Ma Gál névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.

Így alakulhat a nyár a kiesések és feljutások tekintetében

Igyekeztünk ismételten összeállítani egy – remélhetőleg – közérthető összefoglalót a nemrég befejeződött, illetve még éppen folyó Pest vármegyei érdekeltségű pontvadászatok feljutási és kiesési tudnivalóiról (is). Ezúttal sem volt könnyű dolgunk, mert minél alacsonyabb szintről beszélünk, annál több tényező befolyásolja az egyes osztályokból feljutó/kieső csapatok kilétét – s akkor még nem beszéltünk azokról az esetekről, amikor egy gárda nem indul el abban az osztályban, amelyikre jogot szerzett. A lentiek tehát nem tekinthetők kőbe vésettnek, sokkal inkább pillanatnyi állapotnak, azt ugyanis a nyári nevezések még jócskán alakíthatják.

Az NB I-ben és a következő évadra 16 csapatosra „zsugorodó” NB II-ben sajnos ezúttal sem volt Pest vármegyei klub, ezért áttekintésünket az országos harmadosztállyal kezdjük.

NB III
A négy csoport bajnokai Putnok – Szentlőrinc és Tatabánya – Békéscsaba párosításban osztályozót játszanak az NB II-be jutásért egymás ellen. Az odavágókat 2024. június 2-án (vasárnap), 17.30-tól, míg a visszavágókat egy héttel később, június 9-én (vasárnap), 17 órától tartják. (A négy érintett közül feltehetőleg csak egy nem lesz NB II-es nyártól, ugyanis a Szombathelyi Haladás nem kapott másodosztályú licencet és a feltöltési sorrendben elsőként az NB III legjobb fel nem jutó csapata következik. Ebben a sorrendben egyébként a Békéscsaba az első, a Szentlőrinc a második, a Tatabánya a harmadik és – értelemszerűen – a Putnok a negyedik.)
A csoportok 14-16. és papíron a legrosszabb 13. helyen végzett csapatai (utóbbi a PTE-PEAC lett) kiestek a 2024/2025. évi területi I. osztályba. A Pest vármegyei klubok közül mindez a Ceglédet érintette. A többi együttesünk, az FC Dabas, a Monor, az Érd és a Budaörs a középmezőnyben végzett.

Pest vármegyei I. osztály
Az utolsó forduló eredményeitől függetlenül már biztos, hogy a Dunaharaszti lett a bajnok és a Gödöllő a második. (A dobogó harmadik foka még kiadó, várhatóan a Dunavarsány vagy a Vecsés valamelyikéé lesz – mert a budakalásziaknak már csak matematikailag van rá esélyük.) Az említett öt gárda közül viszont „csak” a ’Haraszti és a Gödöllő kért és kapott NB III-as licencet.
Az NB III-as osztályozók sorsolását június 4-én (kedd), 11 órától tartják.
A Veresegyház és a Felsőpakony (mint a 15. és a 16. helyezett) papíron már kiesett a Pest vármegyei élvonalból, míg a 14. helyezett – amely lehet még a Nagykáta, a Perbál és a Biatorbágy is – sorsa (első körben) azon múlik, hogy a Dunaharaszti feljut-e az NB III-ba vagy – mint 2020 óta az éppen aktuális érintettek – marad a „megye-egyben”: ha ugyanis a vármegyei érdekelt – akár osztályozón, akár erőnyerőként – feljut, akkor a 14. nem esik ki, míg ellenkező esetben (komoly esély van rá, hogy) II. osztályú lesz.

Pest vármegyei II. osztály
Az Északi csoportban már eldőlt, hogy a Pomáz végzett a feljutást jelentő aranyérmes pozícióban – s tudtunkkal meg is mérettetnék magukat „jövőre” a területi első vonalban. Délen még folyik a harc az első helyért, amelyben jelenleg a Diósd áll nyerésre. Ugyanakkor hallani olyan hangokat, hogy a diósdiak nem biztos, hogy vállalnák az osztályváltást… Amennyiben az Aranyszarvas lesz a bajnok, akkor a tápiószentmártoniak mehetnek az I. osztályba, abban az esetben viszont, ha a Diósd lesz a bajnok és a pletykák valóra válnak, akkor a maglódiak örülhetnek, ugyanis a feltöltés szabálya szerint a százalékosan jobb második helyezettet kell elsőnek felkérni.
Északon a Váchartyán már kiesett, míg a Piliscsaba és a Kistarcsa még reménykedik, egyszer abban, hogy elkerülje a (biztos) búcsúzást jelentő 15. pozíciót, továbbá abban, hogy a Dunaharaszti NB III-as tagságot szerezzen, s ne legyen kieső a leggyengébb 14. is, amely biztos, hogy az Északi csoportból kerül ki. Délen már korábban eldőlt, hogy az Albertirsa és az Üllő lesz kénytelen egy szinttel lejjebb szerepelni.

Pest vármegyei III. osztály
A kiírás szerint a három III. osztályú csoport első helyezettjei feljutnak a II. osztályba, míg a második helyen végzők közül további egy csapat szerez még jogot erre az osztályozót követően. Északon a Leányfalu, míg Délnyugaton a Tököl már bajnok, viszont Keleten az utolsó fordulóban dől el mindez a Tápiószele és a Csomád között.
Valamennyi érintett (a ’Vörösvár Északról, a Hernád Délnyugatról, valamint a ’Szele/Csomád Keletről) vállalta az osztályozón való részvételt, így amennyiben nem borul a papírforma (azaz a tápiómenteiek idegenben ugyan, de hozzák a kötelezőt a már kiesett Erdőkertes ellen), akkor hármas harc lesz az egy feljutó helyért – de, hogy ’Szelével vagy Csomáddal, az csak később derül ki.
A kiesés kérdései nagyrészt már eldőltek /Északról a Budajenő (16.), Délnyugatról a Pereg (16.) és a Nyársapát (15.) míg Keletről az Erdőkertes (15.) és a Farmos (16.) búcsúzik/, mindössze két kérdőjel maradt:
1.) ki végez az Északi csoport 15., kieső helyén, a Szokolya, a Vácduka vagy a Szigetgyöngye?2.) amennyiben nem jut fel a ’Haraszti az NB III-ba, akkor melyik együttes végez a legrosszabb 14., azaz búcsúzást jelentő pozícióban, az előbb említett három alakulat közül valamelyik vagy a Gyál, esetleg a Dány?

Pest vármegyei IV. osztály
A IV. osztály küzdelmeiből összesen hat együttes jut fel a III. osztályba, mégpedig alapesetben az első helyezettek és a második helyezettek közül annyian, hogy a feljutók száma hat legyen. Azt már tudjuk, hogy az Északkeleti csoport bajnoka az Albidok-Kartal, míg az Északnyugatié a Pomáz II., valamint, hogy Délen a Táborfalva és a Szigethalom, míg Délkeleten a Nagykőrös és a Sülysáp végez az első két helyen. Szintén tudjuk, hogy az Üröm lett az ezüstérmes a pomáziak mögött, s Északkeleten az Isaszeg II. vagy a Galgagyörk végez a dobogó második fokán.
Mivel valamennyi érintett vállalta a magasabb osztály kihívásait – érje azt el akár egyenes úton, akár ki-kimeccsen –, ezért két, oda-visszavágós osztályozó (is) dönt majd a feljutók kilétéről.

A II. és a III. osztályba kerülésért játszandó osztályozók párosításának sorsolását május 31-én (pénteken), délután tartják.

Mivel – mint azt a bevezetőben is említettük – sok váratlan esemény történhet még a nevezéskor (visszalépés, alánevezés, megszűnés stb.), ezért nehéz megjósolni a jövőt. Abban az esetben viszont, ha egy osztályba bármilyen okból nem neveznek a versenykiírásban meghatározott számban, akkor az MLSZ Labdarúgás Versenyszabályzatának (melynek jelenleg hatályos verziója megtalálható IDE kattintva is) 19. §-ában foglaltak szerint kell eljárni.

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!