Ma Emőke névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.

A megújult és átalakított Valkó a nagyra törő Pomázt fogadja

A Pest vármegyei II. osztály, Északi csoportjának hétvégi, 6. fordulójában vasárnap 16:00 órától az ősz élmezőny helyezéseit akár jelentősen befolyásol(hat)ó rangadóra kerül sor Valkón, ahol a tabellán az éllovas Maglóddal azonos pontszámmal (15) pillanatnyilag 2. helyen álló hazaiak az őket üldöző, nem titkoltan a bajnoki címet kitűző Pomázt (13) látják vendégül. A nyári átgazolási időszakban a hazai együttes alapos „vérátömlesztésen esett át, míg Pomázon az a Győri Zoltán lett a vezetőedző, aki az elmúlt két évben számos jelentős sikert könyvelhetett el a Gödöllő vezetőedzőjeként.

SZIRA ATTILA, a Valkó vezetőedzője:

– Úgy gondolom, a nyári alapos vérfrissítés ráfért már a csapatra. Nyolc-kilenc új labdarúgót igazoltunk, minden csapatrészben sikerült megerősítenünk a keretet és örvendetes módon – ami legalább ennyire lényeges – az edzéslátogatottság is jelentős mértékben javult. A felkészüléskor a legalacsonyabb létszámot 12 fővel produkáltuk, de sokkal inkább a 18 fős részvétei arány volt a jellemző. Az elvégzett munka következtében erőnlétileg jól állunk, hogy eközben jöttek az eredmények, a győzelmek, ennek ellenére sem támasztottunk semmiféle olyan célt a csapat elé, amitől megremeghetnének a lábak. Nem merült fel bennünk a bajnoki cím, valamint a feljutás megszerzésének a lehetősége. Az alapvető elképzelésünk a stabil, biztos középmezőny elérése volt és maradt. Igyekszünk továbbra is két lábbal a földön járni, ezt igyekeztünk tudatosítani a játékosaink felé. Tiszteletre méltó, ahogy a Pomáz próbál szintet lépni, ehhez úgy gondolom, Győri Zoltán személyében megtalálták az ideális személyt, aki az elmúlt években Gödöllőn már bizonyított. A korábbi évek tapasztalatából kiindulva, a Pomáz sokat futó, a futballt játszó csapat, amely ellen csakis maximális szervezettséggel lehet keresnivalónk. Erőnlétileg, fizikálisan felvesszük a versenyt ellenfelünkkel, a türelemjáték, a taktikai fegyelmezettség lehet majd a döntő a vasárnapi rangadón. Azon leszünk, hogy ebben a bajnokságban Valkót egy olyan oroszlánbarlanggá változtassuk, ahol senkinek sem lesz könnyű dolga és csak kevesen lesznek képesek elvinni innen a három pontot.

GYŐRI ZOLTÁN, a Pomáz vezetőedzője:

Láttam a Valkó csapatát hazai pályán a Csömör ellen, kimondottan jó játékosok alkotják a keretüket. Az az igazság, hogy külön nem szoktunk senkire sem készülni, mindenekelőtt csapatként szeretnénk eredményesek lenni. Személyes tapasztalatom szerint masszív, harcias csapat a Valkó, ahol van pár egyéniség, akik képesek eldönteni a mérkőzéseket, ebből kiindulva, nem volt meglepő számomra, hogy sikeresen rajtoltak. Páll Richárd az első forduló óta lábfejsérüléssel küszködik, rajta kívül Molnár Gergelyre nem tudunk huzamosabb ideje számítani, ő térdproblémákkal küzd. Bogár Attilának ebben a szezonban még meccset sem sikerült játszania, a combjával vannak gondjai. Mindhármukat várjuk vissza a csapathoz, rajtuk kívül viszont mindenki egészséges és harcra kész. Sosem szerettem nyilvánosan tippelni, de annyit elmondhatok: mindkét csapat jól rajtolt, a mérkőzés megkezdéséig szerintem háromesélyes a dolog, a sípszó után viszont eldől majd, melyik csapat készült fel jobban fizikálisan, taktikailag, valamint mentális téren.

Egymás ellen

 

2020/2021:

 

  1. forduló

Valkó – Pomáz 0–6 (0–4)

Bővebben:

https://adatbank.mlsz.hu/match/54/14/22829/9/1546704.html

 

  1. forduló

Pomáz – Valkó 5–0 (3–0)

Bővebben:

https://adatbank.mlsz.hu/match/54/14/22829/24/1609800.html

 

2021/2022:

 

  1. forduló

Pomáz – Valkó 0–1 (0–1)

Bővebben:

https://adatbank.mlsz.hu/match/56/14/24075/12/1633610.html

 

  1. forduló

Valkó – Pomáz 1–3 (0–0)

Bővebben:

https://adatbank.mlsz.hu/match/56/14/24075/27/1704448.html

 

2022/2023:

 

  1. forduló

Pomáz – Valkó 4–3 (1–1)

Bővebben:

https://adatbank.mlsz.hu/match/59/14/25799/9/1738333.html

  1. forduló

Valkó – Pomáz 1–6 (1–3)

Bővebben:

https://adatbank.mlsz.hu/match/59/14/25799/24/1803292.html

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!