Ma Gellért, Mercédesz névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
Az őszi idény harmadánál százszázalékos teljesítménnyel listavezető Északon az Ecser

Horváth Marcell villámrajtot vett az Ecserrel, és már nemcsak a védelemben áll stabil lábakon

A tavalyi 12. helyezéshez viszonyítva kifejezetten jól kezdte az őszi idényt az Ecser a Pest vármegyei II. osztály, Északi csoportjában, Peszmeg Viktor játékos-edző együttese öt forduló után öt győzelemmel áll a mezőny élén, az első három bajnokin gólt sem kapott, azóta is összesen mindössze kettőt. Az egyelőre tehát remekül teljesítő védelemnek tagja Horváth Marcell is, aki nyáron a székesfehérvári Főnix Goldtól átigazolva csatlakozott a piros-kékekhez. Korábban a Szeged-Grosics Akadémiával az NB II-ben, a Bicske, a Dunaújváros, a Gyöngyös, a Kelen és a Komárom futballistájaként pedig az NB III-ban játszott. Bár a belső védő még csak 27 éves, úgy véli, a labdarúgás számára megmarad hobbinak, a jövőben már sokkal inkább a civil életben próbál helytállni, ugyanis közgazdászként két éve a MOL kutatási részlegén dolgozik.

– Éveken keresztül játszott az NB III-ban, sőt, megfordult az NB II-ben is. Ilyen előélettel miért döntött mégis úgy, hogy a futball megmarad inkább hobbinak az életében?
– Lehet, hogy több volt a karrieremben, de nem bánom, hogy így alakult. Az amatőrök között is megtaláltam a helyem, közben pedig van egy jó munkám, márpedig így a létbizonytalanságot kiiktattam az életemből. Megterhelő időszak volt, amikor Dunaújvárosban játszottam, napi szinten szembesültünk a gondokkal, amikor pedig kiestünk az NB III-ból, a megyei osztályban is elvárták a vezetők, hogy profi szinten álljunk a futballhoz, de a fizetésben ez nem érződött. Teljes elfoglaltságot igényeltek volna a mindennapok.

– Augusztusban az MLSZ Versenybizottsága végül kizárta a klubot az NB III-ból.
– Értesültem róla, de tavaly én már a székesfehérvári Főnix labdarúgója voltam a Fejér vármegyei I. osztályban.

– Másik egyesületnél maradt volna a harmadosztályban?
– Valójában nem is kutattam a lehetőségeket, mert nem feltétlenül akartam már az NB III-ban játszani. Közgazdászként a MOL kutatási részlegénél helyezkedtem el, elégedett vagyok a munkámmal, különben pedig kevés olyan pesti klub van az NB III-ban, amelynél délután edzenek. Ha mégis találtam volna fővárosi csapatot, nem biztos, hogy lenne már kedven hétvégente átutazni egész Kelet-Magyarországot. A futball ötéves korom óta része az életemnek, nem is az utazás a legfőbb probléma, hanem az, hogy a befektetett energia nem térül meg.

Horváth Marcell életében már inkább hobbiszinten van jelen a labdarúgás
Horváth Marcell életében már inkább hobbiszinten van jelen a labdarúgás

– Miért éppen az Ecsert választotta a pályafutása újabb állomásának?
– Korábban Komáromban együtt futballoztam Peszmeg Viktorral, az ecseriek játékos-edzőjével. Régebben beszélgettünk arról, hogy szívesen dolgozna velem, a nyáron aztán felelevenítettük ezt a párbeszédet.

– Leginkább miben érezhető az NB III és a megyei másodosztály közötti különbség?
– A technikai képzettség mellett a hozzáállásban. Az NB III-ban a játékosok igyekeznek közelíteni a profi mentalitáshoz, a megyeiben viszont nem. Hiába amatőr az osztály, kicsit jobb felfogásban is lehetne edzeni és futballozni.

A nyáron Székesfehérvárról érkezett védő (jobbra) nagy küzdelmet folytatott a legutóbbi fordulóban is
A nyáron Székesfehérvárról érkezett védő (jobbra) nagy küzdelmet folytatott a legutóbbi fordulóban is

– És ha a Fejér vármegyei bajnokságot kellene összehasonlítania a Pest vármegyeivel?
– Akkor azt mondanám, hogy a pesti másodosztály semmivel sem gyengébb a fejéri elsőhöz képest. Mindkét osztályban kemény meccseken játszottam korábban és játszom jelenleg is, a technikai megoldások nem igazán dominálnak, de alkalmazkodtam a közeghez.

– Öt győzelemmel kezdték a bajnokságot, ami azért jó kiindulópont lehet a jövőre nézve.
– Az idény előtt arról beszéltünk, jó lenne az első három helyezetthez közel végezni, ehhez képest valóban jó volt a kezdés. Az edzéseket nagyon élvezem, meg van töltve szakmai tartalommal, és ha mindenki hozzáállása csak egy kicsit javulna, sokáig maradhatnánk az élmezőnyben

Az elmúlt hétvégén Pilisvörösvárról is három ponttal tért haza az Ecser
Az elmúlt hétvégén Pilisvörösvárról is három ponttal tért haza az Ecser

– Említette, hogy az előző szezonban még a Főnix labdarúgója volt. Köztudomású, hogy az egyesületet Szoboszlai Zsolt vezeti, akinek a fia, Dominik mellett a szintén válogatott Bolla Bendegúz pályafutása is innen indult. Érezte a különleges miliőt, a Liverpoolnál és a Rapid Wiennél futballozó két futballista hatását a klubnál?
– Érthető, hogy Székesfehérváron és környékén sokan ismerik a Főnixet, de semmi egyéb különlegességet nem éreztem, se pozitív, se negatív értelemben. Szoboszlai Dominik édesapjával talán egyszer találkoztam, a háttérben biztosan végezte a munkáját, és én is inkább a feladatomra koncentráltam.

Az Ecser-HS Sport eddigi eredményei és további őszi menetrendje a Pest vármegyei I. osztályban:
https://adatbank.mlsz.hu/club/67/14/34067/6/329090.html

Címlapfotó: Az őszi idény harmadánál százszázalékos teljesítménnyel listavezető Északon az Ecser (forrás: Szabó János)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!