– Mi motiválta, hogy a vármegyei másodosztályban dolgozzon?
– Több NB III-as ajánlat közül is választhattam volna a nyáron, de belefáradtam már az állandó küzdelembe. Videókat elemzek napi nyolc órán keresztül a harmadosztályban is, felkészítem a játékosokat az ellenfelekből, de a hétvégi mérkőzéseken nem látok vissza semmit abból, amit gyakoroltunk. Költségvetéstől függ, hogy milyen kerettel dolgozhatok, de olykor a heti két edzés is sok, mert vagy jönnek a fiatalok, vagy nem. És ez csak néhány példa, hadd ne részletezzem a többit. Ha egy NB III-as klubnál megszűnik az úgynevezett profi státusz, baromi nehéz követelni a labdarúgóktól.
– Akkor mire számít az amatőr futballban?
– A játék szeretetére, ami az egésznek a lényege. Az edzőnek és a játékosnak ezen a szinten is felkészültnek kell lennie. Az elmúlt egy hónapban hetente négyszer edzettünk, ami a megyei másodosztályban extra teljesítmény, a kánikula ellenére gyakran húsz fővel gyakoroltunk. Le a kalappal mindenki előtt, ráadásul a keretünkben sok az ifista, természetesen tisztában vagyok vele, hogy később az iskola vagy a munkahely befolyásolja majd a létszámot.
– Megbirkózik a kihívással?
– A Bibliában az áll, hogy keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt. Magyarán, nekem, mint edzőnek az a feladatom, hogy ezen a szinten is eltaláljam a megfelelő terhelhetőséget, az elvárható követelményrendszert. Itt nincsenek mérőműszerek, amelyek adatokat szolgáltatnak a labdarúgók fizikai állapotáról, itt a megélt tapasztalatodból kell ütőképes együttest kialakítanod. A látogatottságból arra következtettem, szeretik az edzéseimet, mert talán mást kaptak tőlem és ez felkeltette az érdeklődésüket.
– Miben kaptak mást?
– Egy játékos bemelegítés, vidám sorverseny mindig megadja a megfelelő hangulatot, aztán a közös munka kialakítja a megfelelő egységet, hogy tényleg csapat legyünk. Az adott körülmények között megpróbáljuk közösen jól csinálni a feladatunkat.
– Legutóbb tizenhárom éve dolgozott az amatőr futballban. A csomádi munkája óta rengeteget változtak a körülmények.
– Persze, az infrastruktúra fejlődött, a szerelések is modernebbek, és ezek mind a szövetség munkájának köszönhetők, de értem én, hogy hova akar kilyukadni. Ma már nagyon kevés olyan klub létezik, amelynél még mindig a hétvégi meccsről és az utána következő közös kajálásról szól az amatőr futball. Sajnos nagyon sok egyesületnél már csak pénzért hajlandók játszani, mondjuk Pécelen pont nem ez a helyzet.
– Kellett ez önnek 62 évesen?
– Az egyik barátom Pécelen futballozik, megnéztem a klubot, tetszett a dolog, szóval talán nem menthetetlen az amatőr labdarúgás. Az NB III-ban a felsorolt problémák mellett megterhelő volt még, hogy ha vasárnapi bajnoki volt, akkor előtte szombaton edzés, tehát ráment a teljes hétvége. Ha pedig idegenbeli meccset játszottunk, onnan késő éjszaka hazaérni, majd másnap munka és ez így megy hétről hétre, a család pedig háttérbe szorul. Amatőr szinten nincs annyi idegeskedés, de ha nem szeretnék edzősködni, akkor nem tenném. Pályaedzőként megéltem néhány mérkőzést a Bajnokok Ligájában, Magyar Kupa- és Ligakupa-győztes vagyok a Debrecennel, szóval szereztem már némi tapasztalatot.
– A Pécel negyedik lett az előző szezonban. Milyen helyezésben gondolkodik a következőben?
– Egyelőre fogalmam sincs, mert nem ismerem a mezőnyt. Megpróbálom a lehető legtöbb fiatalt beépíteni a csapatba, nyerjük meg a hazai mérkőzéseinket, a szurkolók élvezzék a játékunkat, lássam vissza a támadás-, a szöglet- vagy szabadrúgás-variációkat, amelyeket az edzéseken gyakoroltunk és akkor nem lesz baj. A mérkőzés után legyen jó a kaja és tudjunk egymás szemébe nézni.
A Péceli Spartacus őszi menetrendje a Pest vármegyei II. osztály, Északi csoportjában:
https://adatbank.mlsz.hu/club/67/14/34067/1/329084.html
Címlapfotó: Bücs Zsolt csaknem másfél évtized után tért vissza Pest vármegyébe (forrás: Péceli Spartacus)
