Ma Leó, Szaniszló névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
A hazai pályán nyerő Ceglédi Vasutas mumusa lett a FÉMALK-Dunavarsánynak

Idén már másodszor győzte le hazai pályán a Dunavarsányt a Ceglédi Vasutas

A tavaszi idény után a hétvégi fordulóban idén már második alkalommal győzött saját pályáján a Ceglédi Vasutas a FÉMALK-Dunavarsánnyal szemben, mondhatni, Kecskeméti József együttese lassan mumusa lesz az előző évad ezüstérmesének. Mivel a nagy rivális Vecsés értékes három ponttal gazdagodott a szerdai ETO elleni győri MOL Magyar Kupa-mérkőzésre készülő Pilis otthonában, így Vincze Gábor csapata három pont előnyre tett szert a tabellán. A Biatorbágy hazai pályán szenvedett súlyos vereséget a remek napot kifogó Dunakeszitől. A Budakalász és Vác a bentmaradás szempontjából egyaránt értékes három ponttal gazdagodott az Aranyszarvas és a Pomáz-ICO ellenében, míg a CSO-KI a Perbált legyőzve érte el első őszi győzelmét.

PEST VÁRMEGYEI I. OSZTÁLY

10. forduló

Dunakanyar – Bugyi-OBO
3–2 (3–0)
Szentendre, Kőzúzó u., 50 néző. Vezette: Kiss T. (Kányási I., Petrovszki Zs. E.)
DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE: Kovács B. 7 Nagy G. 7, Szijj K. 7, Ladányi L. 8, Gál A. 8 Fehér-Kaplár Zs. 7, Nagy L. 7, Farkas G. 7 (Krajcsovits L. 0, 90. p.) – Zauer M. 8 (Zöld Bendegúz 0, 90. p.), Horváth P. 9 (Bárczi H. 0, 73. p.), Bonifert M. 7 (Zöld Bálint 0, 79. p.). Edző: Andrási Zoltán.
BUGYI-OBO SE: Ritzl B. 5 Kucsván Martin 5–2=3, Barizs M. 5, Gosztonyi M. 5 Nyilas B. 6, Kertai D. 6, Landsmann D. 5, Orbán M. 5 (Somogyi M. 6, 60. p.), Hári J. 6 Popov P. 6, Pesuth S. 5 (Czili B. 0, 72. p.). Edző: Szőgyi Tamás.
GÓL:
Horváth P. (2), Zauer M., ill. Popov P. (2, az elsőt 11-esből).
SÁRGA LAP: Horváth P., Zauer M., Szijj K., ill. Kertai D., Popov P., Hári J.
KIÁLLÍTVA: Kucsván Martin a 84. percben (a második sárga lap után).
ANDRÁSI ZOLTÁN: – Az első játékrészben határozott, eredményes futballt mutattunk és megnyugtató előnyt alakítottunk ki. Fordulás után ellenfelünk magasabb fokozatra kapcsolt és egy szerintem véleményes büntetővel visszajött a mérkőzésbe, így ismét nyílttá vált a találkozó. Az utolsó húsz perc ismét rólunk szólt, de a helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani. Köszönöm játékosaimnak ezt a szép délutánt, és további sok sikert kívánok a Bugyi csapatának!
SZŐGYI TAMÁS: – Jótékonykodtunk, hogy legyen szabad hétvégénk. Kirándultunk, fejben egy órás késéssel érkeztünk meg a találkozóra, szép a skanzen, 45 percig jót sétáltunk, de addigra 3–0 volt nem a javunkra. Olyan hibákat vétettünk, amelyeket elsőosztályú szinten nem lehet. A második félidőre ki-ki meccs alakult ki, de csak kozmetikázni tudtuk a végeredményt. Itt már az igazi arcunk látszódott, de ez is kevés volt a pontszerzéshez.

Ceglédi Vasutas – FÉMALK-Dunavarsány
2–1 (0–1)
Cegléd, Zsengellér Gyula Sportcentrum, 300 néző. Vezette: Tusa Z. (Berendi T. Cs., Risz D.)
CEGLÉDI VASUTAS SE:
Szabó I Gergő 72=5 Krajcz M. 8, Jakab R. 8, Ungureán Zs. 7, Telinger I. 8, Megyesi T. 8 Paskó M. 7 (Olgyay B. 0, 79. p.), Majoros Sz. 7 (Labancz Z. 0, 98. p.), Ványi Zs. 8, Asztalos D. 8 Oldal T. 7 (Szacskó László 0, 93. p.). Edző: Kecskeméti József.
FÉMALK-DUNAVARSÁNYI TE:
Czuczi M. 6 Vastag Sz. 6 (Árkocsevics M. 0, 72. p.), Gajda M. 6, Gubacsi Z. 6, Hankó 6 Németh K. 6 (Miskovicz R. 0, 87. p.), Zana D. 6, Irházi D. 6, Borsos G. 6 (Hajas B. 0, 69. p.)  Iszak R. 6 (Koncz M. 0, 62. p.), Huber T. 6 (Greksa B. 0, 69. p.). Sportigazgató: Hollik András.
GÓL:
Olgyay B., Borsos G. (öngól), ill. Iszak R.
SÁRGA LAP:
Asztalos D., Paskó M., Krajcz M., Telinger I., Szacskó L., ill. Gubacsi Z., Greksa B.
KIÁLLÍTVA: Szabó I Gergő a 90. percben (súlyos durvaságért).
KECSKEMÉTI JÓZSEF:
– Fontos győzelmet arattunk, nem is a helyezés, mint inkább a lelkek miatt. A három pont és a mutatott játék önbizalmat adhat a gyerekeknek a folytatásra, hittel, szenvedéllyel játszottak a srácok ezen a mérkőzésen. Úgy gondolom, megérdemelt sikert arattunk a bajnokság egyik esélyese ellen. A játékvezetéssel továbbra sem foglalkozunk, eddig is magunkban kerestük a hibát. Gratulálok csapatomnak, ez igazán férfimunka volt!
HOLLIK ANDRÁS: – Most nem volt ritmusa a játékunknak, bár korán vezetést szereztünk, a második találatot nem tudtuk bevinni, majd sajnos aktívan közreműködtünk a ceglédi góloknál. Elmarasztalni nem tudom a csapatot, mindenki akart, de nem sok minden sikerült. Gratulálunk a hazaiak győzelméhez!

A Pest vármegyei I. osztály, felnőtt bajnokság eredményei (10. forduló, 2025/2026.)
A Pest vármegyei I. osztály, felnőtt bajnokság eredményei (10. forduló, 2025/2026.)

Felsőpakony-Hungarec – Diósdi Sasfiókák
4–2 (1–1)
Felsőpakony, 120 néző. Vezette: Décsi N. (Berki A., Szabó B.)
FELSŐPAKONY-HUNGAREC KSE:
Oroszi T. 7 Semsei M. 7 (Sajgó Z. 7, 53. p.), Tóth Sz. 7 (Hegyes P. 0, 76. p.), Rainer M. 7, Kréti G. 7 (Fazekas N. 0, 67. p.) Szőke K. 7 (Hajdu P. 0, 76. p.), Gere Z. 8, Lefler B. 8 Matyi M. 8 (Kiss G. 0, 76. p.), Gerhardt Á. 9, Kovács D. 7. Edző: Megyesi László.
DIÓSDI SASFIÓKÁK TC:
Jaksa T. 5 – Németh Á. 5 (Hoszáng Á. 4, a szünetben), Balogh B. 5, Gáspár P. 5, Tóth M. 5 – Simon B. 5, Csizmarik L. 5, Albert G. 5 (Marquez-Olmedo R. 0, 64. p.), Bácsi B. 5, Borisza B. 5 – Lőrincz D. 3. Edző: Horváth Sándor.
GÓL:
Gerhardt Á. (2), Kovács D., Hajdu P., ill. Bácsi B., Gáspár P.
SÁRGA LAP:
Gere Z., ill. Simon B., Albert G.
MEGYESI LÁSZLÓ: – Nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen ellenfelünk szervezetten védekezik. Ennek ellenére már az első félidőben is sikerült több olyan helyzetet kidolgoznunk, amelyek elegendők lettek volna a megnyugtató előny megszerzéséhez. Végül négy gólt szereztünk – ez eddig egyetlen csapatnak sem sikerült ellenük. A találatok közül három olyan szituációból született, amelyeket edzéseken is gyakoroltunk. A játék és maga a mérkőzés a hat gól ellenére sem volt talán túl szórakoztató, de az eredménnyel mindenképpen elégedettek lehetünk. Gratulálok a srácoknak, köszönjük a szurkolást, megyünk tovább!
HORVÁTH SÁNDOR: – Majdnem minden mérkőzésen van egy ügyeletes „hibázó”, így nehéz pontokat szerezni.

Pilis – Vecsés-Triplex Targo
0–2 (0–1)
Pilis, Gubányi Károly út, 200 néző. Vezette: Horváth B. T. (Csorba G., Slezinger L. I.)
PILISI LK:
Paulovicz D. 9 – Almomani N. 7 (Vida D. 0, 84. p.), Nemes B. 6, Tóth Á. 6, Mányi Zs. 6 (Kuchta G. 6 a szünetben) Mányi B. 6, Hajdu B. 6 (Huszárik Zs. 0, 66. p.), Györe K. 6, Mányi D. 6 (Hunyadi M. 0, 84. p.) Seregy T. 6 (Pácsa Z. 0, 66. p.), Balogh M. 6. Edző: Miklósvári János.
VECSÉSI FC-TRIPLEX TARGO:
Molnár L. 7 – Menyhárt A. 7, Bartucz M. 7, Laczkovich D. 7, Lencsés B. 7 – Bakos Sz. 7 (Czinege N. 0, 79. p.), Lakatos Z. 7 (Hurtyák R. 0, 79. p.), Darabont G. 7 – Rajnai P. 7 (Gyökér T. 0, 65. p.), Tóth Gy. 8 (Fekete R. 7 a, szünetben), Barabás Á. 7. Edző: Vincze Gábor.
GÓL:
Tóth Gy., Czinege N.
SÁRGA LAP:
Györe K., Tóth Á., Balogh M., Pácsa Z., Paulovicz D., ill. Lencsés B., Barabás Á., Bakos Sz.
MIKLÓSVÁRI JÁNOS:
– Az első negyedórában, ha 2–0-ra vezet ellenfelünk, akkor egy szót sem szólhatok, majd ezután egy ártalmatlan helyzetből, hatalmas védelmi hibából kaptuk a gólt. Azt gondolom, a Vecsés fizikálisan, agresszivitásban egyértelműen fölénk nőtt, illetve minden második labdát ők szereztek meg, frissebbek és élesebbek voltak ezen a találkozón. Nekünk 0–1-nél volt egy hatalmas helyzetünk, ami sajnos kimaradt, talán ez lehetett volna a fordulópont. Abszolút megérdemelten nyert a Vecsés, amelyhez gratulálok!
VINCZE GÁBOR: – Igazi rangadó lett a mérkőzésből, úgy gondolom, a tabella nem tükrözi hűen a Pilis helyezését, amely szerintem az első négyben fog végezni a szezonban. Az első 20 percben, ha hatékonyabbak vagyunk, gólokkal vezethettünk volna, de a hazai kapus szenzációs volt, összességében végül így is megérdemelt győzelmet arattunk. Örülök Czinege Norbi teljesítményének, remélem, elhiszi, hogy tud futballozni. További sok sikert kívánok a Pilisnek!

Biatorbágy – Dunakeszi
1–7 (0–4)
Biatorbágy, Iharos dűlő, 100 néző. Vezette: Szász T. (Bíró Zs., Décsi K. V.)
BIATORBÁGYI VSE:
Papp Zs. 5 Somogyi B. 4 (Oszter H. 4, a szünetben), Páles T. 0 (Kerkovits Á. 4, 15. p.), Stadler B. 4, Pap B. 4 Bozsoki I. 4, Sebestyén A. 4, Lesták B. 4 (Spinner Sz. 0, 72. p.) Fodor D. 5, Gráfel V. 4 (Balázs-Hegedűs Á. 4, a szünetben), Zolyia B. 4 (Kovács B. 0, 72. p.). Edző: Urbán Zoltán.
VS DUNAKESZI:
Icsei G. 8 – Balogh Á. 8, Cotirlan I. 8 (Bősze R. 0, 76. p.), Balogh T. 9, Horváth O. 8 – Benedek B. 9 (Rieger Á. 0, 76. p.), Pajti A. 9, Torda P. 9 – Cs. Nagy M. 9, Zelenák M. 9 (Debreczeni S. 0, 76. p.), Vén B. 9. Edző: Kecskés Zoltán.
GÓL:
Fodor D., ill. Torda P., Zelenák M., Benedek B., Cs. Nagy M., Pajti A., Vén B., Balogh T.
SÁRGA LAP:
Bozsoki I., Stadler B.
URBÁN ZOLTÁN:
–Most, hogy már visszanéztem a meccs felvételét, nyugodtan mondhatom, az első két gól a támadó játékos kezezése után született. Jogosan reklamálták játékosaim a szabálytalanságot! Tetézte még, hogy erősen „narancssárga” talpalás után le kellett cserélni az egyik belső védőnket, persze elmaradt a lap. A második bekapott gól utáni sokkból a mérkőzés végéig már nem tudtunk magunkhoz térni. Zavarodottan, sok hibával játszottunk, ellenfelünk pedig kihasználta a lehetőségeit. Gratulálunk nekik!
KECSKÉS ZOLTÁN: – Nagyon jó erőkből álló, gyors és agresszív csapattal játszottunk, olyat teljesítményt nyújtottunk, ami már hetek óta bennünk volt és ami képesek voltunk nemcsak a meccs egyes szakaszaira, hanem annak egészére kiterjeszteni. Gratulálok minden játékosomnak, szenzációsan futballoztak.

A Pest vármegyei I. osztály, felnőtt bajnokság tabellája (10. forduló, 2025/2026.)
A Pest vármegyei I. osztály, felnőtt bajnokság tabellája (10. forduló, 2025/2026.)

Budakalász Aranyszarvas
2–1 (1–1)
Budakalász, 60 néző. Vezette: Resch N. (Ferenczi D., Visnyei Barnabás)
BUDAKALÁSZI MSE: Sásdi D. 7 Fritz O. 6 (Sata L. 0, 78. p.), Sovák M. 6 (Tóth Z. 0, 95. p.), Králl M. 6, Vincze K. 5 Széll T. 6, Dombai B. 5, Sásdi B. 5 (Sásdi P. 0, 89. p.) Pálinkás Á. 6, Csitári L. 6 Balogh A. 5 (Horváth L. 0, 65. p.). Edző: Győri Zoltán.
ARANYSZARVAS SE-TÁPIÓSZENTMÁRTON:
Csutorka M. 5 Tábori Z. 5, Nagy G. 5, Mózes B. 5 (Nagy D. 5, 33. p.), Cseh S. 5 Kovács M. 5, Szabó Z. 5 (Kovács R. 0, 75. p.), Tóth B. 5, Laczkó M. 5 Gergely T. 6 (Dósa Á. 5, 49. p.), Laczkó G. 5 (Popovics B. 0, 73. p.). Edző: Fülöp Lajos.
GÓL:
Széll T. (11-esből), Csitári K., ill. Gergely T.
SÁRGA LAP:
Pálinkás Á., Fritz O., Vincze K., Sásdi B., ill. Laczkó M., Nagy D., Nagy G., Fülöp L. (edző).
GYŐRI ZOLTÁN: – Eléggé feszültre sikerült a mérkőzés nagy része, de erre lehetett számítani már a küldéskor. Az első öt-nyolc perc nem a miénk volt, a vendégek ránk tudták erőszakolni az akaratukat és egy szép szabadrúgástalálattal vezetést is szereztek. A gólt követően fokozatosan feljavult a játékunk, amiből előbb egyenlítettünk, majd helyzeteket alakítottunk ki, viszont ezeket sajnos nem tudtuk értékesíteni. Két hasonló képességű csapatot láttam a pályán, de a helyzetek mennyisége és a védekezésünk hatékonysága azt mondatja velem, megérdemelt az itthon tartott három pont. Sok sikert kívánok edzőkollégámnak és csapatának a további mérkőzéseikhez!
TÓTH BENJAMIN, az Aranyszarvas csapatkapitánya: – Jól kezdtük a mérkőzést, hamar előnyhöz jutottunk, aztán egy büntetőt ajándékoztunk a hazaiaknak. Az egyenlítés után bátortalanabbak lettünk és nem működött a letámadásunk sem. Sajnos ez ahhoz vezetett, hogy az egyébként ikszes meccset egy szöglet után elbuktuk. Gratulálunk a Budakalásznak!

CSO-KI – Perbál
3–2 (2–0)
Csomád, 80 néző. Vezette: dr. Lendvai G. (Gergely M., Molnár D.)
CSO-KI SPORT:
Bonica S. 7 – Földes M. 7, Balogh B. 8, Fitos L. 7 (Rákóczi L. 0, 72. p.), Kósa M. 7 (Fazekas M. 7, 60. p.) – Altsach A. 7, Csiki B. 7 (Kenesei K. 7, 60. p.), Lehel R. 7 (Geschitz Á. 7, 60. p.) – Ocztos M. 7, Török N. 9, Ondrik B. 7. Játékos-edző: Kenesei Krisztián.
PERBÁL SC:
Tóth K. 6 – Markos R. 4 (Ezeike A. L. 6, a szünetben), Kovács Zs. 4, Juhász Á. 5, Joó A. 6 – A. De Oliveira 5, Nagy P. 5, Golda A. 4 (Brkic D. 4, 54. p.) – Soós L. 5 (Sohár B. 0, 85. p.), Szakszon Á. 6, Dani Z. 6. Edző: Vigh Ádám.
GÓL: Török N. (3), ill. Joó A., Szakszon Á.
SÁRGA LAP: Török N., Ondrik B., Geschitz Á., ill. Nagy P., Kovács Zs.
KENESEI KRISZTIÁN:
– Az első félidőben parádésan futballoztunk, helyzeteket alakítottunk ki, Török Noel két parádés megmozdulásával kétgólos előnyhöz jutottunk. A második játékrész elején 15 perces rövidzárlat állt be nálunk, ekkor ellenfelünk kiegyenlített, de a hajrában egy újabb remekbeszabott góllal megszereztük a három pontot. A soros igazságtalansága lett volna, ha elveszítjük ezt a mérkőzést, bár ehhez is volt időnk hozzászokni a korábbi fordulókban.
VIGH ÁDÁM: – Két szép akciógólt szereztünk, de amíg ennyi és ilyen nagy egyéni hibákból kapunk gólokat, egyetlen pontot sem érdemlünk. Ezen a hétvégén nem szolgáltunk rá pontra vagy pontokra. Ez is az én csapatom, keményebben kell dolgozni és a folytatásban maximális koncentrációra lesz szükség mindenkitől.

Vác – Pomáz-ICO
3–0 (1–0)
Vác, stadion, 150 néző. Vezette: Rizk A. (Kara P., Kveták V.)
VÁC VLSE: Flamich G. 7 – Rusvay B. 7, Marosi L. 7, Schäffer S. 7, Onye O. 7 (Holdas J. 7, 34. p.), Hugyecz M. 7 – Juhász P. 8, Pallagi B. 7, Kovács B. 7 – Cserni Á. 7–2=5, Dömök E. 7 (Márkes T. 0, 85. p.). Edző: Burzi Attila.
POMÁZ-ICO SE:
Gajdácsik Zs. 5 – Báthory P. 5 (Katona Zs. 5, 58. p.), Szekeres M. 5 (Karcag N. 0, 75. p.), Hajzlinszki Á. 5, Romándi M. 5 – Brucker L. 5 (Koltai M. 0, 80. p.), Kovács G. 5 (Karácsoni Cs. 5, a szünetben), Tisler A. 5 – Kovács K. 5, Pethő B. 5, Molnár E. 5 (Réder B. 5, 58. p.). Edző: Erős Károly.
GÓL:
Kovács B., Dömök E., Juhász P.
SÁRGA LAP:
Hugyecz M., Kovács B., Rusvay B., Márkes T., ill. Tisler A., Pethő B., Romándi M.
KIÁLLÍTVA: Cserni Á. a 69. percben (megrúgta ellenfelét).
BURZI ATTILA:
– Értékes három pontot szereztünk a céljaink megvalósítása érdekében. A játék képe és a helyzetek alapján teljesen megérdemelten nyertünk.
ERŐS KÁROLY:
– Ezúttal megint a csúnyábbik arcunkat mutattuk, nem volt meg a kellő agresszivitás és támadásban a kezdeményezőkészség, ezek hiányában pedig nem lehet meccset nyerni. Amíg ez a kettősség van bennünk, addig nm tudunk pontokat szerezni. Látjuk, hogy benne vagyunk abban az öt-hat csapatban, akik a veszélyeztetettek közé tartoznak.

A Pest vármegyei I. osztály, felnőtt bajnokság góllövőlistája (10. forduló, 2025/2026.)
A Pest vármegyei I. osztály, felnőtt bajnokság góllövőlistája (10. forduló, 2025/2026.)

A 10. forduló válogatottja

Paulovicz D. (Pilis) 9 Krajcz M. (Ceglédi Vasutas) 8, Balogh T. (Dunakeszi) 9, Balogh B. (CSO-KI) 8 Juhász P. (Vác) 8, Pajti A. (Dunakeszi) 9, Torda P. (Dunakeszi) 9 Horváth P. (Dunakanyar-Szentendre) 9, Tóth Gy. (Vecsés-Triplex-Targo) 8, Török N. (CSO-KI) 9, Gerhardt Á. (Felsőpakony-Hungarec) 9.

A forduló jegyzőkönyvei, az aktuális tabella és a góllövőlista megtekinthetők az adatbankban:
https://adatbank.mlsz.hu/league/65/14/31445/10.html

Címlapfotó: A hazai pályán nyerő Ceglédi Vasutas (kékben) mumusa lett a FÉMALK-Dunavarsánynak (forrás: Kisfaludi István)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!