Ma Gál névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
Három fordulót követően 11. helyen áll a II. osztály, Déli csoportjában a Dunaharaszti II.

Tamási Zoltán edzőként az egyéni képzésben tervezi a jövőjét

A 2024/2025-ös évadot Tamási Zoltán irányításával kezdte meg a Pest vármegyei II. osztály, Déli csoportjában szereplő Dunaharaszti II. A kék-fehérek tartalékcsapatának új edzője futballistaként több élvonalbeli együttesben, így az MTK-ban, az Újpesten és a Rákospalotai EAC-ban is futballozott. A legsikeresebb egyértelmen a Megyeri úton volt, a lila-fehérekkel egyszer bajnokságot nyert (1998-ban), kétszer volt ezüst-, majd ugyancsak kétszer bronzérmes. A bajnoki dobogós helyezések mellett egy Magyar Kupa-, illetve Szuperkupa-elsőséggel is büszkélkedhet. Edzőként A-licences minősítéssel rendelkezik, éveken át tréningezett utánpótláscsapatokat, a felnőttek mezőnyében pedig az egykori NB II-es Szigetszentmiklósi TK kispadján is ült. Az 52 éves edzővel készült interjúban felidéztük a játékos-, illetve tréneri pályafutását, emellett természetesen szóba kerültek a jövővel kapcsolatos tervei is.

– Hogyan került képbe a személye „megye-kettes” Dunaharaszti II.-nél?
– Bevallom, váratlanul ért a felkérés, mert nem terveztem, hogy felnőttekkel foglalkozzam. Két évvel ezelőtt kerestek meg ’Harasztiból, hogy vegyem át az U11-es alakulatot, és egészítsük ki a környékbeli települések gyerekeivel. Feladatom volt még emellett a fejjáték képzése is a fiataloknál. Hasonló szerepkörben dolgoztam korábban a Szigetszentmiklósi TK-nál, ahol kezdetben Horváth Ferenc segítőjeként tevékenykedtem, majd a 2016/2017-es szezon hajrájában az NB II-es gárda vezetőedzője lettem, de a kiesést így sem tudtuk elkerülni. A továbbiakban maradtam az utánpótlásnál, onnét kerültem 2022 nyarán ide.

– Amikor megbízták a „tarcsi” szakmai irányításával, milyen elvárást fogalmaztak meg a vezetők?
– Ahogy már említettem, külön nem készültem erre a szerepkörre, de az addigi edző, Farkas János költözés miatt elköszönt. Az új helyzetben gyorsan kellett dönteni, rövid gondolkodás után igent mondtam, mert ennek a garnitúrának a gerincét az U17-es és U19-es korosztályokhoz tartozó játékosok alkotják. Ebben a bajnoki osztályban, ahol most vagyunk, stabil együttessé kell válnunk, az elsődleges cél, hogy minél több tehetséges labdarúgót adjunk felfelé az NB III-as gárdánknak. A másodosztályban három fordulón vagyunk túl, nem tagadom, valamivel jobb eredményeket vártam, hiszen az Ócsán elért 2–0-as győzelmünk mellett a két hazai meccsünket, a Tápióság és a Tápiószele ellen egyaránt 1–0-ra veszítettük el. Legutóbb, a ’Szele ellen nekünk állt a zászló, számos helyzetünk adódott, ám azok kimaradtak, ellenfelünk meg talált egy gólt. A fiataljainknak még kevés felnőtt meccs van a lábukban, ha majd idővel rutinosabbak lesznek, akkor az ilyen mérkőzéseket már mi fogjuk megnyerni.

Az egykori NB I-es futballista, Tamási Zoltán számára eddig az utánpótlás volt a prioritás
Az egykori NB I-es futballista, Tamási Zoltán számára eddig az utánpótlás volt a prioritás

– Menjünk vissza a múltba, egészen a kezdetekig. Honnan indult a pályafutása, mely csapatokban játszott az évek során?
– A Gázművekben, a Budapest-bajnokságban kezdtem, ahonnét az MTK-hoz kerültem, majd behívtak katonának, ezért egy évet az újpesti tartalékban játszottam. A leszerelésemet követően, az 1992/1993-as bajnoki évben már ismét a fővárosi kék-fehérek futballistája voltam, a tavaszi idényben bemutatkozhattam az NB I-ben. 1996 nyarán hívott az Újpest, közel egy évtizedig voltam a Megyeri útiak labdarúgója, ami nagyon szép időszak volt. Már az első évemben ezüstérmes gárda tagja lehettem, majd az 1997/1998-as szezonban aranyérmes lettem a lila-fehérekkel. Elsősorban a középpályán játszottam, és a következő években még egyszer ezüst-, kétszer pedig bronzérmet szereztünk. Pályára léptem a Magyar Kupát és Szuperkupát nyerő csapatban is, majd 2005-ben elköszöntem az Újpesttől és Diósgyőrbe szerződtem.

– Mi állt ennek a váltásnak a hátterében?
– Múltak az évek, harminc felett már nem számítottam biztos pontnak a csapatban. Úgy gondoltam, ha váltok, akár meg is újulhatok. Elszerződtem Diósgyőrbe, de még a szezon kezdete előtt sajnos megsérültem, sípcsonttörést szenvedtem, és mire felépültem, ismét eltört a sípcsontom. Egyszer sem léptem pályára a piros-fehéreknél, végül az őszi idény végén távoztam Miskolcról. Szerencsére kínálkozott újabb lehetőség, 2006 tavaszán már a REAC futballistája voltam, de a Czabán Samu téren nem sikerült gyökeret eresztenem, ezért a 2006/2007-es bajnoki évet már az NB II-es Felcsút színeiben kezdtem el. 2008 végéig futballoztam náluk, ezután több alacsonyabb osztályú fővárosi, illetve Pest megyei klubnál levezettem.

A hazai pálya még nem hozott pontokat a ’haraszti „tarcsinak” a bajnokságban
A hazai pálya még nem hozott pontokat a ’haraszti „tarcsinak” a bajnokságban

– Eközben az edzői pályája hogyan alakult?
– Még Felcsúton, Szijjártó István mellett kaptam lehetőséget, hogy fiatalokkal foglalkozzam, majd a Budapest-bajnokság I. osztályában szereplő Nagytéténynél voltam játékos-edző. Őket az Újpest FC U15-ös korosztálya követte, majd 2013 tavaszán az NB III-as Salgótarján trénere lettem. Ők akkoriban kieső helyen álltak, amit sajnos nem is sikerült elkerülni, a következő szezonban viszont kiharcoltuk a visszajutást a harmadosztályba. Még alig kezdődött el a 2014/2015-ös bajnoki év, amikor kiderült, hogy nem biztosított az anyagi háttér, így szeptemberben elköszöntem. Nem kellett azonban sokat várnom az újabb lehetőségre, mert hívott a Kaposvári Rákóczi, de ott is hasonló volt a helyzet, mint Salgótarjánban, így még a tavaszi rajt előtt elváltunk egymástól. A következő állomáshelyem Szigetszentmiklós volt, de arról már beszéltem.

– Most, hogy ismét felnőttekkel foglalkozik, nem tervezi, hogy ebben a korosztályban maradjon hosszabb távon is, akár magasabb osztályban is?
– Nincs ilyen jellegű elképzelésem, nem is szerepel a terveim között. Az itteni munkám mellett hetente háromszor átjárok Szlovákiába, az FC Komárno együtteséhez, náluk az egyéni képzés a feladatom, ott is elsősorban a fejjátékra tanítom a gyerekeket. Szóval, azt mondhatom, számomra az egyéni képzés tökéletesen megfelel.

 

A Dunaharaszti II. eddigi eredményei és az őszi menetrend a Pest vármegyei II. osztály, Déli csoportjában:
https://adatbank.mlsz.hu/club/63/14/29629/4/287808.html

Címlapfotó: Három fordulót követően 11. helyen áll a II. osztály, Déli csoportjában a Dunaharaszti II. (forrás: Szabó Benjámin)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!