– Kapusként gyakran rúg tizenegyeseket?
– Ma már nem jellemző, de az Erzsébeti SMTK játékosaként tíz gólt is szereztem büntetőből, ebből ötöt az NB III-as bajnokságban. Májusban a TAVONT négyes döntőjén teljesen véletlenül alakultak úgy az események, mert valójában előtte nem készültünk a tizenegyesekre. Úgy voltunk vele, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereget a rendes játékidőben győzzük le, utána a döntőben meg már bármi lehet. Az edzőnk, Vincze Gábor kérdezte, ki szeretne rúgni, s mivel ötödiknek senki sem jelentkezett, feltettem a kezem.
– Meglepődött az edzője?
– Egyáltalán nem, hiszen korábbról ismert, szóval megbízott bennem. Erőből belőttem és mivel úgy alakult a döntő, hogy ismét tizenegyesek döntöttek, így akkor is jelentkeztem. Mondjuk, akkor a lövésnél kivártam, néztem, hogy az ellenfél kapusa merre mozog.
– Rúgni vagy védeni nehezebb a büntetőt?
– Erre a kérdésre nem lehet jó választ adni, de számomra talán előremutatóbb, ha a kapuban állok, és megpróbálok védeni.
– Gyerekként egyáltalán kapus akart lenni?
– Persze! Nagyváradon születtem, még hétéves sem voltam, amikor már a kapuban álltam. Bojtor János volt a kapusedzőm, nagyon sokat tanultam tőle, nyolc éven keresztül dolgoztunk együtt. Aztán az édesanyám Magyarországon kapott munkát, áttelepültünk, a keresztanyám révén pedig 15 évesen a Ferencvároshoz kerültem. A felnőtteknél Józsa Miklós foglalkozott a kapusokkal, de nekünk is tartott foglalkozásokat. Kemenes Szabolcs, Somodi Bence és még három kapus is előttem volt a sorban, én viszont védeni akartam, így kerültem a Szent István SE-hez, ami lényegében a Fradi fiókcsapata volt már abban az időben is.
– Csalódott a pályafutását illetően? Ha türelmesebb, lehet, később az NB I-ben is védhetett volna…
– Persze, hogy csalódott vagyok, mert ha nem is 15 évesen, de később egyértelműen éreztem magam annyira jónak, hogy az élvonalban is megálltam volna a helyem. Az elsődleges indok az edzőknél, amiért nem kellettem, hogy alacsonynak tartottak a 182 centimmel.
– Más osztályokban nem számított a magassága?
– Hát ez az! A Szent István után a Budafokon is védtem, igaz, nem sokat, de ekkor az egyik edzőnk, Menczeles Iván elment az ESMTK-hoz és elhívott magával. Tizenhárom és fél éven keresztül futballoztam Pesterzsébeten, a 2006/2007-es szezonban aranyérmet nyertem az NB III, Mátra-csoportjában, majd két évadon keresztül az NB II-ben szerepeltünk. Ekkor már rendszeresen védtem, szóval senkit sem zavart a magasságom.
– Miként az amatőrválogatottban sem, elvégre 2010-ben és két évvel később is bekerült a Pest megyei keretbe.
– Valóban, előbb a Duna-csoport válogatottjában védtem felváltva Szappanos Péterrel, aki nemcsak az NB I-ig, hanem később a válogatottságig vitte. A döntőt már a régiók válogatottjai játszották, én pedig a Nyugati régió csapatában is védhettem, szóval csalódott vagyok, mert több volt ebben a pályafutásban.
– Télen a vármegyei elsőosztályban szerepelt, azóta már megszűnt CSO-KI-tól szerződött a második vonalban szereplő Százhalombattához, amellyel tavasszal remekelt. Mi volt a váltás oka?
– Nincs mit tagadni, rosszul teljesítettünk az ősszel, közben pedig már a futball utáni civil életemre is gondoltam, amikor a Százhalombattát választottam.
– Befejezné a futballt?
– Egyelőre biztosan nem. Fittnek érzem magam 39 évesen is, de elsősorban kapusedzőnek igazoltam át a klubhoz. Aztán élen Károlyi Gábor edzőt Fülöp Noel váltotta a kispadon, kijelentette, hogy első számú kapusként számít rám. Csapat- és osztálytársak voltunk annak idején a Szent Istvánnál, szóval tudja, mire vagyok képes.
– Gondolom, a következő szezonban is maradna Százhalombattán?
– Egyelőre nincs okom váltani, ráadásul szeptember elején rendezik az UEFA Region’s Cup-ot Lettországban, mindenképpen szeretnék újra ott lenni a Pest vármegyei amatőrválogatott keretében. A spanyolok ellen négy éve már játszottam, de a letteknek és az izraelieknek is megmutatnám, mit tudok.
Fülöp Noel, a Százhalombatta edzője a jövőben is számít a 39 éves kapusra
Bonica Sebastian edzője február óta Fülöp Noel, aki a több mint egy évvel fiatalabb a 39 esztendős kapusnál. Fiatalon osztály- és csapattársak voltak a Szent István SE-ben, s bár pályafutásuk később más irányt vett, a fiatal edző nem vett zsákbamacskát, amikor Bonicát nevezte ki első számú kapusnak a Százhalombattánál.
„Korábbi klubjainál is húzóembernek számított, nem véletlen, hogy az ESMTK-ban csapatkapitány is volt – mondta megkeresésünkre Fülöp Noel, akinek irányításával a ’battai együttes valamennyi tavaszi bajnokiját megnyerte és végzett a 2. helyen a bajnokságban. – Tavasszal rendszeresen védett nálunk is, és nagy szerepe volt, hogy a Pest vármegyei válogatott megnyerte a tornát Telkiben.”
Fülöp Noel csak mosolygott a felvetésen, hogy a kapus a 182 centiméteres „alacsonysága” miatt nem lehetett NB I-es játékos.
„Annak idején az edzőim engem se tettek be belső védőnek, mert nem tartottak magasnak, pedig a testfelépítésemnek megfelelően a védelem közepén lett volna a helyem, nem pedig a szélen. Sebastian jó felépítésű labdarúgó, lábbal is magabiztos, remekül olvassa a játékhelyzeteket, ráadásul egy kapus akár 45 éves koráig is képes kimagasló teljesítményt nyújtani, szóval, ha sokat segíthet még nekünk a jövőben.”
Címlapfotó: Bonica Sebastiannak (balra) elévülhetetlen érdemei voltak a Pest vármegyei tornagyőzelemben (forrás: Sipos Hajnalka)
