– Sokat gondolkodott, mielőtt elvállalta volna?
– Több okból kifolyólag sem volt számomra nagy dilemma, hogy elvállaljam vagy sem. Az infrastruktúra szempontjából minden adott, úgy gondolom, a labdarúgóknak és az edzőknek sem lehet egyetlen rossz szavuk sem ennek az ellenkezőjéről. Nagyon tetszik, hogy a női szakágat ugyanúgy kezeli a klubnál, mint a férfi első csapatot és ez mindenképpen előre viszi az együttest mentálisan is. Míg másik, sok esetben magasabb szintre sorolt női klubnál a labdarúgók nap mint nap műfüvön készülnek és vívják a bajnoki mérkőzéseiket, addig az utánpótlás és a felnőtt női együttesünk is kimondottan jó minőségű füves pályán edzhet, természetesen a mérkőzéseiket is ilyenen játsszuk. Ami némiképp elgondolkodtató volt és később vissza is köszönt, hogy a Dunakeszi játékosai –tisztelet a kivételnek – nemrég kezdték a futballt, ami azt jelentette, hogy nagyon az elejétől kellett végigvenni mindent. Sajnos ennek az eredménye volt a Pest Vármegyei Kupa elődöntője, valamint a Vácrátót elleni bajnoki mérkőzésünk is. Idő kell a lányoknak és természetesen nekem is, hogy alkalmazkodjunk egymáshoz. valamint a körülményekhez. Azt hiszem, nem titok, amikor először bevittem az öltözőbe a pontrúgásokról és a variációkról szóló kinyomtatott rajzomat, akkor volt olyan kerettag, aki azt hitte, viccelek, hogy nekem ez megvan kinyomtatva és oda is adom nekik. Szóval nagyjából innen indultunk és kezdtünk el taktikailag, technikailag és főleg mentálisan építkezni.
– Az elmúlt években a női korosztályos válogatottak mellett dolgozhatott. Hogyan emlékszik vissza arra az időszakára? Mit tud ezekből a tapasztalataiból leginkább hasznosítani?
– Ha jól emlékszem akkor nagyjából öt évet dolgozhattam az MLSZ kötelékében, ami természetesen felejthetetlen időszak volt számomra. Mindig is hatalmas megtiszteltetésnek éreztem a válogatottaknál eltöltött perceket, hiszen egy-egy sportágban mindig az a legnagyobb elismerés, ha a nemzeti együttest segítheti a szakember a munkájával. Legelőször az U19-es válogatottnál Turtóczki Sándor mellett tudtam pályaedzőként dolgozni, ami mindennek az alapját képezte. Olyan szakmai és mentori támogatást kaptam tőle, ami megalapozta a labdarúgáshoz való viszonyulásomat, rengeteget tanultam tőle. Fantasztikusan kezelte a játékosait, igazi mentoruk is volt mindamellett, hogy szakmailag nála jobb edzővel soha nem találkoztam a női utánpótlás világában. Az eddigi edzői pályafutásomat maximálisan végigkísérte, hol egy-egy hasznos szóval, gondolattal a háttérből, hol pedig közvetlenül a válogatott keretein belül, rengeteg tapasztalatot szereztem az ott eltöltött idő alatt. Az U19-es gárda után az U15-ös, az U16-os és az U17-es korosztályok mellett is dolgoztam, mint asszisztensedző, emellett a mérkőzések elemzése is feladatim köz tartozott. Ez idő alatt elvégeztem az MLSZ általi, valamint egy külföldi videóelemző tanfolyamot is, amelyekből rengeteget tudtam tanulni, később pedig a pálya szélén hasznosítani. Igazából nagyon nehéz kiemelni olyat, amit egy az egyben hasznosítani tudnék. Teljesen más világ, ami természetes. Itt hosszú távon tudok a kerettel dolgozni és építkezni, míg a válogatottnál havi kettő-öt nap állt rendelkezésre, amíg találkoztunk és együtt dolgozhattunk. Természetesen a tét is más. Az Európa-bajnoki selejtezőkön tovább kellett mennünk az elitkörbe, míg itt egy lassabb, de stabil építkezés kezdődött el, gyakorlatilag teljesen az alapoktól.