
A megnyitón Benkő Tamás, az MLSZ Pest vármegyei területi igazgatója és Rózsavölgyi Sándor, a Pest Vármegyei Társadalmi Elnökség alelnöke köszöntötte a jelenlévőket. A nyolc benevezett együttest két négyes csoportba osztották. A szervezők részéről az a döntés született, hogy az MLSZ PVMI gárdái nem kapcsolódnak be a körzet- és tehetségközpontok által benevezett csapatok küzdelmébe, hanem – a tornával egyidőben, másik pályán – egymás közötti focin mérik össze tudásukat. Az A -jelű négyesben a Budaörs-Érd, a Dunakanyar KK I., a Dunakeszi KK és a Monor TK, míg a „B” -csoportban a Bugyi KK, a Cegléd KK, a Dunakanyar KK II. és a Nagykáta foglalt helyet. A csoportmérkőzéseket követően a két negyedik helyezett játszott a 7. helyért, a két harmadik helyezett pedig az 5. helyért, míg az elődöntőbe jutó négy alakulat keresztbejátszással döntött a fináléba jutásról. Végül a fiatalos lendület győzött – ahogy a csoportmeccsek alatt is –, hiszen a Dunakeszi KK – Dunakanyar KK I. döntőben a szentendreiek magabiztosan, 4–0-s különbséggel nyertek. A „kisdöntőben” a B-csoport rangadója a csoportselejtezőhöz hasonló végkimenetellel zárult, hiszen a Nagykáta ismét legyűrte a Ceglédet, így ők végeztek a harmadik helyen.
A-csoport
Dunakeszi KK – Budaörs-Érd 5–3
GÓL: Erdélyi L. (3), Csordás S. (2), ill. Győri R. (2), Póta B.
Dunakanyar KK I. – Monor TK 4–1
GÓL: Bonifert M., Andrási Z., Szabó M., Horváth Á., ill. Lázár L.
Dunakanyar KK I. – Dunakeszi KK 5–2
GÓL: Bonifert M., Sidó Sz., Faragó D., Szabó M., Horváth Á., ill. Zalaegerszegi T., Guti D.
Monor TK – Budaörs-Érd 0–2
GÓL: Miskei M., Póta B.
Dunakeszi KK – Monor TK 3–2
GÓL: Szabó B., Csordás S., Guti D., ill. Baranyi P., Szabó N.
Budaörs-Érd – Dunakanyar KK I. 1–1
GÓL: Olaj Gy., ill. Bonifert M.
Az A-csoport végeredménye:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/30908/1.html

B-csoport
Dunakanyar KK II. – Nagykáta KK 2–3
GÓL: Bajzát P., Völgyi D., ill. Lovasi B. (2), Béres B.
Cegléd KK – Bugyi KK 4–1
GÓL: Bán Zs. (3), Laczkó M., ill. Bobák N.
Cegléd KK – Dunakanyar KK II. 5–0
GÓL: Barcsay V. (2), Laczkó M. (2), Katona K.
Bugyi KK – Nagykáta KK 0–5
GÓL: Baranyi L., Lakatos B., Lovasi B., Béres B., Varga M.
Dunakanyar KK II. – Bugyi KK 3–2
GÓL: Bajzát P. (2), Völgyi D., ill. Bobák N., Juhász B.
Nagykáta KK – Cegléd KK 3–0
GÓL: Seres R. (2), Katona M.
A B-csoport végeredménye:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/30909/1.html

Helyosztók:
A 7. helyért
Monor TK – Bugyi KK 3–1
GÓL: Baranyi P. (2), Szabó N., ill. Bobák N.
Az 5. helyért
Budaörs-Érd KK – Dunakanyar KK II. 2–1
GÓL: Olaj Gy., Győri R., ill. Vadas A.
Elődöntők:
Dunakanyar KK I. – Cegléd KK 0–0, hétméteresekkel: 3–2
Nagykáta KK – Dunakeszi KK 2–3
GÓL: Béres B., Katona M., ill. Szabó B., Csordás S., Zalaegerszegi T.
A 3. helyért
Nagykáta KK – Cegléd KK 2–1
GÓL: Lovasi B., Béres B., ill. Katona K.
Dunakeszi KK – Dunakanyar KK I. 0–4
GÓL: Zserai Zs., Bonifert M., Egervári M., Faragó D.
Végeredmény: 1. Dunakanyar KK; 2. Dunakeszi KK; 3. Nagykáta KK; 4. Cegléd KK; 5. Budaörs-Érd; 6. Dunakanyar KK II.; 7. Monor TK; 8. Bugyi KK.

SOMOGYI TIBOR, a tornagyőztes Dunakanyar KK csapatvezetője: – Jó hangulatú, sportszerű keretek között lezajlott tornán vehettünk részt, amely – ahogy mondani szokták – elérte a célját. Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, színvonalas mezőnyben tudtunk győzni. Köszönet a szervezőknek a korrekt körülményekért és a tornát követő vendéglátásért.
A góllövőlista végeredménye:
4 GÓLOS: Bonifert Máté (Dunakanyar KK I.), Csordás Simon (Dunakeszi KK), Béres Balázs, Lovasi Balázs (Nagykáta KK);
3 GÓLOS: Győri Raymond (Budaörs-Érd), Bobák Norbert (Bugyi KK), Bán Zsolt, Laczkó Milán (Cegléd KK), Bajzát Péter (Dunakanyar KK II.), Erdélyi László (Dunakeszi KK), Baranyi Péter (Monor TK);
2 GÓLOS: Olaj György, Póta Balázs (Budaörs-Érd), Barcsay Valter, Katona Krisztián (Cegléd KK), Faragó Dávid, Horváth Áron, Szabó Márton (Dunakanyar KK I.), Völgyi Dániel (Dunakanyar KK II.), Zalaegerszegi Tamás (Dunakeszi KK), Guti Dávid, Szabó Bence (Dunakeszi KK), Szabó Norbert (Monor TK), Katona Márton, Seres Ruben (Nagykáta KK);
1 GÓLOS: Miskei Milán (Budaörs-Érd), Juhász Bertalan (Bugyi KK), Andrási Zoltán, Egervári Márton, Sidó Szabolcs, Zserai Zsolt (Dunakanyar KK I.), Vadas Attila (Dunakanyar KK II.), Lázár Levente (Monor TK), Baranyi László, Lakatos Balázs, Varga Marcell (Nagykáta KK).

A 8. helyezett Bugyi KK játékoskerete: Bobák Norbert, Lengyel Zsolt, Icsó Attila, Majzik Bertalan, Kakucs, Popov Patrik, Szadai Attila (valamennyien Bugyi-OBO), Miták József (Bugyi, Kakucs), Guti Dávid (Istenhegy, MLTC, Nagytétény-AC Villám, két csapatban szerepelt a torna során), Juhász Bertalan (Kiskunlacháza-Pereg). Csapatvezető: Majzik Bertalan.
A 7. helyezett Monor TK játékoskerete: Bíró Szabolcs, Kinder László, Klima János, Lázár Levente, Lázár Zoltán, Szabó Norbert (valamennyien Monor), Baranyi Péter, Csőke István (mindketten Albertirsa, Monor). Csapatvezető: Klima János. Stábtagok: Gál-Fodor Alexandra (Monor, Pilis), Spárgl Dezső (Monor).
A 6. helyezett Dunakanyar KK II. játékoskerete: Bajzát Péter, Czibulya Richárd, Sallai György, Szűcs László, Vadas Attila, Vadas Ernő, Völgyi Dániel (valamennyien Budakalász). Csapatvezető: Sallai György.
Az 5. helyezett Budaörs-Érd játékoskerete: Árendás Tamás, Lehotka Botond, Miskei Milán, Olaj György, Póta Balázs, Szabó Balázs (valamennyien Budaörs), Ebedli Zoltán, Győri Raymond, Kertész Ferenc, Zsigmond László (valamennyien Érd). Csapatvezető: Árendás Tamás.

A 4. helyezett Cegléd KK játékoskerete: Csutorka Márk, Laczkó Milán (valamennyien Aranyszarvas), Barcsay Valter, Csípő Kristóf, Szalánczi Péter (valamennyien MozGo-Nagykőrös), Bán Zsolt, Miklósvári János (mindketten Pilis), Katona Krisztián (Tápiószele), Ledacs-Kiss Viktor (Tápiószele, Újszilvás). Csapatvezető: Széchenyi Márton (Ceglédi Vasutas). Stábtagok: Tábori Zoltán (Aranyszarvas), Karsai Zsolt (MozGo-Nagykőrös).
A 3. helyezett Nagykáta KK játékoskerete: Tóth Dániel (Dány), Baranyi László, Kelemen István, Lakatos Balázs, Lengyel János, Lovasi Balázs, Németh István, Seres Ruben, Tóth Krisztián (valamennyien Nagykáta), Béres Balázs, Katona Márton, Lipcsei Mihály (valamennyien Sülysápi Gyerekfoci), Varga Marcell (Tápiószecső). Csapatvezető: Lakatos Balázs.
A 2. helyezett Dunakeszi KK játékoskerete: Bajusz Szabolcs, Csordás Simon, Erdélyi László, Szabó Bence, Vágner Attila, Végh Zoltán, Zalaegerszegi Tamás (valamennyien Dunakeszi) Guti Dávid (Istenhegy, MLTC, Nagytétény-AC Villám, két csapatban szerepelt a torna során). Csapatvezető: Végh Zoltán.
A tornagyőztes Dunakanyar KK I. játékoskerete: Andrási Zoltán, Bonifert Máté, Egervári Márton, Horváth Áron, Kovács Balázs, Nagy László, Szabó Márton (valamennyien Dunakanyar-Szentendre), Faragó Dávid (Dunakanyar-Szentendre, Pomázi Egervári-Halmai Focisuli), Sidó Szabolcs (Leányfalu, Újpest), Zserai Zsolt (Leányfalu). Csapatvezető: Somogyi Tibor (Dunakanyar-Szentendre). Stábtag: Szijj Krisztián (Dunakanyar-Szentendre, Tahitótfalu).

A tornán egymás közötti mérkőzéseken szereplő MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság játékoskerete: Adamcsek András, dr. Bársony Farkas, Benkő Tamás, Fonódi Pál, Fehér Zsolt, Fenyvesi Szabolcs, Gráczer Zoltán, Gyetvai Péter, Keszthelyi Péter, Kiss Tamás, Mikó Gergő, Nagy István, Nagy Vivien, Németh Dávid, Oláh Gábor, Rózsavölgyi Sándor, Szabó Tamás, Sztana Szilárd, Tóth Ádám, Varga Gergely. Csapatvezető: Benkő Tamás (MLSZ Pest vármegyei területi igazgató).
Címlapfotó: A Dunakanyar KK I. veretlenül végzett az élen (forrás: MLSZ PVMI)
(fotók: Kovács Kristóf és Vörös Richárd)