– Az előző klubjában, a Pénzügyőrben alapembernek számított, mégis visszalépett eggyel alacsonyabb osztályba. Mivel indokolná ezt a döntését?
– Egyre több figyelmet igényel a munkám, a délelőtti edzések egyszerűen már nem férnek bele a programba. A magánéletemben is változás várható, esküvőre készülök, szeretnék családot alapítani. A sok edzés és mellette a vasárnapi meccsek már nem teljesíthetők. A Pasaréti úton profi elvárások voltak, de nem biztosították ehhez a körülményeket. A foci változatlanul fontos számomra, úgy érzem, alacsonyabb osztályban lesz bőven lehetőségem játszani, hiszen itt mások az elvárások.
– Hogyan találtak egymásra a Dunavarsánnyal?
– Keresgéltem egyesületet, két volt játékostársam, Gubacsi Zoltán és Vaskó Tamás javasolta ’Varsányt. Zoli most is a keret tagja, vele még Érden futballoztam együtt, azóta baráti a kapcsolatunk. Tomi most eljött innét, vele még Egerben alkottunk belső védőpárost és azóta jó barátok maradtunk. Érdekelt a javaslatuk, ezért felvettem a kapcsolatot Hollik András sportigazgatóval. Megbeszéltük a részleteket, ami mindkét félnek megfelelt, így megállapodtunk.
– Mielőtt az itteni tervekről beszélnénk, kanyarodjunk vissza kicsit a múltba. Hol és mikor kezdett el futballozni?
– Hódmezővásárhelyi vagyok, ahol sportos családba születtem, a szüleim ugyanis kézilabdáztak. Ami engem illet, ha csak labdát kaptam, azonnal rúgni kezdtem. Édesapám ekkor mondta azt, hogy a gyereknek futballoznia kell, így ovifocival kezdtem, majd hétévesen a Hódmezővásárhelyen leigazoltak. Öt évet játszottam a szülővárosom egyesületében, lépegetve felfelé az egyes korcsoportokban, ahonnét a Szegedre, a SZEOL-hoz mentem, ugyanis a családdal úgy éreztük, környezetváltozásra van szükségem. Szegeden az U13-as korosztálynál kezdtem középpályásként, ahol rugdostam a gólokat. Két év után felfigyelt rám a Honvéd, végül a fővárosba kerültem. Kispesten nagyon jól indult minden, igaz, ebben a véletlen is közrejátszott. Úgy alakult, hogy az egyik alkalommal kényszerből a hátvédsorba kerültem, a szakvezetés pedig úgy döntött, maradjak is ott, mert nekem ez a poszt felel meg a legjobban.
– Könnyű szívvel elfogadta a hirtelen bekövetkezett változást?
– Igen, mert hamarosan bekerültem az U15-ös korosztályban a válogatottba, majd eljutottam egészen az U18-ig, utóbbiban tizenegy alkalommal ölthettem magamra a címeres mezt. Már a felnőtt kerettel együtt edzhettem, amelynek akkor már Marco Rossi volt a trénere. Szép négy évet töltöttem Kispesten, de a végén a körülmények nem a legjobban alakultak, ezért úgy döntöttem, elköszönök a fővárosi piros-feketéktől.
– Milyen körülményekre gondol?
– A klubtulajdonos, George Hemingway kérte, hogy írjak alá profi szerződést, amit azonban nem akartam. Erre azt mondta, hogy kiraknak az első csapat keretéből, ami nem tetszett, ezért bejelentettem a távozásomat. Egyébként szerződés kötött a klubhoz, és hiába érkezett három külföldi ajánlat is, annyit kértek értem, amit a „kérők” egyértelműen soknak találtak. Végül Csákvárra elmehettem, amit jó lehetőségnek tartottam, hiszen ezáltal tizennyolc évesen bemutatkozhattam az NB II-ben. Sajnos közbejött egy súlyos sérülés, az egyik edzésen keresztszalag-szakadást szenvedtem, s ennek következtében kilenc hónapot ki kellett hagytam. Úgy éreztem, a felépülésem érdekében jó lenne egy NB III-as együttesben szerepelnem, így visszamentem volt klubomhoz, Szegedre. Mindössze 2019 tavaszán futballoztam a SZEOL-ban, de mivel nem tartották be, amit ígértek, ezért elváltak egymástól az útjaink.
– A Tisza-partjáról merrefelé vezetett az útja?
– Egerbe igazoltam át, amely ugyanúgy harmadosztályú volt és itt is alapemberré váltam, minden meccsen kezdőként léptem pályára. Ahogy már említettem, remek belső védőpárost alkottunk Vaskó Tamás barátommal. A menedzserem akkor ajánlotta az NB II-ben szerepelt Budaörsöt, el is mentem hozzájuk próbajátékra, Bognár György vezetőedző számára megfeleltem. Sajnos megint közbejött egy sérülés, a bajnoki rajtig nem is gyógyultam meg, így végül nem szerződtettek. Már elkezdődött az őszi idény, amikor „mentőövet” nyújtott az NB III-as Tiszafüred. Fél év ottlét után a szintén NB III-as Monor következett a pályafutásomban, mellettük az szólt, hogy közelebb akartam kerülni a fővároshoz. 2021 őszén már Iváncsán futballoztam, ahol jól indult minden, de edzőváltás történt, az új trénernek pedig már nem fértem bele az elképzeléseibe. Az új egyesületem ezután az Érd lett, majd másfél év után ismét váltottam, mert néhány csapattársammal nem volt éppen a legjobb a viszonyom. A Pénzügyőr következett, de az újabb váltásról és annak okáról már szóltam.
– Dunavarsányba érkezésekor az egyesület vezetésének mi volt a kérése, elvárása önnel szemben?
– Egyértelmű a cél: ismét dobogón kell végezni és ebbe akár az első hely megszerzése is belefér. Belső védőként számítanak rám, igyekszem hozzájárulni a kitűzött cél eléréséhez. Hollik Bandi bácsi mindenben támogat, a szakvezetéssel és a játékostársakkal egyaránt jó a kapcsolat. Nagyon jól döntöttem, hogy a piros-fehérekhez igazoltam. A párom megnézte a Gyulai Termál elleni MOL Magyar Kupa meccset, amelyet 2–1-re megnyertünk, azt mondta, régen nem látott ennyire felszabadultan futballozni. Valóban, semmi görcsösség nem volt bennem, jó volt focizni ebben a közösségben.
– Említette a Gyula elleni kupameccset, majd azt követő fordulóban is egy NB III-as gárdát, a korábban a Ceglédet búcsúztató Csepelt ütötték ki, ekkor 4–2 lett a vége. Belülről milyen volt ez az összecsapás?
– Gólokban gazdag meccsen kétszer is vezettünk, de az ellenfél rendre kiegyenlített, így a rendes játékidő 2–2-es döntetlennel zárult. Következhetett a hosszabbítás, abban két újabb góllal sikerült bevenni a csepeliek kapuját, a 4–2-es győzelem pedig a mi továbbjutásunkat jelentette, így várhatjuk a következő ellenfelünket, az Újpestet.
A FÉMALK-Dunavarsány őszi menetrendje a Pest vármegyei I. osztályban:
https://adatbank.mlsz.hu/club/63/14/29409/2/287733.html
Címlapfotó: Egykori korosztályos válogatottal erősítettek a piros-fehérek (forrás: ifjabb Krasznai István)
