– Tartsunk egy kis kitérőt, ha kérhetem, menjünk vissza a kezdetekig. Hogyan alakult futballistaként pályafutása és mikortól követte ezt az edzősködés?
– Pátyon, még általános iskolás koromban kezdtem el focizni, az egyik megyei válogatott tornán figyeltek fel rám az Újpesti Dózsától, ahová végül leigazoltak. Az utánpótlásban játszottam a lila-fehéreknél, majd következett a Budapesti Volán, Biatorbágy, majd pedig Páty, ahonnét végül visszatértem Biatorbágyra, és itt lettem az öregfiúk játékosa is. Az aktív futballt befejezve, először a Viaduktnál lettem edző még 1999-ben. Az U13-asokkal kezdtem, majd következtek egymás után az idősebb korosztályok, végül pedig a felnőtt gárda szakmai irányítását vettem át. Az utóbbinál eltöltött két évem nagyon szép emlék, hiszen két osztályt is léptünk előre.
– Most, hogy a „megye-egyes” Viadukt-Biatorbágy kispadjára ült le, megvált az U19-esektől?
– Nem, változatlanul az U19-esek edzője is vagyok, ugyanis nem szerettem volna elengedni őket. Kollégáim segítségével visszük a bajnokság végéig a fiúkat, aztán majd nyáron meglátjuk a folytatást. A biatorbágyi feladataimmal párhuzamosan a Herceghalom Szabadidő Sportegyesület elnökeként is dolgozom, megtisztelő, hogy már a második ciklusra választott meg a tagság.
– Biatorbágyon mi az elvárás az új edzővel és csapatával szemben?
– Természetesen nagyon szeretnénk bentmaradni az I. osztályban, de fel kell készülnünk a „B-tervre” is. Együtt kell tartanunk és a következő szezonra meg kell erősíteni a gárdát. Amióta én ülök a kispadon, azt tapasztaltam, hogy megvan a kohézió a csapat és köztem, legalábbis ezeket a visszajelzéseket kapom. Jó személyiségű, de többségében tapasztalatlan játékosaink vannak, akik közül többeknek hirtelen kellett az utánpótlásból kinőve meghatározóvá válni a felnőttek között, ami nem egyszerű feladat. Látszik, hogy mindenki akarja a bentmaradást, az edzéseken is mindig teljes a létszám. Ezek kétségkívül pozitívumok, de nincs mese, most már pontokat kell szereznünk.