Ma Júlia, Rita névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
Dolhai Gergőre (fehérben) és a Gödöllőre sűrű hetek várnak a szezon hajrájában

Dolhai Gergő három trófea megszerzését tervezi a Gödöllővel

Dolhai Gergő immár 2018 óta – egyéves hatvani kitérőt leszámítva – a Pest vármegyei I. osztályban jelenleg veretlenül a tabella élén álló Gödöllői SK egyik alapemberének számít. A 26 éves futballista 2022-ben nyert már bajnokságot a „megye-egyben”, emellett ezüst- és bronzérmes is volt a kékekkel, 2023-ból és 2024-ből pedig Pest (Vár)megyei Kupa-győzelmekkel is büszkélkedhet. A középpályás terve most az, hogy ebben a bajnoki évben tovább bővítse a trófeagyűjteményét. Mindez reálisan nézve meg is valósulhat, hiszen csapata magabiztosan vezeti a bajnokságot, emellett két kupa fináléjába is eljutott a Gödöllő együttesével. Előbb április 24-én, 15:00 órától az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, az Amatőr Kupában a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tarpa lesz az ellenfél, majd május 1-jén, 17:00 órától Cegléden a Zsengellér Gyula Sportcentrumban, a Pest Vármegyei Kupa döntőjében a Dunakeszivel mérhetik össze az erejüket. A vele készült interjúban természetesen latolgattuk az esélyeket is, emellett felidéztük az eddigi pályafutását és a távlati tervei is szóba kerültek.

– Igencsak zsúfolt program vár Önre és csapatára a következő bő egy hétben, hiszen a bajnoki meccsek mellett kupadöntőket is játszanak. Milyen szereplésre számít ebben a sűrű időszakban?
– Természetesen a lehető legjobbra. A bajnokságban továbbra is a veretlenség megőrzése a cél, a Pest Vármegyei Kupában pedig megvédeni címünket, és persze az Amatőr Kupa döntőjében is szeretnénk helytállni. A következő fordulóban a Diósd lesz az ellenfelünk, a papírforma mellettünk szól, majd jön az Amatőr Kupa döntője a Tarpa ellen, ami egyértelműen háromesélyes. Ezt egy újabb bajnoki meccs követi, amelyen a dobogón lévő Perbál alakulatát fogadjuk. Nem lesz könnyű feladat a legyőzésük, de nem szabad botlani, és persze a Dunakeszi ellen a vármegyei kupában is címvédésre készülünk.

A már edzőként is dolgozó középpályás a közeljövőben NB III-as labdarúgó szeretne lenni
A már edzőként is dolgozó középpályás a közeljövőben NB III-as labdarúgó szeretne lenni

– Mielőtt részletesebben beszélnénk ezekről az izgalmasnak ígérkező kihívásokról, kérem, tekintsünk vissza a múltba. Mikor és hol kezdett futballozni, egyáltalán hogyan alakult pályafutása Gödöllőig?
– Péceliek vagyunk, ott gyerekeskedtem, majd tízévesen lettem igazolt futballista a helyi egyesületben. Mondhatnám úgy is, hogy ez természetes volt számomra, hiszen édesapám, Dolhai András volt akkoriban a Péceli Spartacus elnöke. Három évig fociztam a lila-fehéreknél, amikor az újságból értesültünk arról, hogy az U13-as korcsoportban az MTK toborzót szervez. Jelentkeztem, két-három alkalommal próbajátékon voltam, és ezt követően közölték, hogy megfeleltem. Kétévet töltöttem a fővárosi kék-fehéreknél, ám amikor felkerültem az U16-os korosztályhoz, áthelyezték őket Agárdra, a Sándor Károly Akadémiára, én pedig nem fértem bele ebbe a keretbe. Szerencsémre a Puskás Akadémia egyik játékosmegfigyelőjének tetszett a játékom, így átigazolhattam Felcsútra. Kollégiumban laktam, és bevallom, ezt az életformát nehezen viseltem, ezért mindössze évet töltöttem ott, majd váltottam.

 – Melyik volt a következő klubja?
– A Vasas Kubala Akadémiához igazoltam át. Ez már kedvezőbb volt számomra, hiszen Pécelről a fővárosba ingázva bejárhattam az edzésekre és a mérkőzésekre. Három szezont futballoztam Angyalföldön, a harmadik évben az U19-es korosztályban bajnoki címet szereztünk a csoportunkban. Az aranyéremnek ugyan örültem, de ez azzal is járt, hogy kiöregedtem az utánpótláskorosztályból. Akkor viszont épp nem volt tartalékcsapata a piros-kékeknek, az első csapatnál pedig nem tartottak igényt rám. Nemcsak a Vasasnál voltam ingázó, Gödöllőn is bejártam a gimnáziumba, ahol végül érettségiztem és felcsillant a lehetőség, hogy helyben folytassam a futballt. Több barátom és a bátyám is már Gödöllőn játszott, így ez tűnt a legjobb megoldásnak. Nyáron aztán át is igazoltam a „megye-egyes” alakulathoz, amelyben rendre pályára léphettem. A bajnoki évet a második helyen zártuk, jól is éreztem magam, ám a szezon végén mégis úgy döntöttem, hogy váltok.

– A sikeres év ellenére mi motiválta a klubcserét?
– Profi álmokat dédelgettem, ezért szerettem volna magasabb osztályban játszani. Az NB III-as FC Hatvantól kaptam ajánlatot, majd a próbajáték után hozzájuk szerződtem. Játszottam is, de aztán jött a koronavírus-járvány, és egyre inkább visszavágytam Gödöllőre. 2020 nyarán elköszöntem a hatvaniaktól, és ismét gödöllői futballista lettem. Azóta bebizonyosodott, hogy jól döntöttem, hiszen egy eredményes együttes tagja lettem. A 2021/2022-es bajnoki évben az élen végeztünk, de az aranyéremnek volt egy árnyoldala, mivel a Csorna elleni osztályozón nem sikerült kivívni a feljutást az NB III-ba. A következő években is dobogón végeztünk, előbb harmadik, legutóbb pedig másodikak lettünk. A dobogós helyezések mellett az elmúlt két évben elnyertük a kupát is.

Dolhai Gergő 2018 óta hűséges jelenlegi klubjához
Dolhai Gergő 2018 óta hűséges jelenlegi klubjához

– A beszélgetésünket azzal indította, hogy idén szeretne három trófeával gazdagodni. Menjünk sorban: kezdjük a bajnoksággal! Ön szerint már biztosnak tekinthető az első hely?
– Hat pont az előnyünk a bennünket követő Dunavarsánnyal szemben, a többiek messze leszakadtak, de csak akkor lehetünk biztosak a dolgunkban, ha már matematikailag sem lehet ránk senki sem veszélyes. Jó a kohézió, tűzben vagyunk, és a különösebb tervezgetés helyett mindig csak a soron következő meccs a legfontosabb számunkra. Bízom az aranyéremben, de az csak akkor csillog majd igazán, ha sikerrel vesszük az osztályozót.

– A két, már említett kupadöntőtől mit vár?
– Az Amatőr Kupában a Tarpáról keveset tudunk. Nézegettük a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei bajnokság tabelláját, amelyet biztosan vezetnek, gyakorlatilag hozzánk hasonlóan szerepelnek. Bízom benne, a mérleg nyelve felénk billen majd. A Pest Vármegyei Kupa sem lefutott, még akkor sem, ha a döntőbeli ellenfelünk gyengébben szerepel, mindenesetre a két, egymás elleni bajnoki meccsünkön szoros eredmény született. Ami pedig az előző kupafordulókat illeti, az elődöntőig meglehetősen simán jutottunk el, a Vác ellen 4–1-re győztünk, majd idegenben 5–0-val ejtettük ki a Maglódot és a Százhalombatta sem úszta meg nyolc alatt. A döntőbe jutásért a Pilis következett, kemény diónak bizonyultak, csak a 88. percben lőtt Berczi Kristóf-góllal sikerült 2–1-re győzni. Ha már eljutottunk az újabb fináléig, akkor jó lenne, ha zsinórban harmadszor is miénk lenne a kupa.

Az Amatőr Kupában a Tarpa lesz a gödöllőiek ellenfele
Az Amatőr Kupában a Tarpa lesz a gödöllőiek ellenfele

– Ha mindez, amit elmondott és eltervezett, megvalósul erre a szezonra, akko mi fogja a jövőben motiválni?
– NB III-as futballista szeretnék lenni gödöllői színekben. Jól érzem magam az egyesületnél, nagyon jó a közösség, ez az együttes megérdemli a magasabb osztályt. A sport mellett már elkezdtem edzősködni, a klub U12-es korosztályától az U17-ig szakmai vezető vagyok, az U16-osokkal edzőként is dolgozom. Még nem foglalkoztat az a gondolat, hogy a felnőtteknél edző legyek, sokáig szeretnék még a játékommal segíteni a csapatnak.

A Gödöllő eddigi eredményei a Pest vármegyei I. osztályban és a további tavaszi program:
https://adatbank.mlsz.hu/club/63/14/29409/24/287735.html

A Pest Vármegyei Kupában:
https://adatbank.mlsz.hu/club/63/14/29413/7/288829.html

A MOL Magyar Kupában:
https://adatbank.mlsz.hu/club/63/0/29216/4/287348.html

Amatőr Kupa-döntő 2025
Április 24., csütörtök
Gödöllő (Pest vmi-i I. osztály) – Tarpa (Szabolcs-Szatmár-Bereg vm-i I. osztály), Új Hidegkuti Nándor Stadion, 15.00.

Címlapfotó: Dolhai Gergőre (fehérben) és a Gödöllőre sűrű hetek várnak a szezon hajrájában (forrás: Patkovics Bence)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!