Ma Julianna, Lilla névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
A Dunakanyar-Szentendre újabb győzelmével megerősítette első helyét a tabellán (forrás: Dunakanyar Sportegyesület Facebook-oldal)

Hazai győzelmével magára talált a Veresegyház

A hétvégi fordulóban az Ecser folytatta a hazai pályán való jó szereplését, az aktuális „áldozat” ezúttal a Tahitótfalu volt. Már három góllal is vezetett, végül 4–2-re győzött az éllovas Dunakanyar-Szentendre a Pilisvörösvárral szemben a Kőzúzó utcában. A hétközi pontlevonás a jelek szerint az Isaszeg pályán nyújtott teljesítményét nem befolyásolta, hiszen Kisréti Marcell együttese Csömörről is képes volt elhozni a három pontot. A Veresegyház saját pályáján véget vetett az elmúlt hetek sikertelenségének; Teszár Dominikék a Mogyoród FC-Astra Studiost győzték le két góllal. A veresegyháziakhoz hasonlóan ugyancsak negatív spirálból próbál kiszabadulni a Valkó, ennek első jeleként otthon a Fortuna-Kismarost fektette két vállra Szira Attila együttese. A Vác-Deákvár hazai környezetben „hetet számolt” a sereghajtó kistarcsaiakra.

PEST VÁRMEGYEI II. OSZTÁLY, ÉSZAKI CSOPORT

10. forduló

Dunakanyar-Szentendre – Pilisvörösvár
4–2 (3–0)
Szentendre, Kőzúzó utca, 50 néző. Vezette: Tóth Sz. (Nemes D., Gáspár G.)
DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE:
Kovács B. 0 – Takács B. 7, Somogyi P. 7, Füry M. 7 – Egervári M. 7, Bózsik D. 8, Zauer M. 8, Jármy B. 7, Deák F. 7 (Takács K. 0, 75. p.), Falvay D. 7 (Gál A. 0, 75. p.) – Bonifert M. 7 (Deák M. 0, 82. p.). Edző: Andrási Zoltán.
PILISVÖRÖSVÁRI UFC:
Peller Zs. 7 – Fenyő D. 7 (Ruzsa D. 7, 56. p.), Galda D. 7, Strbik F. 7, Galacs A. 7–2=5 (Sóskúti Cs. 0, 63. p.) – Hatos A. 8, Ruzsa P. 8 (Szűcs G. 0, 71. p.), Bardóci B. 8 (Manhertz R. 0, 82. p.), Benedek Á. 8 – Kővári B. 8, (Ludvig T. 0, 69. p.; Ránits D. 0, 74. p.) Pápai Cs. 7 (Szakszon A. 8, a szünetben). Edző: Bakti József.
GÓL: Deák F., Bózsik D., Bonifert M., Egervári M., ill. Kővári B., Szakszon A.
SÁRGA LAP: Deák F., Bózsik D., Füry M., ill. Ruzsa P.
KIÁLLÍTVA: Galacs A. a 64. percben (kispadról – a játékvezető megsértéséért).
ANDRÁSI ZOLTÁN: – Az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést, a második felvonásban elkerülhető gólokat kaptunk, de nem forgott veszélyben a győzelmünk. Gratulálok a csapatnak és további sok sikert kívánok a Pilisvörösvárnak!
STRBIK FERENC, a Pilisvörösvár játékosa (Bakti József távollétében):Sajnos az elején két átlövésből gyorsan két gólt kaptunk, a 24. percben úgy nézett ki, hogy eldőlt a meccs. A második játékrészre más felfogásban mentünk ki, minden mindegy alapon nekimentünk a hazaiaknak, így sikerült is két gólt szereznünk. Az egész csapat dicséretet érdemel a küzdelemért és a hozzáállásért, kis szerencsével talán jobb eredményt is elérhettünk volna, de összességében megérdemelt a hazai siker. A játékvezetők működése kiváló volt a mérkőzésen.

 

Ecser – Tahitótfalu
1–0 (0–0)
Ecser, 50 néző. Vezette: Resch N. (Laczkó Z., Ács B.)
ECSER SE:
Tajti N. 8 – Osztovits M. 7, Peszmeg V. 7, Bakacsi M. 8 – Vágó B. 7 (Nagy B. 7, 54. p.), Szabó B. 8, Szokoli M. 7 (Banya M. 0, 83. p.), Pósán D. 8 – Kávai D. 7 (Tóth D. 0, 75. p.), Ferenczy D. 8 (Aszódi M. 0, 67. p.), Berta B. 8 (Bartha T. 0, 75. p.). Edző: Peszmeg Dávid.
TAHITÓTFALUI SE:
Kőszegi D. 7 – Horváth Á. 6, Szávuj Z. 6 (Dobos B. 0, 75. p.), Gál D. 7, Bősz P. 6 – Mona D. 6 (Érfalvy G. 0, 78. p.), Szilágyi M. 6, Bartis L. 7, Szalai Gy. 6 (Imre K. 6, 58. p.), Viszti M. 6 (Neruda B. 0, 66. p.) – Virok V. 6. Játékos-edző: Szijj Krisztián.
GÓL:
Ferenczy D.
SÁRGA LAP: Szabó B., ill. Bartis L., Bősz P., Dobos B.
PESZMEG DÁVID: – Küzdelmes, szenvedős 1–0-n vagyunk túl, az utolsó percig koncentrálnunk kellett, hogy itthon tartsuk a három pontot. A kulcsjátékosaink ezúttal gyengébben teljesítettek, hiába irányítottuk a játékot és játszottunk mezőnyfölényben, az utolsó átadások, kulcspasszok nem sikerültek, vagy pontatlanok voltak. Viszont nagy fegyvertény, hogy újra sikerült lehozni egy meccset kapott gól nélkül, ez elengedhetetlen volt a győzelemhez. Sok sikert kívánok a folytatásban a Tahitótfalunak!
SZIJJ KRISZTIÁN:
– Tudtuk, hogy szervezett és jól felkészített csapathoz érkezünk. Továbbra is komoly pozitívum, hogy stabilan és szervezetten tudunk védekezni, ezáltal kevés gólt kapunk. A fiatal U19-es játékosaink bár remekül játszanak és mindig megbízhatóan segítik a csapatot, jelen pillanatban sajnos ahhoz még nincs elég rutinjuk, hogy a döntő szituációkban jól döntsenek és ezáltal hiányoznak a gólok a csapat játékából. Gratulálok és sok sikert kívánok az Ecsernek!

A Pest vármegyei II. osztály, Északi csoport felnőtt bajnokság eredményei (10. forduló, 2024/2025.)
A Pest vármegyei II. osztály, Északi csoport felnőtt bajnokság eredményei (10. forduló, 2024/2025.)

Csömör – Isaszeg
0–1 (0–0)
Csömör, 100 néző. Vezette: Tusa Z. (Szőke R., Feigl G.)
CSÖMÖR KSK:
IGAR ROLAND 10 – NAGY JÓZSUA 10, KRIZSÁN GYÖRGY 10, DESCHELÁK KÁROLY 10, ZSITNYÁNYI DÁNIEL 10 – EGYED GÁBOR 10, ÁNCSÁN SZABOLCS 10 (Bozzai B. 0, 85. p.) – MOLNÁR BENCE 10 (Ubrankovics G. 0, 80. p.), SISKÓ MANÓ 10 (Klement B. 0, 70. p.), LÜCKL LEVENTE 10 – DÓSA KRISZTIÁN 10 (Pintér D. 0, 75. p.). Játékos-edző: Tihanyi Ármin.
ISASZEGI SE:
OROSZ MÁTÉ 10 – Kovács B. 8 (Mihalik Zs. 0, 92. p.), Csipkés Á. 9, Tóth B. 9, Ruda D. 8 – Seres R. 8, Dóczi A. 8 (Kisréti M. 0, 85. p.), Maródi Gy. 8 – Sárosi A. 8 (Vasáros D. 8, 52. p.) – Kövesdi A. 8, Molnár T. 8 (Lénárt M. 0, 87. p.). Játékos-edző: Kisréti Marcell.
GÓL:
Molnár T.
SÁRGA LAP: Egyed G., Deschelák K., Pintér D., ill. Seres R., Sárosi A., Molnár T.
TIHANYI ÁRMIN: – Gratulálok a csapatnak, mert taktikailag mindent betartott, amit kértünk. Véleményem szerint az alapvetően döntetlenszagú mérkőzésen közelebb álltunk a győzelemhez. Sajnálatos módon a játékvezető érthetetlenül, szerintem egy teljesen egyértelmű szabálytalanságot tovább engedve megpecsételte a sorsunkat. Gratulálok a srácoknak, hogy a helyzethez képest sportemberhez méltóan viselték ezt a – véleményem szerinti – igazságtalanságot, ezért mindenki maximális osztályzatot érdemel. Dolgozunk tovább. Sok sikert a továbbiakban az Isaszegnek!
KISRÉTI MARCELL:Nagyon frusztráló héten vagyunk túl, az utánpótláscsapatunk ki nem állása miatti pontlevonás okán. Szombaton nem játszottunk jól, a hazaiak végig meddő mezőfölényben futballoztak. A találkozón azonban két nagy helyzetre emlékszem, mindkettő előttünk adódott és az egyiket góllal is fejeztük be. A védekezésünk olyan stabil és kompakt volt, hogy Mourinho is csak csettintett volna ennek láttán, mindezt úgy, hogy kapus nélkül mentünk el, Orosz Máté viszont olyan magabiztos teljesítményt nyújtott a kapuban, mintha 20 éve ezt csinálná. Ismét bebizonyítottuk, milyen remek karakterek alkotják ezt az Isaszeget. Gratulálok harcosaimnak, a Csömörnek pedig további sok sikert kívánok!

Veresegyház – Mogyoród FC-Astra Studios
3–1 (2–0)
Veresegyház, 100 néző. Vezette: Nemes D. (Szabados T., Schenk H.)
VERESEGYHÁZ VSK:
Telek R. 7 – Erdős B. 7, Csákány Á. 7, Papp M. 7, Horváth Á. 7, Ihász B. 7 – Kabos G. 7, Forrai S. 7 (Fekete Á. 0, 78. p.), Teszár D. 7 (Juhász R. 0, 81. p.) – Tornóczky Á. 7 (Pataki M. 0, 86. p.), Csendom K. 7 (Bóka B. 0, 66. p.). Edző: Oroszi Sándor.
MOGYORÓD FC-ASTRA STUDIOS:
Kapusi G. – Bereczki P. (Tóth G., a szünetben), Bálint D., Sennovitz R. (Siliga Á., 68. p.), Mohácsi J. – Ribai Á., Hegedűs Á., Gelics M. – Kis Z. (Veres K., a szünetben), Pásztor L. (Dósa A., 76. p.), Papadopoulos A. (Tóth R., 62. p.). Edző: Orenstein József.
GÓL: Ihász B., Tornóczky Á., Teszár D., ill. Tóth G.
SÁRGA LAP: Csendom K., Kabos G., ill. Kis Z., Bálint D., Tóth G.
OROSZI SÁNDOR: – A játékunk nagyon stabil és fegyelmezett volt, ezzel a hozzáállással a későbbiekben is eredményesek tudunk lenni. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!
A szabályzataink értelmében Orenstein József eltiltása alatt nem nyilatkozhat. A Mogyoród FC-Astra Studios részéről úgy döntöttek, hogy ebben az esetben nem adnak le se játékososztályzatokat, sem pedig szóbeli értékelést a továbbiakban a mérkőzésekről, egészen az edző eltiltásának lejártáig.

A Pest vármegyei II. osztály, Északi csoport felnőtt bajnokság tabellája (10. forduló, 2024/2025.)
A Pest vármegyei II. osztály, Északi csoport felnőtt bajnokság tabellája (10. forduló, 2024/2025.)

Valkó – Fortuna-Kismaros
4–1 (2–1)
Valkó, 50 néző. Vezette: Moldván I. (Drótár P., Zimányi B.)
VALKÓI KSK:
Isztolyka Á. 8 – Kósa R. 8, Hámory Z. 7, Nagy T. 7, Grezner D. 7 – Ábrahám Á. 6 (Cserti B. 0, 63. p.) – Romhányi B. 6 (Ignátz D. 0, 71. p.), Farkas J. 6 (Csenteri Cs. 0, 74. p.), Nagy R. 7, Horváth R. 7 (Csendi S. 0, 82. p.) – Zámbó T. 9. Edző: Szira Attila.
FORTUNA SE-KISMAROS: Brezenák L. 5 – Kántor F. 5, Pintér Z. 5, Gál Á. 5, Ziman M. 5 (Neikl B. 0, 78. p.), Fülöp B. 5 – Barta B. 5, Gál D. 5, Sárkány M. 5, Szabó K. 5 (Ujhegyi G. 0, 68. p.) – Till N. 5. Edző: Verebes Gergő.
GÓL:
Zámbó T. (3), Romhányi B., ill. Fülöp B.
SÁRGA LAP: Till N., Gál D.
HORVÁTH ZOLTÁN, a Valkó csapatvezetője (Szira Attila távollétében): – A hétvégén két sportszerű együttes játszott egymással és ezen a meccsen is csak az eredményt tudom kiemelni, a mutatott játék – mint az előző hetekben – kevés volt. Az ellenfélnek ugyanannyi helyzete volt, mint nekünk, csak mi berúgtuk, ők pedig nem. Csapatomnak meg kell értenie, hogy ez nem sakk, itt minden egyes labdáért futni, sprintelni és harcolni kell. Ha ezen nem tudnak változtatni, akkor igen kellemetlen találkozók elé nézünk még az ősz folyamán, de a győzelmünkhöz gratulálni tudok a srácoknak.
VEREBES GERGŐ: – Továbbra sem ízlik nekünk a valkói „menü”, a jobb helyzetkihasználás döntötte el a mérkőzést. Ragaszkodunk a saját nevelésű, klubhoz kötődő játékosokhoz és ezen nem is kívánunk változtatni. Gratulálok a Valkónak! Hajrá, Kismaros!

 

Vác-Deákvár – Kistarcsa
7–1 (3–1)
Vác, DDC-Sporttelep, 69 néző. Vezette: Nemes A. (Szabó B., Visnyei Barnabás)
VÁC-DEÁKVÁR SE:
Bohony B. 0 – Nagy B. 7 (Hannus B. 0, 67. p.), Fejős S. 7, Fockter O. 7 (Berki B. 0, 73. p.), Juhász M. 7 – Kovács B. 8, Urbán B. 7 (Antal G. 7, a szünetben), Kovács Á. 7, Orgoványi B. 7 (Bodonyi B. 0, 67. p.) – Kalencsik B. 7, VERES MÁTÉ 10. Edző: Rob Kornél.
KISTARCSAI VSC:
Darázs S. 5 – Balogh L. 5, Popovics A. 5, Szívós B. 5, Szokolovics J. 5 – Szamosi P. 5 (Gali N. 5, a szünetben), Szieber M. 5 – Lakatos M. 5, Kiss K. 5 (Szalai G. 0, 63. p.), Bodnár B. 5 – Mátó D. 5. Játékos-edző: Kiss Károly.
GÓL:
Veres M. (4), Kovács B., Hannus B., Antal G., ill. Mátó D.
SÁRGA LAP: Urbán B., Orgoványi B.
ROB KORNÉL: – A színvonal nem verdeste a plafont, úgyhogy csak annyit mondanék a meccsről: gyors felépülést kívánok a vendégek sérült játékosának, Szamosi Péternek! Reméljük, nem lesz komoly.
KISS KÁROLY:
– A meccs előtt megbeszéltük, hogy megpróbáljuk leegyszerűsíteni a játékunkat, ugyanis gyakorlásról még mindig nem tudunk beszélni a hétköznapok folyamán. A megbeszéltek 60 percig úgy-ahogy működtek is, mondhatni, meccsben voltunk. Annak ellenére, hogy az ellenfél dominált, mi mégis belementünk egy olyan játékfelfogásba, amiről megbeszéltük, hogy nem fog célra vezetni, ennek ellenére mégis erőltettük. Ekkor jöttek az eladott labdák és a kapott gólok, végül mentálisan és fizikálisan is kipukkadt a csapat. Szegény embert még az ág is húzza, hiszen két cserével jöttünk el, a félidőben egy súlyosnak tűnő sérülés miatt korán változtatni kellett. Reméljük, „Szamó” sérülése nem túl komoly és mihamarabb felépül.

 

Páty-HelloParks – Pécel
1–2 (0–2)
Páty, 180 néző. Vezette: Aszódi Cs. (Szeifert D., Kovács G.)
PÁTYI SE-HELLOPARKS:
Sebestyén I. 6 – Tessedik K. 6 (Gulyás B. 7, 58. p.), Probáld A. 6, Sipos B. 7, Garamvári M. 6 – Pankotai K. 6, Sprinzeisz D. 6, Zachán A. 6 – Waller A. 7, Horváth M. 5, Fasching M. 5 (Temesszentandrási B. 0, 75. p.). Edző: Sprinzeisz Zoltán.
PÉCELI SPARTACUS SE:
Hamvas B. 8 – Szekeres M. 9, Kralicsek B. 8, Marsl Z. 8, Sik Zs. 0 (Bartosik D. 7, 28. p.) – Burián B. 9 (Lovas D. 0, 85. p.), Barczi L. 8, Tóth B. 8 (Balatoni M. 0, 72. p.), Radnai Gy. 8, Konkoly L. 7 (Dicső Z. 7, 56. p.) – Dévényi B. 8 (Burián N. 7–2=5, 59. p.). Játékos-edző: Sík Patrik.
GÓL:
Waller A., ill. Szekeres M., Burián B.
SÁRGA LAP: Pankotai K., Sprinzeisz D., Zachán A., Sebestyén I., Gulyás B., ill. Barczi L., Marsl Z.
KIÁLLÍTVA: Burián N. a 92. percben (a második sárga lap után).
SPRINZEISZ ZOLTÁN:
– Sajnos a héten betegségek és sérülések miatt csak egy edzést tudtunk tartani, azt is 12 fővel, így még a mérkőzés előtt is kérdéses volt, hogy kik tudnak majd pályára lépni. Ettől függetlenül két ellentétes félidőt játszottunk. Tudtuk, hogy a jó formában lévő Pécel látogat hozzánk, valamiért mégis adtunk nekik egy félidőnyi előnyt, amit maximálisan ki is használtak. A szünetben nagyjából rendeztük a sorokat és ha a második játékrészben kis szerencsénk van, akkor talán döntetlenre is tudtuk volna hozni a meccset, így viszont nem maradt más, mint gratulálni és további sok sikert kívánni a Pécelnek! Köszönjük a szurkolók sportszerű biztatását!
SÍK PATRIK:
– Kiváló minőségű pálya fogadott minket, amihez sajnos nem vagyunk hozzászokva, most viszont az előnyünkre vált és feldobta a csapatot, hogy ilyen körülmények között futballozhatunk. Nagyszerűen kezdtünk, tíz perc játék után már kétgólosra növeltük az előnyünket, ami plusz önbizalmat adott. Sajnos nem tudtuk megrúgni a harmadik találatot, és ahogy az lenni szokott, ellenfelünk a második félidőben a gólja után belelkesedett. Kicsit visszább vettünk, nagyon ráültünk, hogy védjük az előnyt, ami szervezett csapatmunkával működött is, de igen veszélyes volt, hogy magunkra húztuk őket. Összességében gratulálok a srácoknak, hiszen értékes három pontot hoztunk el egy jó csapat otthonából. Itt is szeretnénk megköszönni a szurkolóinknak, hogy még idegenben is ennyien támogatnak minket, a pátyiaknak pedig további sok sikert kívánok!

Leányfalu – Bag 3–0 (versenybizottsági határozat alapján).

A Pest vármegyei II. osztály, Északi csoport felnőtt bajnokság góllövőlistájának állása (10. forduló, 2024/2025.)
A Pest vármegyei II. osztály, Északi csoport felnőtt bajnokság góllövőlistájának állása (10. forduló, 2024/2025.)

A 10. forduló válogatottja

OROSZ MÁTÉ (Isaszeg) 10 – Szekeres M. (Pécel) 9, Csipkés Á. (Isaszeg) 9, Tóth B. (Isaszeg) 9, Bakacsi M. (Ecser) 8 – Burián B. (Pécel) 9, Kovács B. (Vác-Deákvár) 8, Zauer M. (Dunakanyar-Szentendre) 8, Pósán D. (Ecser) 8 – Zámbó T. (Valkó) 9, VERES MÁTÉ (Vác-Deákvár) 10.

A forduló jegyzőkönyvei, az aktuális tabella és a góllövőlista megtekinthetők az adatbankban:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/29628/10.html

Címlapfotó:

A Dunakanyar-Szentendre újabb győzelmével megerősítette első helyét a tabellán (forrás: Dunakanyar Sportegyesület Facebook-oldal)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!