– A bajnoki év felénél miért határozott úgy, hogy klubot vált?
– Az igazat megvallva, több csapattól is kaptam ajánlatot az őszi idény végén, úgy voltam vele, ha már érdeklődés van irántam, élek a lehetőséggel. Az ajánlatok közül az érdi volt számomra a legszimpatikusabb. A klub célja ebben a bajnoki évben, hogy minél több meccset nyerve stabil középcsapat legyen, és az ötödik-hatodik helyen végezzen, amelyhez nekem gólokkal kell hozzájárulnom. A támadósorban minden poszton bevethető vagyok, legyen szó akár a szélekről, vagy a center pozícióról. Bevallom, szívesebben játszom szélsőt, de most az Iváncsa elleni edzőmeccsen centerként játszva megszereztem az első gólomat érdi színekben. A klubnál eddig eltöltött egy hónap alapján kijelenthetem, jó döntés volt részemről a zöld-fehéreket választani.
– Ha már az edzőmeccset említette, megkérdezném: hogyan készülnek a tavaszi idényre?
– Mátraházán voltunk ötnapos edzőtáborban, szerintem ez nagyon jó ötlet volt az egyesület részéről, hiszen így közelebb kerülhettünk egymáshoz. A szakmai stáb alaposan megdolgoztatott bennünket, de ennek bizonyára meglesz a haszna tavasszal. A felkészülés során eddig három mérkőzést játszottunk: 3–2-re nyertünk a Budapest-bajnokság I. osztályában szereplő Issimo ellen, majd 1–0-ra legyőztük az NB III-as Dabas alakulatát. Következett az NB III, Dél-Nyugati csoportjának egyik bajnokesélyese, az Iváncsa, tőlük 2–1-re tőlük kikaptunk. Ahogy korábban már említettem, számomra némi kárpótlást jelent, hogy ezen a meccsen megszereztem az első érdi gólomat. Sajnos a Gárdony-Agárd elleni meccsünk sérülések és betegségek miatt elmarad, de a csoportunk listavezetője, a Bicske elleni összecsapás szerepel a programban. Utóbbit azért is választottuk, mert a bajnokságban az Érd már lejátszotta ellenük mindkét meccsét, köszönhetően a két előrehozott tavaszi fordulónak.

– Tekintsünk vissza egy picit az eddigi pályafutására. Honnan indult, mely egyesületekben szerepelt eddig?
– Kőbányára, a KISE-hez igazoltak le először, de hivatalosan csak fél évig voltam az egyesületnél, mert Bursi Gábor edzőnk más kluboknál is dolgozott és elvitt magával bennünket. Közöttük volt az MTK is, ahol 2011-ben alakult meg az U12-es együttes, ahová engem is kiszemeltek. Három évet futballoztam a kék-fehéreknél, de a harmadik szezonban edzőváltás történt, sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna, ezért átigazoltam a Goldball ’94 FC-be. Jól mehetett a játék, ugyanis hívott az Újpest, így a Megyeri útra kerültem. Csak rövid időn, fél éven át voltam a lila-fehérek labdarúgója, nem éreztem jól magam, így inkább visszatértem a Goldballhoz. Két év elteltével a Budai FC-be igazoltam, ahol 18 évesen bemutatkozhattam a felnőtt együttesben. A csoportunkban a „blasz” negyedosztályban bajnokok lettünk, ehhez a sikerhez 16 góllal járultam hozzá. Ekkor újabb klubcsere következett az életemben, ugyanis mindenképpen magasabb osztályba vágytam.
– Sikerült megvalósítani az elképzelését?
– Hívott az Ikarus, ami feltétlenül előrelépés volt, mivel így a Budapest-bajnokság I. osztályában folytathattam. Rendben is volt minden, egészen addig, amíg meg nem sérültem, bokaszalagszakadást szenvedtem, emiatt hosszabb kihagyásra kényszerültem. Szerencsémre megkeresett a Pénzügyőr, 2020 tavaszán pedig már náluk játszottam. A koronavírus-járvány miatt ugyan nem fejeződött be a bajnoki idény, de annál jobban sikerült számomra a 2020/2021-es szezon, amikor 25 találattal a Budapest-bajnokság I. osztályának gólkirálya lettem. Ez jó ajánlólevélnek bizonyult a magasabb osztályba, ami az NB III-ba éppen feljutott Kelent jelentette számomra. Másfél évet játszottam Kelenföldön, majd a harmadik vonalban komolyabb terveket dédelgető III. Kerülethez igazoltam át. Egy év eltelt, mire ismét feljebb léphettem, 2024 tavaszán az NB II-es Soroksár játékosa lettem.
– Az elmondottak alapján szépen ívelt felfelé a karrierje. Elégedett volt?
– Természetesen nagyon örültem a lehetőségnek, de hamar beláttam, nincs értelme a Haraszti útiaknál maradnom. Kezdőként kétszer kaptam lehetőséget, tízszer pedig csereként léptem pályára, de nagy volt a tülekedés a támadósorban. A Soroksár a Fradi fiókcsapata, a csatárposztokra nyolcan vagy kilencen voltunk, emiatt bizonytalannak tartottam a jövőmet. Úgy döntöttem, inkább visszatérek a Kelenhez, és lemondtam az NB II-es álmaimról. Az ősz idényben már ismét a régi-új klubomban szerepeltem, majd jött az újabb, ezúttal Érdre történő váltás.

– Végleg lemondott arról, hogy a jelenleginél ismét magasabb bajnoki osztályban futballozzon?
– A labdarúgást illetően elég jó korban vagyok, nem vagyok sem túl idős, sem pedig fiatal, így még sok minden elképzelhető a következő években. A rövid távú tervem egybevág az új csapatoméval, ehhez szeretnék hozzájárulni a góljaimmal. Az eddigi edzőmeccseken jól játszottunk, de tudom, hogy nem elsősorban ezeket kell megnyerni, hanem a bajnokikat, mindenesetre az eddigi teljesítmény biztató. Amondó vagyok, a bajnoki év végén legyünk ott az élcsoport mögött, innen lehet majd tovább előre lépni, hiszen a múltban az Érd már szerepelt az NB III-nál feljebb. Ahogy említettem, jól érzem magam az egyesületnél, de ha a következő években úgy alakulna, hogy magasabb osztályba hívnak, nem tagadom, elgondolkodnék a lehetőségen…
Az Érd őszi eredményei és a tavaszi menetrend az NB III, Észak-Nyugati csoportjában:
https://adatbank.mlsz.hu/club/63/0/29653/18/289356.html
Címlapfotó: A Kelentől érkezett Borbély Bence gólokat és eredményes szereplést vár (forrás: Kertész Bence)