– Hogyan és mikor kezdődött a futballista pályafutása?
– Váci vagyok, lehettem vagy három-négy éves, amikor a szüleim elvittek a lakóhelyünkhez közeli, gyerekeket foglalkoztató egyesületbe. A csapat neve Fit-Fut volt, amelynél Hanusz Péter edző rakta le az alapokat. A szüleimtől nem volt idegen a futball, mert utánpótláskorúként édesapám is éveken át focizott, de amikor bevonult katonának, felhagyott a játékkal. Szerettem a meccseket és az edzéseket egyaránt, majd mire tizenegy éves lettem, elérkezett az ideje a váltásnak. Ekkor igazolt le a Vác VLSE, ahol közel egy évtizedet töltöttem el.
– Milyen emlékei vannak erről az időszakról, amig a piros-kékeknél szerepelt?
– Szépek. Lépegettem szépen felfelé a különböző utánpótlás korosztályokban, amelyeknél napi edzések voltak, minden évben új edzővel találkozhattam. A megyei mellett az országos, kiemelt MLSZ-bajnokságokban is játszottunk, itt olyan ellenfelekkel találkozunk, mint az Újpest, az MTK, a Csepel, a Siófok, a Szolnok, vagy éppen a Pécsi MFC. Tizenkilenc évesen Herédi Attila már számított rám az U21-ben, de sajnos megsérültem, és hosszú kihagyás következett, majd a felépülésem után kiestem a ritmusból, az akkori edzőnél, Nagy Tibornál „parkolópályára” kerültem. Ettől függetlenül szerettem volna maradni a klubnál, mert gyerekkori álmom volt, hogy az akkor NB II-es váci gárdában játszhassak, ám a körülmények miatt feltettem magamnak a kérdést: hogy legyen tovább?
– Megtalálta a választ az önmagának feltett kérdésre?
– Az, hogy váltanom és új egyesületet kell találnom a folytatáshoz. Keresztapám ajánlotta, hogy igazoljak át a „megye-kettes” Vác-Deákvárba, én pedig megfogadtam a tanácsát. Azokban az években az Újpest egykori remek labdarúgója, Steidl Sándor volt az edző, aki jelezte, hogy szívesen látnak soraikban. A koromból adódóan még bőven az U21-es korosztályhoz tartoztam, de Deákváron már a felnőttek között is bemutatkozhattam. A Csővár elleni meccsen a második félidő közepén még csereként léptem pályára, azt követően viszont már rendszeresen kezdőként kaptam lehetőséget. A VLSE-ben még jobbhátvédet, itt pedig már belső védőt játszottam.
– Milyen eredményeket emelne ki a Deákváron eddig eltöltött tizenegy bajnoki évéből?
– Általában a középmezőnyben végeztünk, de volt három kiugró eredményünk is. A második szezonomban, azaz a 2015/2016-os bajnokságban csoportunkban a Bag mögött a második helyet szereztük meg. Ekkor még együtt játszottam az egyesület elnökével, Vásárhelyi Tamással és a mostani edzőmmel, Rob Kornéllal is. A következő sikeres évad a 2020/2021-es volt, amikor a Gyömrő mögött zártunk, ugyancsak másodikként az Északi csoportban. Alapember voltam, minden meccsünkön kezdőként szerepeltem, csak sárga lapok miatt hiányoztam. Egyébként ezt a második ezüstérmet valamivel értékesebbnek tartom, mint az előzőt, mert itt már két csoportban rendezték meg a „megye-kettőt”, míg az elsőnél még négy csoportban zajlottak a küzdelmek. A harmadik kiugró szezon pedig egyértelműen a mostani, amelyben egy újabb gazdagodott az egyesület éremkollekciója.
– A védelem tengelyéből nézve hogyan látta a Vác-Deákvár idei szereplését?
– Szerettünk volna jobb eredményt elérni, mint az előző szezonban, azt tervezgettük, hogy megpályázzuk a dobogót. Az őszi idény viszonylag jól sikerült, ekkor ötödikként, a negyedik Leányfaluval azonos, míg a harmadik helyen álló Pátytól mindössze három ponttal lemaradva zártuk a tavalyi évet. Bizakodva vártuk tehát a tavaszi folytatást, és mint később kiderült, nem is alaptalanul. Nagyon jól indultunk, zsinórban tizenegy meccsünkön veretlenek maradtunk, és csak egy 2–2-es döntetlen „csúszott be” a listavezető Dunakanyar ellen Szentendrén. Az idény felénél már ott voltunk a dobogó második fokán, és ekkor felcsillant a remény, hogy akár még bajnokok is lehetünk. Ehhez azonban a Szentendrének botlania kellett volna, ám hibátlanok maradtak, végül megőrizték a pozíciójukat az élen. A második helyünket persze mi sem adtuk át a mögöttünk lévőknek, összességében azt mondhatom, végül is elégedettek lehetünk az ezüstéremmel. Jól teljesítettünk, kitűnő a csapatszellem, a fiatalok a rutinos játékosokkal remekül kiegészítik egymást, igazi baráti társaság vagyunk. A sikerben jelentős érdeme van a vezetőedzőnknek, Rob Kornélnak, aki a komolyságával és szakmai felkészültségével sokat hozzá tett az elért eredményekhez. Úgy érzem, mindenképpen érdemes volt ennél a Vác-Deákvárnál maradnom.
– A harmadik „ikszen” túllépve meddig tervezi még a folytatást?
– Most már lassan valóban foglalkoznom kell a visszavonulás gondolatával, mert a munkám és a családom kerül egyre inkább előtérbe. Személygépkocsi értékesítő vagyok, és csak a hétvége marad meg a család számára. Rob Kornéllal már megbeszéltem, hogy a jövőben már csak epizódszerepet vállalok, nem játszom majd minden meccsünkön. Természetesen, ha segítenem kell, mint csapatkapitányra számíthatnak rám. Persze van még egy álmom: szeretném, ha a Vác-Deákvárral feljutnánk a vármegyei I. osztályba, és a magasabb osztályú szerepléshez a pályán járulhatnék még hozzá…
Az ezüstérmes Vác-Deákvár eredményei a 2024/2025-ös szezonban a Pest vármegyei II. osztály, Északi csoportjában:
https://adatbank.mlsz.hu/club/63/14/29628/30/287779.html
Címlapfotó: Fockter Olivér harmadik pályafutása harmadik ezüstérmét szerezte meg idén a Vác-Deákvárral (forrás: Rob Kornél)
