Az őszi idényt a Pest vármegyei II. osztály, Déli csoportjában 36 ponttal élen záró tápiószentmártoni Aranyszarvas a téli átigazolási időszakban az NB III-ból erősítette meg a játékoskeretét. Az egyik új szerzemény a Monorról érkezett 29 éves Bagó Patrik (a képen) volt, a rutinos futballistára a szakvezetés leginkább a védelem jobb oldalán számít, s aki korábban több magasabb osztályú együttesben is szerepelt. Az NB I-es Paks színeiben bajnoki mérkőzésen ugyan csak a kispadig jutott, de a Magyar Kupában lehetőséget kapott a „nagyok” között, a tartalékban pedig játszhatott az NB II-ben. Az atomvárosiakat követően NB III-as klubokban: Kecskeméten, Cegléden, a Pénzügyőrnél, illetve Monoron is futballozott. Ilyen előélettel joggal vetődik fel a kérdés, miért választott a folytatásban „megye-kettes” alakulatot. A múltidézés mellett beszélgettünk vele a váltás okairól, és persze arról is, mi a szezonvégi elvárás Tápiószentmártonban.
– Miért határozott úgy, hogy alacsonyabb osztályban futballozik tovább, ráadásul mindjárt két szinttel lejjebb?
– A Ceglédi Vasutas labdarúgója voltam, ahol három évet töltöttem, akkor éreztem úgy a harmadik évben, nem szerencsés „egy lábon” állni. A futball mellett muszáj már a „civil” életre is készülni. Megfelelő munkát találtam, Budapestre költöztem, éppen jókor jött az NB III-as Pénzügyőr invitálása. A munkámat és a futballt képes voltam összeegyeztetni, egyúttal reméltem, lesz még néhány jó évem a zöld gyepen. A körülmények azonban nem így alakultak, a Pasaréti úton fél év után már nem számítottak rám, ezért Monorra távoztam. Sajnos megsérültem, keresztszalag-szakadást szenvedtem, a felgyógyulásom pedig hosszú időt vett igénybe. Akkor feltettem magamnak a kérdést, megéri-e nekem az NB III? Úgy voltam vele, 30 felé közeledve mégis talán az lenne a legjobb, ha befejezném a pályafutásomat.
– Mégsem így történt, nem hagyta abba, hiszen ma már az Aranyszarvas játékosa. Hogy került egyáltalán az ön látókörébe az egyesület?
– Még a ceglédi éveim alatt barátokat szereztem Tápiószentmártonban, ami megkönnyített, hogy közel van egymáshoz a két település. Télen többször is beszélgettem a tápiószentmártoniakkal, ők ajánlották az Aranyszarvast, jelezték, szívesen látnának maguk között. Megtetszett a javaslat, átértékeltem magamban, mit jelenthet még nekem a futball a jövőben. Mit számít az, hogy „megye-kettesek”, ha a bajnokság megnyerése a cél. Megállapodtunk az vezetőkkel, és ami külön öröm, a munkámmal is sikerült összeegyeztetni az itteni szereplésemet. Azt hiszem, így teljes a válaszom az első kérdésére, miért is igazoltam két osztállyal lejjebb.
– Mielőtt az Aranyszarvas mostani teljesítményéről beszélgetnénk, időben menjünk vissza egy kicsit a múltba. Hol és mikor kezdett el futballozni?
– Kalocsai születésű vagyok, arra pontosan emlékszem, hogy a nagybátyám a város „megye-egyes” csapatában játszott, a felesége nézőként rendszeresen kijárt a hazai meccseire. Mindig magával vitt, és egyszer azt mondtam, én is futballista szeretnék lenni. Kalocsán volt egy utánpótlásnevelő egyesület, a Méhecskék, s mivel nagyon szerettem volna focizni, hozzájuk vittek el a szüleim. Az első leigazolásom dátuma 2002, ekkor nyolcéves voltam. Ennél az egyesületnél az U11-es korosztályig foglalkoztak a gyerekekkel, az U13-asokat átigazolták a Kalocsai FC-hez. Két évet játszottam a Méhecskéknél, majd Paksra kerültem.
– Miért esett a választás a Paksra?
– A kalocsai klub amolyan fiókcsapata volt a Paksnak, ez logikus lépés volt, hiszen a két város légvonalban elég közel van egymáshoz. Akit a paksiak ügyesnek tartottak, átigazolták az U15-be, én pedig bekerültem közéjük. Jó időben komppal jártunk át az edzésekre, más esetben pedig egy kis kerülővel, a dunaföldvári hídon át. Szépen lépegettem felfelé a korosztályokban, elmondhatom, alapembernek számítottam a védelem jobb oldalán. Tizennyolc éves voltam, amikor a „tarcsi” akkori edzője, Lengyel Ferenc, az egykori kitűnő élvonalbeli futballista szólt, a keretbe jelöl a Ferencváros ellen. Azt tudni kell, hogy mindkét sportszervezet tartalék gárdája akkor az NB II, Nyugati csoportjában szerepelt, a meccset pedig az Üllői úton rendezték. Óriási élményt jelentett, hogy a Fradi otthonában, még ha nem is cseréltek be, de ott ülhettem a kispadon. Arra is emlékszem, hogy 1–1 lett az eredmény, a Ferencváros csak a hosszabbításban tudott kiegyenlíteni.
– A kispad után kezdőként mikor érkezett el a bemutatkozás napja?
– Arra csak a következő bajnoki év tavaszán, a Szombathelyi Haladás tartalékja ellen került sor. 2012 őszén ezt az NB II-es bajnokit megelőzte egy számomra még ma is hihetetlennek tűnő esemény. A Paks a Győri ETO-t fogadta a Magyar Kupában. Tomislav Sivic volt akkor a paksi tréner, aki a kezdők közé jelölt. Olyan társaim voltak, mint a 25-szörös válogatott Tököli Attila vagy a jelenlegi nemzeti együttesben játszó Fiola Attila. Sajnos végül 3–2-re kikaptunk és kiestünk a kupából. Az ETO edzője Pintér Attila volt, akivel a következő évben a Győr bajnok lett. Jó emlék számomra a 2014/2015-ös évad is, ekkor az első csapatnál többször is kispados voltam, míg a „megye-egyes” tartalékokkal bajnokok lettünk és feljutottunk az NB III-ba. A harmadosztályban is rendre kezdő voltam, sőt, hátvéd létemre gólokat is szereztem, de a „nagyoknál” bajnoki meccseken nem kaptam lehetőséget a bizonyításra. Úgy döntöttem, mindenképpen új kihívásra van szükségem, muszáj lesz váltanom.
– Könnyen talált magának új egyesületet?
– Igen, mert Kecskeméten megtudták, hogy eljönnék Paksról, így azonnal hívtak. A KTE akkor az NB III-ban szerepelt, én pedig örömmel mentem hozzájuk, hiszen hazai környezetbe kerültem, hiszen Bács-Kiskun megyébe tértem vissza. A lila-fehéreknél lehetőséget kaptam, elégedett voltam, de egy év után edzőváltás történt, és nem fértem be az az új szakvezetés elképzeléseibe. Ekkor keresett meg a Cegléd, amely akkor esett ki az NB II-ből, számukra a visszajutás volt a célkitűzés. Erre meg is volt az esély, de sajnos a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt a bajnokság. A következő két évben már nem volt erre esély, végül csak a középmezőnyben végeztünk. Hogy azután miként alakult a helyzetem, azt pedig már elmondtam a beszélgetésünk elején.
– Ha lehet, akkor talán folytassuk azzal, mi az elvárás az Aranyszarvas háza táján. Az őszi félévet a tabella élen zárták, majd tavasszal eddig kissé „beragadtak”, bár továbbra is kedvező a helyzetük, hiszen két ponttal a Diósd mögött a második helyen állnak.
– Nem a legszerencsésebben sikerült a felkészülés, január végén sajnos váratlanul elhunyt az egyik játékostársunk, Viniczai Viktor, aki 28 évesen halt meg, ő az egyik alapembere volt a csapatnak. Ez a haláleset mentálisan rettenetesen megviselt mindenkit, nehezen álltunk belőle talpra. A nyitányon ugyan 2–0-ra nyertünk az Abony ellen, de a következő fordulóban, Újhartyánban 2–1-re kikaptuk a rangadón. Úgy gondolom, ez még belefér, hiszen ők is esélyeke a dobogóra, de a Páty elleni hazai 1–1-es döntetlen már kifejezetten bosszantó. A játékunkkal ugyan nem volt gond, a mester, Fülöp Lajos is így értékelte, de rengeteg helyzetet hagytunk ki, és ez megbosszulta magát. Hazai pályán az Ócsa következett, sima, 4–0-s győzelem következett, de ekkor is történt egy sajnálatos esemény. Tóth Benjámin lábtörést szenvedett, fél órát állt a játék, mentő szállította kórházba. Úgy tűnik, talán rendbe jönnek a dolgok, hiszen a legutóbbi fordulóban, a Halásztelek ellen jól játszottunk, jó időben szereztük a gólokat, egyértelműen domináltunk, végül 3–0-ra győztünk idegenben.
– Mire lehetnek képesek a folytatásban, egyáltalán: mi a cél az idény végére?
– Három, zsinórban elért harmadik helyezés után most már az élen kell végezni. Úgy ítélem meg, a körülmények és a játékosállomány alapján magasabb osztályban is megfelelnénk. A hátralévő időszakban nem szabad botlanunk, meg kell nyerünk a Diósd elleni ki-ki derbit, és akkor már a mi kezünkben lesz a sorsunk. Remélem, az Aranyszarvas lesz az idei bajnok…
Lázár Lajos
Az Aranyszarvas eddigi eredményei a Pest vármegyei II. osztály, Déli csoportjában, az aktuális tabella és a további tavaszi program:
https://adatbank.mlsz.hu/club/61/14/27687/21/267293.html