen állás szerint reális elvárás lehet?
– Mindenképpen. A bajnoki rajt jól sikerült, az első három fordulóban hét pontot szereztünk, tény és való, utána sajnos jött egy gyenge sorozat, de úgy érzem, most ismét eredményesebb időszak elé nézhetünk. Legutóbb a listavezető Tiszafüred otthonában léptünk pályára, és rácáfoltunk a papírformára, 1–1 lett az eredmény. Sokáig 1–0-ra vezettünk, ellenfelünk a 70. percben tizenegyesből egyenlített. A mérkőzés előtt az edzőnk, Sipeki István annyit kért, legyünk motiváltak és küzdjünk keményen, ennek végül meg is lett az eredménye. A folytatásban is hasonló hozzáállással kell játszanunk, akkor nem lehet gond. Jelenleg 11 ponttal a 12. helyen állunk a tabellán, mindössze három pont választ el a 7. helyen lévő Diósgyőr II.-től. Ha úgy teljesítünk, mint a bajnokság kezdetén, vagy mint legutóbb, az éllovas Tiszafüred ellen, akkor jövőre is NB III-asok maradunk.

A 27 éves futballista bízik csapata bentmaradásában
A 27 éves futballista bízik csapata bentmaradásában

A Gödöllő eddig eredményei és további mérkőzései a 2025/2026-os évad őszi idényében az NB III, Észak-Keleti csoportjában:
https://adatbank.mlsz.hu/club/65/0/31364/12/308834.html

Címlapfotó: A Mohoráról érkezett Szita Bence (fehérben) eddig négy gólnál jár gödöllői színekben (forrás: Patkovics Bence)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!