– Nem lehet oka panaszra, hiszen a búcsúmeccsén, a záró fordulóban fölényes, 6–0-as győzelmet arattak a Dunakeszi ellen, ön pedig feliratkozhatott a góllövők közé.
– Valóban, szépen sikerült elköszönni, az egész csapat kitett magáért, nekem sikerült gólt szereznem, most először ebben a szezonban. Tény, a hosszú pályafutásom során nem elsősorban a gólszerzés volt a feladatom, hiszen hátvédet játszottam, csak a közelmúltban mentem feljebb, a középpályára.
– Az évad egészét nézve, két ellentétes idény jellemezte a Vác teljesítményét az I. osztályban, amelyek közül a tavaszi volt lényegesen a jobb. Minek volt köszönhető ez a jelentős javulás?
– A bajnoki év kezdete előtt több meghatározó labdarúgónk távozott, a helyükre pedig nem sikerült hasonló tudásúakat hozni. A rendelkezésre álló fiatalok viszont még rutintalanok, így az eredmények is elmaradtak. A téli átigazolási időszakban aztán több egykori futballistánk visszatért, a fiatalok levetkőzték az izgatottságukat, ráadásul sikeres volt az alapozás, ami idővel pontokban is megmutatkozott. A nyitányon ugyan Biatorbágyon 1–0-ra veszítettünk, ezt azonban sikeres sorozat folytatta. Három meccsen három győzelmet értünk el, idegenben 1–0-ra fektettük két vállra a bajnoki címvédő Vecsést, erre mindenki joggal kapta fel a fejét. Ezután 1–1-es döntetlen következett Pilisen, majd ismét győztes mérkőzések egymás után, hiszen egyaránt elhoztuk a három pontot Nagykátáról, Perbálról, valamint Csomádról is. Amikor a 26. fordulóban Vácon 5–0-ra vertük az Örkényt, már a tabella 5. helyén álltunk, mindössze egy ponttal lemaradva a 4. helyezettől. A hajrában sajnos nem tudtunk meglepetést szerezni, három mérkőzésen is alulmaradtunk, de felhozhatjuk mentségként, hogy a dobogón végzők, azaz a Gödöllő, a Dunavarsány és a bajnok Dunaharaszti nyertek ellenünk. A zárás azonban jól sikerült, az előttünk álló Dunakeszinek visszavágtunk az őszi vereségért, végül fölényesen, 6–0-ra győztünk.
– A múltba visszakanyarodva: honnét indult a futballista pályafutása és milyen állomásai voltak?
– Váci vagyok, ötszáz méterre laktunk a pályától, így természetesen helyben kezdtem el focizni és egészen az általános iskola befejezéséig a piros-kékeknél szerepeltem, majd az MTK-ban folytattam. A fővárosi kék-fehéreknél lépegettem felfelé az utánpótlás korcsoportokban, mígnem eljutottam a junior korosztályig. Ekkor váltottam, mert úgy éreztem, kevés esélyem van olyan játékosokkal felvenni a versenyt, mint Illés Béla, Halmai Gábor vagy Juhász Roland, így 2005-ben az NB II-es Soroksárhoz szerződtem. Három évig játszottam a sárga-feketéknél, ahol biztos pontja voltam az együttesnek, de szerettem volna otthon futballozni, ezért hazaigazoltam a szintén másodosztályú Váchoz. Itt is az alapemberek közé tartoztam, amikor 2012 nyarán megkerestek Mezőkövesdről, felvázolták a célt, ami az NB I-es szereplés volt. Véber György vezetőedzőnek többek között én is a kiszemeltje voltam, végül el is fogadtam az invitálást. Egyébként a későbbi válogatott Bognár István is akkor lett a mezőkövesdi együttes tagja. A tervünk megvalósult, bajnokok lettünk az NB II, Keleti csoportjában és feljutottunk az élvonalba. Sajnos csak egy évet töltöttünk itt, ugyanis kiesés lett a vége. Maradtam még egy szezont, de ismét „honvágyam” volt, ezért visszatértem Vácra. Jól éreztem magam, rendre kezdőként léptem pályára, négy év után azonban mégis váltottam.
– Miért döntött az újbóli klubcsere mellett?
– 2019 nyarára bizonytalanná volt a csapat sorsa, nem lehetett tudni, mi várható, aki csak tehette, átigazolt máshová. Nekem is adódott egy előnyös ajánlatom, ami végül nem jött be, ám szerencsémre az utolsó pillanatban megkeresett az akkoriban NB III-as Taksony, így hozzájuk igazoltam. Itt sajnos megsérültem, eltört a kezem, majd közbejött a koronavírus-járvány, így elveszett egy év a pályafutásomból. Annyi hasznom azért volt ebből az időszakból, hogy belekóstolhattam az edzősködésbe, pályaedzőként segítettem a szakmai stábnak. Egy év után visszatértem Vácra, ahol állást is kaptam, amely mellett már nehéz lett volna az NB III-ban rendszeresen játszani. A Bozsik-program váci körzetközpontjának a szakmai vezetője lettem, és bizony a kicsik eseményei gyakran ütköztek az aktuális bajnoki meccsekkel. Még nem akartam végleg szakítani az aktív futballal, ezért elfogadtam egykori játékostársam, Rusvay Gergely hívását, aki Nógrád megyében, az I. osztályú Berkenye trénere volt. Berkenyén egy évet játszottam, de akkor már a Vác is megyei szinten szerepelt, így inkább hazajöttem.
– Most, hogy eldöntötte, felhagy az aktív játékkal, milyen tervei vannak a jövőre nézve?
– Mielőtt a kérdésre válaszolnék, engedjen meg néhány gondolatot az elmúlt két évről. A 2022/2023-as bajnoki évben még rendszeresen játszottam, de a most befejeződött szezonban már csak ritkábban léptem pályára. A Bozsik-program rendezvényei egyértelműen elsőbbséget élveztek az életemben, a bajnoki meccseim emellett hátrébb szorultak. Nem véletlen az sem, hogy a bajnoki mérkőzéseknek kevesebb, mint a felén szerepeltem. Átgondoltam tehát a dolgot és úgy döntöttem, felhagyok az aktív futballal, a jövőben már inkább csak edzősködöm. Szeretek a kicsikkel foglalkozni, de nem titok, a későbbiekben szívesen vállalnám majd felnőtt együttes irányítását is. Ha valamikor, egész véletlenül megkeresnek a VLSE-től, hogy ugorjak be egy-egy bajnoki meccsre játszani, mert szüksége van rám a csapatnak, azt hiszem, nem mondanék nemet…
A Vác VLSE eredményei a 2023/2024-es szezonban a Pest vármegyei I. osztályban és a bajnokság végeredménye:
https://adatbank.mlsz.hu/club/61/14/27513/30/267193.html
Címlapfotó: Hegedűs Csabát gyakran visszahúzta a szíve Vácra (forrás: Miklián Norbert)