– A II. osztályban a két ezüstérem után tavaly nyáron megvalósult az álom, hiszen a Déli csoport bajnokai lettek, így 2023 őszétől már a „megye-egyben” folytathatták. Újoncként mi volt a céljuk?
– Nagy volt az öröm, hiszen teljesült, amire már a korábbi években is vágytunk, végre előrébb léphettünk. A vezetőség felmérte a lehetőségeket, előzetesen úgy ítélték meg, a nyolcadik hely elérhető. A nagyszerű rajt és az őszi eredmények alapján ez a cél egyértelműen reálisnak tűnt. A bajnoki szezon első felében a nagy „hármastól”, az évek óta dobogón végző Gödöllőtől, Dunaharasztitól és a Vecséstől még belefért a vereség, de talán a Pilistől meg a Bugyitól nem kellett volna kikapni, a többi meccsen viszont jól szerepeltünk. A tavaszi idényt is biztatóan kezdtük, az első három forduló megszerezhető kilenc pontjából hetet begyűjtöttünk, majd botladoztunk, a végén pedig jött a „pofon”, hat vesztes meccs zsinórban. Nagyon kellemetlen vereségek voltak, hiszen hazai pályán 5–1-re nyert ellenünk a Perbál, hasonló eredménnyel a Gödöllő is, majd szintén egy „ötöst” kaptunk idegenben a Váctól.
– Miért következhetett be ez a csúfos hajrá?
– Még most elemezzük ki az évet, de az biztosan az okok között lesz, hogy szűk volt a keretünk. Rendre voltak hiányzóink sérülések és munkahelyi elfoglaltságok miatt, így előfordult, hogy nem mindig tudtunk a legjobb összeállításban pályára lépni, és a kispad is elég „rövid” volt. A végére fizikailag és mentálisan is elfáradtunk. Talán ha a hajrában az elszenvedett hat meccsből csak egyet megnyerünk, ott lehettünk volna a 8. helyen. A CSO-KI Sport végzett itt 40 ponttal, nekünk pedig 37 pontunk lett. Szóval csak egyetlen mérkőzést kellett volna megnyerni, de nem így történt.
– A jelenből nézzünk vissza a múltba, ha kérhetem, kísérjük végig eddigi pályafutásának az állomásait. Mikor és hol kezdett el futballozni?
– Nagykőrösi vagyok, hatévesen a város akkori utánpótlásnevelő egyesületében, a Kőrisfa SE-ben kezdtem. Azért mentem ide, mert nagyon szerettem volna focizni, itt voltak a barátaim is, szerencsére a szüleim is támogattak a döntésem. Egészen az általános iskola végéig a Kőrisfa futballistája voltam, majd egy tornán felfigyeltek rám a MTK-tól, elhívtak magukhoz. Addig is sokat köszönhettem az egyesületünk elnökének, a néhai Parázs Györgynek, aki támogatott a klubváltásban. A fővárosi kék-fehérek játékosa lettem, ez egyben a középiskolai tanulmányaim elkezdését is jelentette. A klub neve közben megváltozott, az MTK Hungária FC-ből MTK Budapest lett, az utánpótlásközpontja pedig Agárdra került, Sándor Károly Akadémia néven. A fővárosból én is odakerültem, amikor akadt egy vitám a klubon belül, bejelentettem, hogy elmegyek. Akkor már az utánpótlásválogatott bő keretének a tagja voltam, úgy gondoltam, emiatt könnyen találok majd új csapatot. Nem is volt ezzel gond, de kék-fehérek nem engedtek el, csak kölcsönbe mehettem Újpestre. 2009 tavaszán a lila-fehérek labdarúgója voltam, majd az idény végén már szabadon választhattam, így távoztam.
– Hol folytatódott a pályafutása?
– A menedzserem az ETO-hoz vitt, de a Győrben töltött egy évemet szívesen kitörölném az életemből, mert súlyosan megsérültem. A combhajlító izmom szakadt el, s mire rendbe jöttem, a szezon véget ért. Nem tudtam bizonyítani a Rába partján, úgy éreztem, másutt kell inkább próbálkoznom.
– Az újabb váltás már sikeresebbnek bizonyult?
– Mindenképpen, hiszen lehetőségem volt Kecskemétre igazolni, így hazaköltözhettem Nagykőrösre. A két város között mindössze húsz kilométer a távolság, könnyű volt tehát az ingázás. A szüleim is örültek, mert, ahogy ők fogalmaztak: „így legalább szem előtt vagyok”. Nagykőrösön fejeztem be a középiskolát, és az első KTE-s évemben, a 2010/2011-es szezonban az U19-es korosztályban játszottam. A következő évben már a felnőttek között szerepeltem, az NB III-as tartalék alakulatnak lettem az egyik alapembere, emellett az NB I-es csapat Ligakupa-meccsein csereként kaptam lehetőséget. A szakmai stáb ekkor úgy határozott, hogy a fejlődésünk érdekében többünket kölcsönadnak az NB II-es Bajának. Ott játszottam, de a Duna-partiak akkor már leszállóágban voltak. Nekem sem tetszett, hogy kölcsönjátékos voltam, akkor azt mondtam magamban: elegem van a profiskodásból. Hazatértem Nagykőrösre, a „megye-egybe”, majd másfél évig Törtel következett, utána ismét Kecskemétet választottam az akkor, az élvonalból licencproblémák miatt „száműzött” alakulat tagja lettem. Ekkor már a munkámat fontosabbnak tartottam, így jobbnak láttam, ha elfogadom a Törtel invitálását, ahol már korábban is futballoztam. Négy évig voltam a klubnál, majd 2020 nyara óta vagyok Örkényben.
– Négy éve mi döntött a jelenlegi egyesülete mellett?
– Törtelen a vége felé már zavaros volt a helyzet, az is megfordult a fejemben, hogy befejezem a futballt, de épp megkerestek Örkényből. Megismertettek a terveikkel, ami megtetszett, úgy voltam vele, Nagykőrösről is könnyen átjárhatok. Erről a klubcseréről eddig csakis jót mondhatok. Igaz, a „megye-egyre” három évet kellett várni, mert az itt töltött első szezonomban két ponttal végeztünk a Pereg mögött, majd eggyel előzött meg minket a Bugyi, de az előző bajnoki évben végül fölényesen nyertük meg az aranyérmet.
– Hogyan tovább, érzi még magában a lendületet?
– A korom miatt valóban érdemes már olykor a jövővel is foglalkozni, hiszen márciusban töltöttem be a 32. évemet. Felmerült bennem a gondolat, hogy esetleg befejezem a futballt, mert több figyelmet fordíthatnék a munkámra, egyúttal több időt tölthetnék a családommal. Megvárom még az elmúlt szezon értékelését, ezt követően döntök majd. Jó a társaság és kitűnő a munkakapcsolatom Kecskeméti József és Nagy Zsolt edzőkkel is, ha ők azt mondják, számítanak rám, akkor szívesen maradok…
A Pest vármegyei I. osztályban 11. helyen végzett Örkény eredményei a 2023/2024-es évadban:
https://adatbank.mlsz.hu/club/61/14/27513/30/267201.html
Címlapfotó: Szabó György nyitott a további folytatásra (forrás: Filyó Gábor)
