Ma Julianna, Lilla névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
Nagy küzdelemben hármat megőrzött a 11 pontos előnyéből a bajnok Dunaharaszti

Négy év után térhet vissza ismét az NB III-ba a Dunaharaszti

Noha szezon közben már 11 ponttal is vezetett a nagy rivális Gödöllővel szemben a Dunaharaszti együttese, a tavaszi hajrában két váratlannak tűnő vereség – a Bugyi-OBO és a Perbál ellen –, valamint a vecsési döntetlen elég volt ahhoz, hogy ennek nagyobb része elfogyjon és emiatt izgulni kelljen az aranyérem miatt. A bajnoki cím végül meglett, amelyet ráadásul hazai pályán a Vác ellen sikerrel ünnepelhettek a kék-fehérek. További örömhír a DMTK-ért szorítók számára, hogy noha a Mátészalka elleni osztályozót kettős vereséggel elbukták, a Balatonalmádi visszalépése miatt az együttest a feltöltési sorrend alapján végül felkérték az NB III-ban való indulásra, amit a klub elfogadott, így négy év után a ’Haraszti ismét a harmadosztályra készülhet. Ughy Márk vezetőedző értékelése is emiatt érthetően pozitívabb kicsengésű volt.

– A Dunaharaszti milyen céllal vágott neki a bajnokságnak? Mennyire volt kimondott cél az aranyérem megszerzése?
– A szezon elején úgy indultunk neki, hogy a tavalyi második hely után jó lenne bajnokságot nyerni. Tavaly nyáron ennek megfelelően erősítettük meg a keretet, majd rögtön az első fordulóban nagy küzdelemben 2–1 re kikaptunk fő riválisunk otthonában, Gödöllőn, de ezt követően zsinórban 14 mérkőzést nyertünk meg, ami biztató, nyolcpontos előnyt jelentett számunkra a szezon felénél. A téli pihenő után kétségkívül akadtak belső problémáink a klubnál, amelyeket nehezen tudtunk megoldani, ezért bizonytalanná vált az eredeti célkitűzés megvalósítása, de a tavaszi rajton nagyszerű, háromgólos hazai győzelemmel kezdtünk a Gödöllő ellen. Úgy voltunk vele, egy ilyen siker után már nem szerettük volna kiadni kezünkből a bajnoki aranyérmet, amit – bár nem volt könnyű menet, de – a végéig sikerült megtartanunk.

Bata Csongor szerepe kulcskérdés volt: gólkirályi cím 40 találattal
Bata Csongor szerepe kulcskérdés volt: gólkirályi cím 40 találattal

– Bata Csongor révén az ön csapata adta az I. osztály gólkirályát, aki a 40 találatával toronymagasan lett a legeredményesebb. Rajta kívül kik tették még hozzá a legtöbbet az eredményes szerepléshez?
– Nem vitás, Bata Csongor teljesítménye végig a szezonban kimagasló volt, mégis azt mondom, ez a bajnoki aranyérem abszolút csapatmunka eredménye, a játékosoktól kezdve a stáb minden egyes tagja és a minket körülvevő emberek közös munkájának köszönhető az elért siker.
– A nyáron sikerülhet megtartani a leggólérzékenyebb játékosukat?

– A felkérést követően az NB III-as bajnokságban is a célunk, hogy a bajnoki keretünket megerősítsük és lehetőég szerint megpróbáljuk megtartani a labdarúgóink többségét. Reméljük, ők is ezt szeretnék és együtt bebizonyítjuk, hogy harmadosztályú szinten is tudunk jól focizni és eredményesek lenni.

Négy év után szerepelhet ismét a csapat az NB III-ban
Négy év után szerepelhet ismét a csapat az NB III-ban

– A felnőtt együttes az elért sikerek ellenére szezon közben gondokkal is küzdött, ami végül nem lett végzetes, de izgalmassá tették a hajrát maguknak. Mi okozta ekkor az együttese megtorpanását, amikor a Gödöllő háromra feljött a korábbi tetemes, 11 pontos hátrányából?
– Nagyon jól kezdtük a bajnokság második felét, hiszen az első hat mérkőzésen, a már említett Gödöllő, valamint a Dunavarsány, a CSO-KI, a Dunakeszi, a Biatorbágy és a Veresegyház ellen gólt sem kaptunk, persze azért az várható volt, hogy előbb-utóbb azért nekünk is lehet rosszabb mérkőzésünk. Úgy gondolom, a csapatunk erejét mutatta, hogy hiába álltunk folyamatos nyomás és győzelmi kényszer alatt, az utolsó forduló előtt, a Vác elleni kétgólos hazai győzelemmel bajnoki címet ünnepelhettünk.
– Az aranyérem önmagában már hosszú évek óta nem jelent automatikus feljutást az aktuális I. osztályú bajnok számára, hiszen az osztályozón tavaly a Mohács, idén pedig a Mátészalka állta útját a ’Harasztinak. Most mi hiányzott leginkább, miben volt jobb az ellenfél?
– Sajnos az i-re a pontot a pályán nem tudtuk feltenni, amit csalódásként éltünk meg. Jó erőkből álló együttes ellen nem tudtuk kiharcolni a feljutást, kicsit a szerencse is elpártolt tőlünk. Azóta is sokat gondolkodtam a lehetséges okokról, mit kellett volna másképp csinálnunk. Öröm a végére, hogy a Balatonalmádi visszalépése miatt a feltöltési sorrend értelmében bennünket kértek fel az NB III-as szereplésre, amit az egyesületünk elfogadott, így jövőre szerencsére már nem kell osztályozót játszanunk…
– Az év egyik legizgalmasabb időszaka a nyári holtszezon, ami csak látszólag az, ráadásul a Dunaharaszti számára jól is zárult, hiszen a sikertelen osztályozó ellenére készülhetnek a harmadosztályra.
– Terveztünk A- és B-opciót is a folytatást illetően, hiszen reménykedtünk benne, hogy felkérnek minket a harmadosztályra. Mivel örömünkre ez így történt, ezért július elsején el is kezdtük a felkészülést, nem jutott tehát túl sok pihenő a fiúknak. Nincs mese, a korai kezdés mindenképpen indokolt, hiszen július 28-án már elrajtol az NB III, melynek első fordulójára motiváltan, teljes erőbedobással és hatalmas bizonyításvággyal készülünk. A nyári programban öt edzőmérkőzés vár majd ránk, amelyeken szeretnénk kipróbálni a hozzánk vágyó játékosokat, beépíteni az új átigazolásokat, de velük kapcsolatban konkrét neveket egyelőre még nem tudok mondani.

A Mátészalka – Dunaharaszti (3–1) osztályozó 1. mérkőzésének részletes jegyzőkönyve:
https://adatbank.mlsz.hu/match/61/0/29237/1/1950321.html

A Dunaharaszti – Mátészalka (1–2) osztályozó visszavágó részletes jegyzőkönyve:
https://adatbank.mlsz.hu/match/61/0/29237/1/1950327.html

A Dunaharaszti nyári felkészülési mérkőzéseinek menetrendje:
Július 6., szombat, 10:00: Pénzügyőr – Dunaharaszti;
Július 10., szerda, 18:00:
Dunaharaszti – Majos;
Július 13., szombat, 10:00
: Dunaharaszti – 1908 Szentlőrinci AC;
Július 17., szerda, 17:00: Dunaharaszti – Szabadkikötő;
Július 21., vasárnap (???): Kelen – Dunaharaszti (kezdési időpont és helyszín egyeztetés alatt);
(A hazai felkészülési mérkőzések helyszíne a Mindszenty utcai sporttelep).

Címlapfotó: Nagy küzdelemben hármat megőrzött 11 pontos előnyéből a bajnok Dunaharaszti

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!