– Tekintsünk vissza a múltba! Milyen út vezetett el a mostani a két aranyéremig?
– Szentendrei vagyok, helyben kezdtem el futballozgatni, de nem túl komolyan. Nem voltam csapat tagja, aztán 17 évesen úgy gondoltam, vagyok olyan ügyes, hogy leigazoljak valahova. Körülnéztem és az akkoriban az NB III-ban szerepelt Budakalászt néztem ki magamnak. Az U19-es korosztályban játszottam, majd Michna István, az első csapat akkori trénere egy alkalommal csereként pályára küldött a felnőtteknél. ’Kalászon inkább az ifiben rugdostam a gólokat, az egyik tanárom javasolta, menjek feljebb magasabb osztályba. Mivel voltak kapcsolatai a Ferencvárosnál, így beajánlott a zöld-fehérekhez. Jelentkeztem, majd egy-két edzés után átigazoltak. Az Üllői úton is egy évet töltöttem, mert az egyik edzőm, Balogh Gábor, akit mindenki „Torony” néven ismer, elszerződött az NB III-as Rákosszentmihályi AFC edzőjének, én pedig vele mehettem. Nem volt szerencsém a rákosszentmihályiaknál, mert súlyosan megsérültem, így elveszett másfél év a pályafutásomból. 2012 tavaszán Michna István, aki akkor már a Pomáz trénere volt, ajánlotta, igazoljak át hozzájuk. A sérülésem miatt már-már úgy gondoltam, hogy kényszerűségből befejeződik a labdarúgópályafutásom, de mégsem így történt, azzal, hogy hívtak, mondhatni, rendbejött minden. Az megyei I/B-osztályban szerepelt Pomáz színeiben a tavaszi idényben 12 meccsen 12 gólt szereztem, ami nemcsak az együttest, de engem is elégedettséggel töltött el. 2016 nyaráig futballoztam Pomázon, majd úgy döntöttem, klubot cserélek.
– Ha elégedett volt magával, miért váltott?
– A Balatonfüred akkor esett ki az NB III-ból, és egy év után szerettek volna visszakerülni a harmadosztályba. Gólerős csatárt kerestek, közben kinéztek maguknak. Igent mondtam, mert számomra csábító volt az NB III-ba kerülés, mint cél, hiszen korábban már szerepeltem ebben a bajnoki osztályban. Jól éreztem magam ’Füreden, kitűnő volt a közösség, emellett a magánéletemben is történt egy jelentős esemény, ott született meg az első gyermekünk. Ez egyértelműen jó hatással volt rám, a góljaimmal sem maradtam adós, a 2016/2017-es bajnokságban 22 alkalommal találtam be az ellenfelek kapujába. Végig versenyben voltunk a Pápával az első helyért, a szezonvégi záráskor mindkét együttesnek egyetlen veresége volt csak, ám nekünk három meccsünk is döntetlenre végződött, nekik egy sem, ez döntött végül a javukra. Nem sikerült tehát kiharcolni a hőn áhított feljutást, ezért a családommal egyetértésben úgy döntöttünk, hazaköltözünk Szentendrére. Egy évig, a 2017/2018-as szezonban voltam a megyei I. osztályban szerepelt, Dombay Zsolt által irányított VSE játékosa, majd a következőben már a Budapest-bajnokság, I. osztályú ASR Gázgyár volt a következő állomáshelyem.
– Azonos szinten játszott a két gárda, mi döntött mégis a fővárosiak mellett?
– Nagy múltú klubról volt szó, amely szerepelt már magasabb osztályban is, a „blasz-egyben” pedig az élcsoporthoz tartozott. Ez mindenképpen kihívást jelentett számomra, hiszen a Szentendre a „megye-egy” alsó felében végzett. A váltás mellett döntött az is, hogy a Gázgyár trénerét, Metzger Tibort még előző pomázi időszakomból ismertem, ahol az utánpótlással foglalkozott, ő hívott hozzájuk. Két és fél évet játszottam Óbudán, szerettem a Gázgyárnál futballozni, családias volt a légkör, a játék is ment, de 2020 őszétől a munkám már egyre több időmet vette igénybe, csak részben tudtam megfelelni az elvárásoknak. Ezek miatt nem igazán akartam már maradni, hiszen a korom miatt a civil életem elsőbbséget élvezett számomra. Kínálkozott egy lehetőség, így 2021 tavaszán visszatértem Pomázra. Már akkor eldöntöttem magamban, ez az egyesület lesz a futballistapályafutásom utolsó állomása, a zöld-fehéreknél végleg befejezem a játékot. Ez a záró szakasz végül három és fél évig tartott, az idei szezon végén, az utolsó fordulóban a Piliscsaba elleni győztes hazai meccsel búcsúztam.