– Miért döntött úgy, hogy egy alacsonyabb osztályú egyesülethez igazol át, egyáltalán miért éppen Százhalombattát választotta a pályafutása folytatásához?
– Már tavaly nyáron megkerestek ’Battáról, mondván, a védelem bal oldalát tervezik megerősíteni, és látva a korábbi teljesítményemet, rám gondoltak. Ismertették, hogy a cél a vármegyei I. osztályba kerülés, és ennek elérésében én is a csapat segítségére lehetnék. Számomra egyértelműen új kihívást jelent, mivel szeretnék még bizonyítani a pályán, ezért örömmel fogadtam az ajánlatot. Tavaly egyébként azért nem jöhetett létre az átigazolás, mert az előző bajnoki év végén már elígérkeztem Martonvásárra. Az őszi idényt még ott töltöttem, de a téli szünetben alkalmam nyílt a váltásra, így a VUK futballistája lettem.

– Mielőtt az új klubja jelenlegi terveiről váltanánk pár szót, pillantsunk vissza a múltba! Honnét indult, milyen állomásai voltak az eddigi pályafutásának?
– A Budai XI Sportegyesületnél lettem először igazolt futballista, de ez az egyesület hamarosan megszűnt és a csapatunk 2003-ban a Bp. Erőműhöz került. Egy év elteltével a Goldballt választottam a folytatáshoz, mert a pályájuk közelebb volt a lakhelyemhez és az iskolámhoz egyaránt. Következett a Budatétény, nekik ugyanis kapcsolatuk volt a Ferencvárossal, a családom pedig úgy gondolta, a fejlődésem érekében ez lenne a jobb megoldás. Budatéténybe egyébként együtt igazoltam át a Ferencváros egykori kitűnő csatárának, Dukon Bélának a fiával, és amikor az édesapja a zöld-fehérek utánpótlásánál lett edző, az Üllői úton folytattam az U19-es korosztályban. Két szezont futballoztam a Fradiban, majd miután kiöregedtünk az utánpótlásból, a többségtől, így tőlem is megváltak. Érdre kerültünk, amely fiókegyesülete volt a Ferencvárosnak. Az NB III-an szereplő együttesnél bemutatkozhattam a felnőttek között, visszagondolva, nagyon szép hét évet töltöttem el a klubnál.
– Beszélne erről a szép időszakáról egy picit részletesebben is?
– Az első érdi szezonomban egyből bronzérmes lettem, majd a 2011/2012-es bajnoki évben az élen végeztünk az NB III, Duna-csoportjában, ám sajnos a klub nem élt a magasabb osztályba jutás lehetőségével. A következő évben viszont átszervezték a bajnoki rendszert, kevesebb lett a csoport, emiatt az Érd visszakerült a „megye-egybe”. A 2013/2014-es szezonban minden igyekezetünk ellenére csak a második helyen végeztünk a Vác mögött, de egy évvel később már bajnoki címet szereztünk és feljutottunk az NB III-ba. Jól ment a foci, az év végén bekerültem az amatőrválogatottak tornáján szereplő Pest megyei csapatba. A Csank János irányította gárda 2014 decemberében a ceglédi selejtezőcsoportjában első lett, bejutottunk a négyes döntőbe, ahol ismét diadalmaskodtunk. 2016 nyarán viszont úgy éreztem, váltanom kellene, az új környezet egyértelműen motiválna.
– Érdről hova vezetett a megújulást kereső útja?
– A szomszédba, a szintén NB III-ban szereplő Dióshoz szerződtem. Utólag visszagondolva, tévedés volt ez a váltás, mert nem találtam a helyem, a szezon végén annyira csalódott voltam, hogy a visszavonulás gondolatával is megfordult a fejemben. Ekkor ismét Dukon Béla játszott fontos szerepet az életemben, aki beajánlott a Fejér vármegyei I. osztályú Martonvásár együtteséhez. Korábbi fradista játékostársa, Patkós Csaba volt a tréner, befogadtak, ami sokat jelentett számomra, máris elhessegettem a visszavonulás gondolatát. Három szezont futballoztam ’Martonban, ezután viszont úgy éreztem, ismét hasznos volna váltanom, így a szintén Fejér vármegyei I. osztályú Tordas lett a következő állomáshelyem. Vélhetően jól teljesíthettem, mert 2023-ban itt is bekerültem a vármegyei válogatottba, igaz, nem szerepeltünk olyan jól, mint hét évvel korábban a tornagyőztes Pest csapatával. 2024 nyarán aztán jött egy újabb fordulat az életemben, ugyanis egykori martonvásári játékostársaim visszacsalogattak magukhoz. Meg is egyeztünk a klubbal, majd ekkor keresett meg a Százhalombatta. Ha nem ígérkeztem volna el a korábbi egyesületemhez, akkor már tavaly nyáron a ’Batta futballistája lettem volna. Így azonban mindenkivel egyetértésben az őszi idény után történt meg a váltás.

– A Százhalombatta azzal kereste meg, hogy céljuk a vármegyei I. osztályba jutás. Az eddig lejátszott három tavaszi mérkőzés alapján megvalósítható ez a cél?
– A Maglód elleni hazai 0–0 és az Alsónémediben elért 3–1-es győzelem rendben volt, de itthon, 3–1-re kikapni a Tápiószecsőtől nagy pofon. Az őszt egy vereséggel zárta a Batta’, tavasszal sem szabad több vereségnek becsúsznia, vagyis nincs mese, veretlenül kell menetelni a szezon végéig. Azokat a meccseket, amelyeket a papírforma alapján nyernünk kell, egész egyszerűen nem botolhatunk, a jelenlegi dobogósokkal pedig ugyancsak pariban kell lennünk. Két nagy rivális, a Felsőpakony és az Aranyszarvas hajrában jön majd hozzánk, ellenük tavaly ősszel is sikeres volt a ’Batta, miért ne sikerülhetne ugyanez tavasszal is. A további ellenlábasok közül két hét múlva, a 21. fordulóban Újhartyánba utazunk, remélem, ott sem okozunk majd csalódást.
– Kérem, ne vegye sértésnek, de az életkora miatt elkerülhetetlen a kérdés: milyen tervei vannak még a futballban?
– Most az a legfontosabb, hogy felkerüljünk a vármegyei I. osztályba, bízom benne, hogy sikerülni fog. Szeretném, ha sérülésmentes időszakom lenne, és amíg a pályán való szereplés örömet jelent, addig szeretnék futballozni. Hogy aztán itt fejezem-e be a pályafutásomat, vagy a későbbiekben egy másik klubnál, arra jelen pillanatban még nem tudok válaszolni…

A Százhalombattai VUK eddigi eredményei és a további tavaszi menetrend a Pest vármegyei II. osztály, Déli csoportjában:
https://adatbank.mlsz.hu/club/63/14/29629/19/287799.html
Címlapfotó: Százhalombattán a vármegyei I. osztályba jutás a cél a szezon végén (forrás: MLSZ PVMI-archív)