Ma Mária névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
A vármegyei kupasorozat első fordulója egész héten zajlik

Pest Vármegyei Kupa: Indul a „nagyüzem”; a Vácduka, a Tahitótfalu, a Tököl és a Taksony már továbbjutott

Nyolcvannyolc csapat nevezett a Pest Vármegyei Kupa 2026/2027-es kiírására, amelynek nyitó, 1. fordulója mindjárt egyhetesre nyúlt, nyolc együttes ugyanis élt azzal a lehetőségével, hogy előrehozza az aktuális mérkőzését. Az elmúlt hétvégén, illetve hétközben lejátszott találkozókon a Vácduka, a Tahitótfalu, a Tököl és a Taksony egyaránt idegenben harcolta ki a továbbjutást, további 26 párosításban pedig augusztus 18-án kedden, 19-én szerdán, valamint 22-én szombaton és 23-án vasárnap rendeznek mérkőzéseket.

Az előrehozott mérkőzések eredményei:
Erdőkertes – Vácduka 2–7; Visegrád – Tahitótfalu 0–2; Tárnok – Tököl 0–5; Szigetcsép – Taksony 0–1.

A heti kupamenetrendből – leginkább a múlt emlékezetes párharcai miatt – említést érdemelnek a PILE-Szántó – Pilisvörösvár, a Sülysápi Gyerekfoci – Maglód, a Bag – Aszód Utánpótlásáért és a Budajenő – Perbál szomszédvári rangadók, utóbbi esetében az előző bajnokságban az I. osztályban a bentmaradást kiharcoló perbáliak a mostani szezonban csak a harmadik vonalban, az Északi csoportban indulnak.

A Pest Vármegyei Kupa 1. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/67/14/33829/1.html

A Pest Vármegyei Kupában továbbjutó csapat meghatározása:
– a rendes játékidőben győztes csapat;
– döntetlen esetén a legalább két bajnoki osztállyal alacsonyabb szinten szereplő csapat;
– döntetlen esetén, ha csak egyosztálynyi különbség van a csapatok között vagy azonos bajnoki osztályban szerepelnek a felek, akkor a továbbjutás tizenegyesrúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint (hosszabbítás tehát nincs; a büntetőpárbajt a hagyományos módon kell lebonyolítani).

A Pest Vármegyei Kupa versenykiírását IDE kattintva olvashatják.

Címlapfotó: A vármegyei kupasorozat első fordulója egész héten zajlik (MLSZ PVMI-illusztráció)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!