– Mi motiválta, hogy közeledve a „negyedik ikszhez” új egyesület színeiben folytassa, és miért éppen Pilisvörösvárra esett a választása?
– Érzek még annyi erőt magamban, hogy felvegyem a versenyt a fiatalokkal, és ne csak az öregfiúk között védjek. Ezt eddig párhuzamosan tettem, de Lábatlanban megszűnt az öregfiúcsapat, így – némi túlzással – azt mondhatnám, nem maradt más, csak a „rendes” bajnokság, nekem pedig védenem kell, hiszen ez az életem. Számomra a futball jelenti a levegőt, amikor egyéni problémáim voltak, a sport révén könnyebb volt kiutat találni belőlük. A tavaszi idényt Leányfalun töltöttem, ahova télen Perbálról igazoltam át, de a körülmények kedvezőtlenül alakultak, ezért úgy határoztam, inkább távozom. Ekkor keresett meg Bakti József, a PUFC trénere, aki elmondta az elképzeléseit és hívott a csapatához. A pilisvörösváriak egyébként még régóta ismertek, hiszen a Perbállal többször is védtem ellenük, tavasszal pedig a Leányfalu kapusaként találkozhattam velük. Számomra kedvezőnek tűnt az ajánlat, ezért meg is egyeztünk.

– Hogyan alakult a pályafutása az elmúlt években, évtizedekben?
– Esztergomi vagyok, hatévesen itt, a helyi focisuliban kezdtem el futballozni. Már az induláskor kapus szerettem volna lenni, és ez a kívánságom valóra is vált. A különböző korosztályokban lépegettem felfelé, előbb a megyei utánpótlásválogatottakba kerültem be, majd a csúcs az volt, amikor az U15-ös nemzeti válogatottban is a kapuba állhattam. Mindössze 16 évesen az NB III-as esztergomi felnőttcsapatban is kaptam perceket az edzőnknek, Holdampf Sándornak köszönhetően. A tanulmányaim miatt volt egy kis fővárosi kitérő a pályafutásomban, másfél évet a BVSC-Zuglónál, majd ezt követően felet a Szent Istvánnál töltöttem. 2005-ben Tatabánya következett, 2006 nyarán pedig Sárisápra igazoltam a megyei I. osztályú együtteshez, amellyel bajnokságot nyertünk, feljutottunk az NB III-ba, de ebben az osztályban csak egy meccsen kaptam lehetőséget, ezért elköszöntem tőlük.