Ma Júlia, Rita névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
Továbbra is őrzi négypontos előnyét Megyesi László együttese (forrás: Felsőpakonyi KSE Facebook-oldal)

Újhartyáni „ötös” az Alsónémedinek

Magabiztos, 5–1-es győzelmet aratott hazai pályán az Újhartyán az Alsónémedivel szemben, így Surman István együttese továbbra is versenyben van a dobogóért. Pontosztozkodás született az ócsai kiesési rangadón, ahol a Tápiószele 2–2-re végzett a sereghajtó házigazdákkal. Tökölön is nyert az Aranyszarvas, így Fülöp Lajos együttese továbbra is őrzi 2. helyét a tabellán. Mivel az éllovas Felsőpakony is győzött a Dunaharasztival szemben, megmaradt a négypontos előnye az üldöző tápiószentmártoniakkal szemben. A Százhalombatta sem akar kimaradni az éremvárományosok közül, ezt igazolandó, Károlyi Gábor együttese erődemonstrációt tartva hatgólos győzelmet aratott a kieső helyen álló Tápióság otthonában.

PEST VÁRMEGYEI II. OSZTÁLY, DÉLI CSOPORT

25. forduló

Abony – Maglód-HelloParks
1–4 (1–1)
Abony, Tóth Ernő Sporttelep, 250 néző. Vezette: Tamás A. (Visnyei Barnabás, Licska P.)
ABONYI KID FC: Szabó M. 6 – Kovács M. 6 (Mátyás B. 0, 64. p.), Kállai R. 6, Angyal L. 6 – Kovács B. 6 (Kövér J. 0, 75. p.), Molnár G. 6, Herédi J. 6, Barna M. 6, Molnár B. 6 (Bodor Sz. 0, 83. p.) – Lendvai Z. 6, Kállai I. 6. Edző: Némedi Tivadar.
MAGLÓDI TC-HELLOPARKS: Schritt M. 7 – Sándor J. 7, Hevesi K. 6, Zilahy A. 6, Véglás P. 7 (Havasi L. 0, 76. p.) – Ivancsó D. 6 – Nosztrai R. 5 (Szalai M. 0, 61. p.), Buzás P. 7 (Fekete G. 0, 84. p.), Tomasek G. 7 (Kristóf L. 0, 68. p.), Dallos L. 7 – Bujdosó D. 6 (Bán M. 0, 80. p.). Edző: Rakita Gábor.
GÓL:
Kovács B., ill. Tomasek G., Buzás P., Dallos L., Szalai M.
SÁRGA LAP: Ivancsó D., Szalai M.
NÉMEDI TIVADAR: – Először is, szeretném megköszönni annak a közel 300 nézőnek, aki kilátogatott a találkozóra. Nagyszerű a hangulat és a körítés, hétről hétre egyre többen jönnek ki, ismét igazi közösségi program lett a városban a meccsre járás. A fájó vereség ellenére mindenki láthatta, megtettük, amit lehetett, az eredmény nem tükrözi a látottakat. Kiegyenlített találkozó volt, azonban míg nálunk kimaradtak helyzetek, a másik oldalon ellenfelünk gólra váltotta. Sajnos valami plusz hiányzott. Sok sikert a Maglódnak a folytatásra!
RAKITA GÁBOR: – Jól kezdtük a mérkőzést, az első húsz-huszonöt percben kifejezetten jól és tetszetősen futballoztunk. Ebben az időszakban nagyobb különbségű előnyre is szert tehettünk volna, de nem sikerült. Az első félidő második részébe sajnos belealudtunk, ami a hazaiak egyenlítését eredményezte. Szünet után mindkét csapat a támadójátékot helyezte előtérbe, amelyből mi jöttünk ki jobban, így végül megérdemelt győzelmet arattunk. Örülök, hogy több játékosom is az utóbbi időszaka legjobb teljesítményét nyújtotta. Gratulálok csapatomnak, a rendkívül szimpatikus játékot játszó Abonynak pedig további sok sikert kívánok!

 

Tápióság – Százhalombatta
0–6 (0–0)
Tápióság, 30 néző. Vezette: Décsi N. (Nemes A., Fazekas A.)
TÁPIÓSÁGI KSK: Nagy T. 7 – Seres R. 6, Ficsór M. 6, Balla Cs. 6, Tari O. 6 – Szilágyi Cs. 6, Burai B. 6, Földi B. 6 (Prepok T. 0, 75. p.), Bekker Z. 6 – Sárközi Sz. 5 (Perendi Á. 0, 72. p.), Bóta M. 6. Játékos-edző: Sárközi Szabolcs.
SZÁZHALOMBATTAI VUK SE: Koplányi K. 0 – Spáczay D. 7 (Tőkés Zs. 0, 78. p.), Fügedi Á. 7 (Urbán P. 8, a szünetben), Tolnai P. 7, Cservenka G. 7 (Kis G. 0, 75. p.) – Schneider D. 7, Tóth G. 7, Sipos G. 7 (Godena G. 0, 70. p.) – Szabó D. 7 (Somogyi T. 0, 75. p.), Kolozsvári L. 7, Kiss K. 7 (Nagy H. 0, 75. p.). Edző: Károlyi Gábor.
GÓL: Urbán P. (2), Kiss K., Szabó D., Kolozsvári L., Nagy H.
SÁRGA LAP: Tari O., Balla Cs.
SÁRKÖZI SZABOLCS: – Gratulálunk a Százhalombattának a megérdemelt győzelemhez!
KÁROLYI GÁBOR: – Az első félidőben nem tudtuk feltörni ellenfelünk védekezését, majd mikor sikerült, akkor pedig pontatlanok voltunk. Szünet után kicsit átalakítottuk a felállásunkat, még támadóbb felfogásban léptünk fel és az elfáradó hazai csapat ellen több gólt is szereztünk.

A Pest vármegyei II. osztály, Déli csoport felnőtt bajnokság eredményei (25. forduló, 2024/2025.)
A Pest vármegyei II. osztály, Déli csoport felnőtt bajnokság eredményei (25. forduló, 2024/2025.)

Felsőpakony – Dunaharaszti II.
3–0 (1–0)
Felsőpakony, 200 néző. Vezette: Kósa G. (Visnyei Barnabás, Borbély M.)
FELSŐPAKONYI KSE: Oroszi T. 8 – Sajgó Z. 8, Hegyes P. 8, Rainer M. 8, Kréti G. 9 – Tóth Sz. 8 (Matyi M. 0, 89. p.), Szőke K. 8, Gerhardt Á. 9 (Soóky Zs. 0, 77. p.) – Kiss G. 8 (Veibl V. 0, 73. p.), Kovács D. 9, Semsei M. 8. Edző: Megyesi László.
DUNAHARASZTI MTK II.: Kántor-Kreisz Á. 5 – Gosztonyi M. 5, Keszthelyi L. 5, Földi B. 5 (Nagy D. 5, 58. p.) – Király M. 5 (Nagy B. 0, 65. p.), Tóth Zs. 5, Mikó B. 5 (Németh D. 0, 71. p.), Lengyel K. 5 – Gorincsek G. 5, Hegyes Z. 5 (Fekete R. 0, 65. p.), Landsmann D. 5 (Szabó P. 5, a szünetben). Edző: Tamási Zoltán.
GÓL: Kovács D., Gerhardt Á., Kréti G.
SÁRGA LAP:
Tóth Sz., ill. Keszthelyi L.
MEGYESI LÁSZLÓ:
– Számos hiányzóval vágtunk neki a meccsnek, ennek ellenére már az első percektől kezdve irányítottuk a játékot. Sokat birtokoltuk a labdát, folyamatosan próbáltuk feltörni az ellenfél védelmét, ami viszonylag hamar sikerült is. A második félidő újabb két találatával végleg eldöntöttük a három pont sorsát. Köszönjük szurkolóinknak a buzdítást, csapatomnak pedig gratulálok a győzelemhez!
TAMÁSI ZOLTÁN: – Jó erőkből álló ellenféllel játszottunk, akik hamar megszerezték a vezetést. A taktikát betartották a fiúk, de minőségben fölénk nőtt a ’Pakony. Úgy gondolom, nem vallottunk szégyent, ha kis szerencsénk van, lehetett volna szorosabb is…

 

Hernád – Tápiószecső
0–0
Hernád, 80 néző. Vezette: Tusa Z. (Rajnai O., Stefkó F.)
HERNÁDI FKSE: MÖNICH ZOLTÁN 10 – Monori M. 8, Bálint Z. 8, Jurászik G. 8, Szűcs J. 8 – Lipták N. 9, Ulicska Zs. 8 (Kovács D. 0, 80. p.), Kisjuhász A. 8 – Holecz D. 8, Huszár V. 8, Manhalt R. 7 (Farkas J. 0, 65. p.). Edző: Kovács Roland.
TÁPIÓSZECSŐ FC: Jeszenszky Á. 0 – Varga M. 7, Posta N. 7, Moery M. 7, Minkó N. 7 – Juhász B. 6, Erdélyi Zs. 6 – Nagy B. 6, Dinnyés D. 6, Surányi D. 6 – Varga V. 6. Játékos-edző: Majzik Bence.
SÁRGA LAP: Farkas J.
KOVÁCS ROLAND:
– Esetünkben ez a döntetlen is győzelemmel ér fel. További sok sikert kívánunk a Tápiószecsőnek!
MAJZIK BENCE: – A helyzetkihasználásunknál – véleményem szerint – már csak a játékvezetői ténykedések voltak gyengébbek. Ritkán látok ennyi téves ítéletet mindkét oldalra. Hál’ Istennek, mérkőzést befolyásoló hibára nem került sor, így saját magunk vagyunk felelősek azért, hogy két pontot vesztettünk. Sajnos, amíg öt-hat helyzet is kevés ahhoz, hogy gólt szerezzünk, addig ezeket a mérkőzéseket nem fogjuk megnyerni. Pozitívum, hogy a védelmünk most már hétről hétre remekül szerepel, erre építhetünk majd a következő évadban. Gratulálok Manhalt Ricsiéknek, számukra ez egy nagyon fontos egy pont volt. Kívánom, érjék el céljaikat a szezon végére!

A Pest vármegyei II. osztály, Déli csoport felnőtt bajnokság tabellája (25. forduló, 2024/2025.)
A Pest vármegyei II. osztály, Déli csoport felnőtt bajnokság tabellája (25. forduló, 2024/2025.)

Halásztelek – Ráckeve
1–2 (1–1)
Halásztelek, Németh Ferenc Sportcentrum, 100 néző. Vezette: Jakab R. (Fenyvesi R., Schenk H.)
HALÁSZTELKI FC: Tóth B. 6 – Papp D. 7 (Szederkényi Á. 0, 66. p.), Bathó Á. 7 (Héder N. 0, 84. p.), Szabó V. 7, Dobos Z. 7 – Jánvári K. 7 (M. Kablawi 0, 78. p.), Kovács G. 7, Gacsályi K. 7 – Nádas K. 7, Márfi D. 7, Kordé A. 7 (Gáspár A. 0, 70. p.). Edző: Béky Gábor.
RÁCKEVE VAFC: Koman K. 7 – Drozd T. 7, Kis B. 7, Turcsán P. 7, Koller B. 7 – Kuklis K. 8, Papp D. 7 – Geiger N. 7 (Papp R. 7, a szünetben), Mucsi Zs. 7 (Kalina M. 7, 33. p.), Novák L. 7 (Áj D. 0, 85. p.) – Hári J. 7 (Végh J. 0, 82. p.). Edző: Podruzsik József.
GÓL:
Márfi D., ill. Kuklis K., Hári J.
SÁRGA LAP: Bathó Á., Nádas K., Béky G. (edző), ill. Kis B.
A második félidő 72. percében – 1–2-s állásnál – a ráckevei Hári János 11-esét kivédte Tóth Bálint, a kipattanó labdából viszont a rúgó játékos megszerezte az győztes gólt.
BÉKY GÁBOR: – Érdekes sorozatban van a csapat. Szinte minden mérkőzésen játékban és a helyzetekben ellenfelünk fölött vagyunk, bárhol álljon is vetélytársunk a tabellán. Ugyanazt mondom hetek óta, büszke vagyok csapatomra, mert amit hétről hétre tesznek, megemelem a kalapom. Ami mellett most már nem megyek el szó nélkül, hogy – véleményem szerint – a második olyan meccsünk volt egy élcsapat ellen, amit nem a két csapat, hanem egy harmadik dönt el… Furcsának találom, hogy ezek a hibák csak minket sújtanak. Nem adjuk fel, úgyis ki fogunk jönni ebből a gödörből!
PODRUZSIK JÓZSEF: Most nem igazán játszott jól a csapat, sajnos sok hibát követtünk el, de ami a győzelemhez kellett, akarattal pótolták a srácok és amiért jöttünk, megoldották és elhoztuk a három pontot Halásztelekről!

 

Újhartyán – Alsónémedi
5–1 (2–1)
Újhartyán, 100 néző. Vezette: Pető T. (Berkes I., Kun A.)
ÚJHARTYÁN VSE: Nagy D. 7 – Baranyi B. 8, Szabó Gy. 8 (Sztancsik A. 7, a szünetben), Delea Zs. 7, Farkas Zs. 7 (Lukasik D. 7, 52. p.) – Kovács R. 7, Jáger R. 7 (Harmat B. 0, 74. p.), Szebellédi Á. 7 (Farkas Cs. 0, 66. p.), Rutterschmid R. 7 – Tóth D. 7, TÓTH HENRIK 10. Edző: Surman István.
ALSÓNÉMEDI SE: Csik T. 6 (Szegvári T. 0, 79. p.) – Laczkó I. 5 (Molnár E. 5, 57. p.), Farkas J. 5 (Horváth G. 0, 72. p.), Kristály D. 7, Halász B. 5, Mészáros R. 5 (Varga Z. 0, 72. p.) – Katona Á. 6, Kovács B. 5, Novakov D. 5 (Teszler V. 5, 57. p.) – Szalai J. 7 (Béres K. 0, 72. p.), Tóth Á. 5. Edző: Benkovics Attila.
GÓL: Tóth H. (3, a másodikat 11-esből), Szabó Gy., Baranyi B., ill. Szalai J.
SÁRGA LAP: Tóth H., Rutterschmid R., ill. Kristály D.
SURMAN ISTVÁN: – Álmosan kezdtük a mérkőzést, az első félidőben sajnos nem is tudtunk felpörögni. A második játékrészben már nagyobb iramot diktáltunk és kézben tartottuk a találkozót. Gratulálok a srácoknak a győzelemhez, további sok sikert kívánok az Alsónémedinek!
BENKOVICS ATTILA: – A helyzeteit jobban kihasználó és remekül játszó hazai csapat megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Az első félidőben még mi is partnerek tudtunk lenni egy helyenként magas színvonalú, látványos játékban, de a találkozó második részében a rosszul megválasztott taktika és a csapat elhibázott hétközi felkészítése már felszínre hozta a két együttes közötti különbséget.

Vajon a bajnoki cím mellé a gólkirályi cím is bekerül a vitrinbe? (Forrás: Felsőpakony KSE Facebook-oldal)
Vajon a bajnoki cím mellé a gólkirályi cím is bekerül a vitrinbe? (Forrás: Felsőpakony KSE Facebook-oldal)

Tököl – Aranyszarvas
1–2 (0–1)
Tököl, 200 néző. Vezette: Tamás A. (Berki A., Feigl G.)
VSK TÖKÖL: Dankó R. 6 – Nagy P. 6, Auer M. 6, Nagy D. 6, Surnyák Z. 6 – Draxler Á. 6, Marlyin Z. 6 (Bednanics I. 0, 82. p.) – Csajági L. 5, Kovács A. 5 (Galambos G. 0, 65. p.), Pray M. 6 (Szabó L. 0, 86. p.) – Lefler B. 6. Edző: Mészáros Attila.
ARANYSZARVAS SE (TÁPIÓSZENTMÁRTON): Szabó G. 8 – Turóczi M. 7, Háda Z. 6 (Mózes B. 0, 83. p.), Danada I. 9, Koncz T. 7, Kovács R. 6 – Laczkó G. 6 (Szabó K. 0, 83. p.), Tóth B. 8, Kovács M. 7, Cseh S. 6 (Soóky R. 0, 72. p.) – Nagy G. 6 (Szabó Z. 0, 65. p.). Játékos-edző: Fülöp Lajos.
GÓL:
Lefler B., ill. Danada I. (2).
SÁRGA LAP: Galambos G., Auer M., Nagy D., Pray M., ill. Háda Z., Cseh S., Kovács R.
MÉSZÁROS ATTILA: – A múlt heti sikertelenség után most arra próbáltunk koncentrálni, hogy összeszedjük magunkat és kijöjjünk a gödörből. Tudtuk, hogy nagyon jó csapat látogat hozzánk, szerintem a srácok hozzáállása rendben is volt a bajnokesélyes ellen. Ellenfelünk hamar vezetést szerzett, viszont volt bennünk tartás és jól is védekeztünk. Megvoltak a lehetőségeink az egyenlítésre, de sajnos nem jött össze. A vendégek második gólja után jobban kinyíltunk, de csak szépíteni sikerült. Volt esélyünk a végén egalizálni, de nem sikerült. Ennek ellenére büszke vagyok a fiúkra, mert helytálltunk a bajnokaspiráns ellen. Gratulálok csapatomnak és sok sikert az Aranyszarvasnak a pontvadászat megnyeréséhez!
FÜLÖP LAJOS: – Nehéz meccsre számítottunk, mert gyakorlatilag minden támadónk kidőlt erre a hétvégére. Sokat volt nálunk a labda és helyenként tetszetősen fociztunk, de komolyabb helyzeteket nem nagyon sikerült kidolgoznunk a fegyelmezett tököli védelem ellen. Sokat dolgoztunk mezőnyben és nagyon akartuk ezt a győzelmet, ami végül összejött. Gratulálok csapatomnak az újabb feladat elvégzéséhez! Becsületesen dolgozunk tovább. Köszönjük a Tökölnek a mérkőzést!

 

Ócsa – Tápiószele
2–2 (2–2)
Ócsa, 80 néző. Vezette: Nemes A. (Bíró Zs., Berendi T.)
ÓCSA VSE: Oláh B. 7 – Asztalos B. 6, Nagy G. 7, Tóth A. 7, Györfi M. 7 – Karacs A. 8 (Pelsőczi I. 0, 72. p.), Sárosi R. 5 (Horváth P. 0, 61. p.), Kovács T. 4 (Ferencz Z. 6, a szünetben) – Pintér B. 9, Oláh L. 9, Pekker G. 9 (Somogyi Sz. 0, 82. p.). Edző: Kövér István.
TÁPIÓSZELEI SE: Suta A. 7 – Kotlár Zs. 6, Nagy T. 6, Nánási J. 5, Öhler I. 6 (Koncz S. 6, 51. p.) – Boros D. 6 (Balaton J. 0, 61. p.), Ledacs-Kiss B. 6, Nánási L. 7, Kiss K. 7, Nánási M. 6 (Katona Krisztián 1, 61. p.) – Görbe I. 7 (Szabó G. 0, 88. p.). Edző: Fehér Szilárd.
GÓL: Pintér B., Nagy G., ill. Nánási L., Görbe I. (11-esből).
SÁRGA LAP: Karacs A., ill. Ledacs-Kiss B.
KIÁLLÍTVA:
Katona Krisztián a 93. percben (második sárga lap után).
KÖVÉR ISTVÁN:
– Az első félidős gyors gólváltásából kialakult eredmény sajnos a második félidőben már nem változott, így a várt győzelem is elmaradt. Dolgozni kell tovább és az elvégzett munka előbb-utóbb meghozza az eredményt. Köszönjük szurkolóink töretlen biztatását!
FEHÉR ZSOLT, a Tápiószele elnöke: – Sajnos a rutintalanságunknak köszönhetjük, hogy nem győzelemmel tértünk haza. Nem elég a fegyelmezett, jó játék, ha a döntő pillanatokban rossz döntéseket hozunk, az gyorsan megbosszulja magát. Mindennel együtt így is értékes pontot szereztünk.

A Pest vármegyei II. osztály, Déli csoport felnőtt bajnokság góllövőlistájának állása (25. forduló, 2024/2025.)
A Pest vármegyei II. osztály, Déli csoport felnőtt bajnokság góllövőlistájának állása (25. forduló, 2024/2025.)

A 25. forduló válogatottja

MÖNICH ZOLTÁN (Hernád) 10 – Baranyi B. (Újhartyán) 8, Danada I. (Aranyszarvas) 9, Tolnai P. (Százhalombatta) 7, Kréti G. (Felsőpakony) 9 – Lipták N. (Hernád) 9, Tóth B. (Aranyszarvas) 8, Kuklis K. (Ráckeve) 8, Gerhardt Á. (Felsőpakony) 9 – Urbán P. (Százhalombatta) 8, TÓTH HENRIK (Újhartyán) 10.

A forduló jegyzőkönyvei, az aktuális tabella és a góllövőlista megtekinthetők az adatbankban:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/29629/25.html

Címlapfotó: Továbbra is őrzi négypontos előnyét Megyesi László együttese (forrás: Felsőpakonyi KSE Facebook-oldal)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!