Ma Julianna, Lilla névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
PMK-elődöntőn: Perbál – Felsőpakony 1–1, tizenegyesekkel 3–4 (2023. április 12.)

Horváth Patrik 20 gólt tervez a bajnokság végére

Az elmúlt három évben sikeresen szerepelt a Perbál felnőtt gárdája Pest vármegyében, az aktuális 2023/2024-es évadban az őszi idényt követően 14 ponttal a 13. helyen áll Somogyi Tibor vezetőedző újonc csapata az I. osztályban.

A 2020/2021-es bajnoki idényben még „megye-hármas” volt az együttes, amely azóta két osztályt lépett előre. Ennek az eredményes időszaknak egyik alapembere volt a támadót játszó Horváth Patrik is. A 26 éves csatár 2020 nyarán Rákosmentéről igazolt át Perbálra, és góljaival rendszeresen hozzájárult a sikerekhez. Az első perbáli évében például 29 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, majd ezt követően már a „megye-kettőben” az első szezonban 21 gól került a neve mellé, a tavalyi, azaz a 2022/2023-as bajnoki évben pedig szintén 21 találattal lett házi gólkirály. A gólerős futballistával folytatott beszélgetésben felidéztük pályafutásának eddigi alakulását az indulástól egészen mostanáig.

 

– Hol kezdett el futballozni, hol állították ki az első versenyigazolványát?
– Budakeszi vagyok, ahol 2005-ben hozták létre az utánpótlást biztosító akadémiát. Már akkoriban is eljártam az edzésekre, de „hivatalosan” csak 2007-ben, tízévesen lettem igazolt labdarúgó. Hét évet töltöttem a Budakeszi Labdarúgó Akadémia utánpótlásánál, fokozatosan lépegettem előre a különböző korcsoportokban. A futballt illetően nagy terveket dédelgettem és próbajátékra jelentkeztem először Budapesten a Honvédnál, majd a Vasasnál is. A piros-kékeknél megtetszett a teljesítményem, így 2014-ben a Vasas Kubala Akadémia játékosa lettem. Két év eltelte után profi szerződést kaptam és átkerültem a felnőttekhez.

Horváth Patrik (Perbál)
Horváth Patrik (Perbál)

– Akkor ezzel a szerződéssel az álomból valóság lett?
– Csak részben, mert kölcsönadtak az NB II-ben szereplő Budaörsnek, ahol játszottam is, de 2017 tavaszát már Debrecenben töltöttem – ugyancsak kölcsönben. Itt a tartalékok között kaptam lehetőséget, de sajnos közbejött egy sérülés, porcleválásom volt, fél évet kihagytam, a Vasas pedig felbontotta a szerződésemet.

– Volt innen visszaút a sérülést követően?
– Új klubot kellett keresnem, 2018 tavaszán már a Budapest-bajnokság I. osztályában szereplő Rákospalotai EAC színeiben szerepelhettem. Bajnokságot nyertünk, jól ment a játék, 11 gólt szereztem, majd a szezon végén következett az osztályozó az NB III-ba jutásért. A Sárvár volt az ellenfél és az első meccsünk hazai pályán 0–0-ra végződött. A visszavágón is 0–0 lett az eredmény, majd jött a hosszabbítás, végül a 116. percben kapott góllal a Sárvár nyert. Ősszel még a REAC-ban játszottam, de közben – mivel nem sikerült az NB III-ba jutás – többen elmentek, úgy is mondhatnám, szétszéledt a társaság. A téli átigazolási időszakban én is eldöntöttem, hogy váltok, így az NB III-as Rákosmentében folytattam a pályafutásomat. A Sport téren futballoztam 2020 nyaráig, de akkor a körülményeim alakulása miatt úgy gondoltam, számomra véget ért a futball.

 

– Melyek voltak ezek a bizonyos körülmények?
– Gyermeket vártunk, az építőiparban megfelelő munkám volt, elégedett voltam az életemmel, úgy éreztem, a futballban már nincs különösebb lehetőségem.

 

– Aztán mégis meggondolta magát és folytatta a labdarúgást. Miért változtatta meg az elhatározását?
– A Perbál trénerének, Somogyi Tibornak a hatására. Régi ismeretség fűzött hozzá, hiszen Budakeszin ő volt az edzőm. Elmondta, hogy Perbálon milyen terveket szőnek, nem elégednek meg a „megye-hárommal”, magasabb osztályba jutás a céljuk. Nem is kellett sokat győzködnie, hiszen mindenképpen szerettem volna még futballozni. Elfogadtam az invitálást, ide igazoltam – és nem bántam meg. A 2020/2021-es bajnoki évben a III. osztály, Nyugati csoportjában a második helyen zártunk, így osztályozót játszhattunk a „megye-kettőbe” jutásért. A Péceli Spartacus volt az ellenfél, az első – hazai – meccsen 7–0-ra győztünk. A visszavágót a Pécel lemondta, így mi léptünk a magasabb osztályba. A Pest Megyei Kupában is sikeresen szerepeltünk, eljutottunk az elődöntőig, ahol a későbbi győztes CSO-KI állított csak meg bennünket. Ettől függetlenül így is jogot szereztünk a MOL Magyar Kupában az országos főtáblán való szerepelésre. Az első fordulóban simán nyertünk 7–0-ra a Mosonszentmiklós ellen, majd következett a Teskánd, ellenük az 1. percben szerzett gólommal vezetést szereztünk, de magasabb osztályú ellenfelünk végül 4–1-re győzött.

A MOL Magyar Kupa főtábláján: Perbál – Tata 6–2 (2023. augusztus 6.)
A MOL Magyar Kupa főtábláján: Perbál – Tata 6–2 (2023. augusztus 6.)

– A Perbál sikerei továbbra is folytatódtak, hiszen 2022 nyarán már a Pest vármegyei bajnokság I. osztályába jutott fel az együttes. Hogyan emlékszik vissza a „megye-kettőben” töltött évekre?
– A 2021/2022-es bajnoki évben egyértelműen várakozáson felül teljesítettünk, hét győzelemmel indítottunk, a végén miénk lett az ezüstérem a Dunakeszi mögött. Ez alapján joggal gondolhattuk, hogy a következő szezonban megpályázhatjuk a bajnoki címet. Két nagy riválisunk volt abban az évben a CSO-KI és a Maglód személyében. Akkor is nagyszerűen sikerült az idény, tíz forduló után tíz győzelmünk volt, veretlenül zártuk őszt, majd tavasszal becsúszott egy vereség, Isaszegen kaptunk ki 1–0-ra, de más csapatnak nem sikerült legyőznie bennünket. A közvetlen riválisok közül a Maglódot idegenben 4–2-re vertük, majd tavasszal hazai környezetben 5–1-re nyertünk ellenük. A CSO-KI ellen pályaválasztóként 0–0-t játszottunk, Csomádon pedig 3–1-re győztünk, akkor el is dőlt, hogy mi vagyunk a bajnokok. A Pest Megyei Kupában – akárcsak két évvel korábban – ismét nagyszerűen teljesítettünk, ekkor is az elődöntőig jutottunk. A Felsőpakonyt fogadtuk az elődöntőben, 1–1-es rendes játékidő után tizenegyesrúgások következtek, és ebben sajnos ellenfelünk bizonyult jobbnak. Az újabb elődöntőbe jutás azt jelentette, hogy újra bejutottunk a MOL Magyar Kupa főtáblájára. Az első fordulóban a Tata nem jelentett akadályt, hazai pályán 6–2-re nyertünk, majd következett az NB III-as Komárom. A 8. percben a gólommal vezetést szereztünk, majd Kovács Zombor 2–0-ra növelte az előnyünket, végül azonban érvényesült az osztálykülönbség, a vendégek fordítottak és 3–2-re győztek.

– Elérkeztünk a jelenhez. Újonc létére hogyan értékelhetjük a Perbál őszi szereplését?
– Hullámzó volt a teljesítményünk, mert voltak elkerülhető vereségek, és persze akadtak váratlan sikerek is. Kellemetlenül indult a szezon, a nyitó fordulóban beleszaladtunk egy nagyobb vereségbe, saját pályánkon a Veresegyház 5–2-re nyert ellenünk. Öt forduló után mindössze két ponttal álltunk a tabellán, ennek a nem túl fényes időszaknak egyetlen pozitívuma volt, hogy a bajnoki címvédő Vecsés otthonában 2–2-es döntetlent értünk el. Később, ahogy beilleszkedtünk és felvettük a magasabb osztály légkörét, ritmusát, már jobban szerepeltünk. A legemlékezetesebb meccset Gödöllőn játszottuk, ahol egy fordulatos találkozón 3–2-re nyertünk. Számomra különösen emlékezetes az a 90 perc, mert mesterhármast értem el. A hajrára viszont „leült” a gárda, négy meccset veszítettünk el zsinórban a Dunavarsány, a Dunaharaszti, a Dunakeszi és a Viadukt-Biatorbágy ellenében. Sajnos ősszel olyan csapatoktól is kikaptunk, akik az „alsóházban” riválisainknak számítanak. Gondolok a Vác elleni 1–0-s és a Budakalásztól elszenvedett 2–1-es vereségre.

Perbáli bajnokavatás a 30. fordulóban a Pécel elleni hazai 1–0-s győzelem után (2023. május 28.)
Perbáli bajnokavatás a 30. fordulóban a Pécel elleni hazai 1–0-s győzelem után (2023. május 28.)

– Hogyan tovább a tavaszi folytatásban?
– Mindenképpen jobb és sikeresebb folytatást várok, mert az együttes az adottságai alapján sokkal előrébb is állhatna a táblázaton. Ősszel sajnos lépéshátrányba kerültünk, ezért csak a biztos bennmaradás lehet cél, amelyhez feltétlenül eredményesebbnek kell lennünk. Ami engem illet, az őszi kilenc gólomat a bajnokság végére szeretném húszra feltornázni.

 

A Perbál eredményei 2023 őszén a Pest vármegyei I. osztályban, az aktuális tabella, valamint a tavaszi menetrend:
https://adatbank.mlsz.hu/club/61/14/27513/16/267205.html

Címlapfotó:

PMK-elődöntőn: Perbál – Felsőpakony 1–1, tizenegyesekkel 3–4 (2023. április 12.)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!