Ma Julianna, Lilla névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
Nem most éli legjobb napjait az NB III-ban az FC Dabas

Az FC Dabas új vezetőedzője, Fritz Attila még kilenc pontot remél idén

Eddig nem éppen a legjobb a „lapjárás” az NB III, Dél-Keleti csoportjában szereplő Meton-FC Dabas alakulatának, amely az őszi idény eddig lejátszott 12 mérkőzésén mindössze öt pontot szerzett, így az utolsó, kiesést jelentő helyen áll. A vártnál jóval gyengébb teljesítmény miatt a 10. forduló után a klub vezetése úgy döntött, felmenti a vezetőedzőt, Tóth Lászlót, helyére pedig addigi segítője, Fritz Attila kerül. A 38 éves új tréner még 2017-ben lett az FC Dabas játékosa, majd az elmúlt év nyarán asszisztensedzőként csatlakozott a szakmai stábhoz. Futballistaként egykor az élvonalban is szerepelt, játszott a Honvédban, míg a második vonalban a kispestiek tartalék gárdájában, valamint Hévízen, Vecsésen, valamint a Szolnoki MÁV színeibe is. A vele készült interjúban a piros-fehérek jelenlegi esélyeiről, nehéz helyzetéről beszélgettünk, és persze némi múltidézés sem maradhatott el.

– Meglepetésként hatott az edzőcsere, vagy már várható volt?
– A 10. fordulóban hazai pályán 1–0-ra veszítettünk a Szolnok ellen, és ez bizony amolyan „hatpontos” mérkőzés volt, mert az ellenfél is a kieső zónában tanyázik. A meccset követő első edzésen a vezetők bejelentették, hogy az eredménytelenség miatt felmentik a vezetőedzőt, Tóth Lászlót. Változásra van szükség ahhoz, hogy elkerülhessük a kiesést, és ennek első lépéseként az edzőcserét szánják.

– Az, hogy ön került a szakmai stáb élére váratlanul érte, vagy már benne volt a levegőben ennek a lehetősége is?
– Ha a klubvezetés házon belül kívánja megoldani az edzőcserét, akkor valóban nekem volt rá esélyem. Igaz, hogy én is részese voltam az eddigi szereplésnek, de úgy gondolták, az új szerepkörben másképp tudok majd hatni a játékosokra. Egyébként mielőtt asszisztensedző lettem, az utánpótlással foglalkoztam, emellett pedig még futballoztam is. Nem terveztem, hogy abbahagyom a focit, szerettem volna tovább játszani. Elvégeztem ugyan a különböző edzői tanfolyamokat, és erre az osztályra rendelkezem is a megfelelő licenccel, de az edzősködést valamivel későbbre halasztottam volna az életemben. Az elmúlt nyáron kértek fel, hogy legyek a szakmai stáb tagja, akkor úgy gondoltam, mégis váltok. Az első bajnoki évemre szívesen emlékszem vissza, mert 2023 őszén lendületben voltunk, 25 ponttal az ötödik helyről várhattuk a tavaszi folytatást, ami végül gyengébbre sikerült, mivel csupán tíz pontot szereztünk, de a kilencedik helyhez így is elegendő volt. Sajnos a mostani ősz viszont eddig nem tartozik a szép emlékek közé.

Fritz Attila rendkívül nehéz helyzetben vette át az együttest
Fritz Attila rendkívül nehéz helyzetben vette át az együttest

– Mielőtt az esélyekről és a tervekről beszélnénk, kérem, menjünk vissza a múltba. Miként alakult a futballista pályafutása, amíg edző nem lett?
– A Budapest-bajnokságban szereplő klubokban kezdtem, majd 2006-ban a Honvédhoz kerültem. Itt már a második bajnoki évemben csereként pályára léphettem az NB I-es együttesben, az NB III-ban játszó kispesti „tarcsiban” pedig alapember voltam a védelem bal oldalán. 2009 őszén az akkori edző, Sisa Tibor már kezdőként is lehetőséget adott a „nagyoknál”, de a téli szünetben távozott, az új tréner pedig nem számított rám. 2010 tavaszán már az NB II-es Hévíz labdarúgója voltam, majd az évad végén Vecsésre szerződtem, szintén NB II-be. Két évet töltöttem náluk, de kiestünk, viszont az NB II-nél nem szerettem volna alacsonyabb osztályban játszani.

 

– Sikerült megmaradnia a másodosztályban?
– Igen, a Szolnoki MÁV hívott, így hozzájuk szerződtem. Négy évig játszottam Szolnokon, majd 2016 nyarán Szigetszentmiklós következett a pályafutásomban. Ők akkor estek ki az NB II-ből és a visszakerülés volt a cél. Harmincévesen ezt új kihívásnak tekintettem, de nem volt biztosított a háttér, így a kitűzött cél sem valósult meg. Jókor jött Erős Károly invitálása, aki akkor az NB III-as Dabas mestere volt, így 2017 nyarán jöttem jelenlegi egyesületemhez. Jól döntöttem, mert a csapat befogadott, megszerettem a várost, és a drukkerek is megkedveltek. Már hat éve futballoztam a piros-fehéreknél, amikor jött a felkérés, hogy legyek az NB III-as együttes asszisztensedzője. Két héttel ezelőtt pedig már vezetőedzővé neveztek ki.

A 38 éves új vezetőedző játékosként NB I-es múltat tudhat maga mögött
A 38 éves új vezetőedző játékosként NB I-es múltat tudhat maga mögött

– Az új megbízásával el is érkeztünk a jelenbe. Ebben a kritikus helyzetben mit várnak öntől?
– Annyi volt a kérés, hogy a hátralévő hét mérkőzésen a lehető legtöbbet hozzam ki a csapatból. Fejben legyünk rendben, akkor majd jönnek az eredmények is, a cél ugyanis a kiesés elkerülése. A bemutatkozásom jól sikerült, hiszen 1–1-es döntetlent játszottunk a Vasas II-vel. Sajnos a következő meccsünkön otthon 2–0-ra veszítettünk a Hódmezővásárhely ellen. Minden vereség fájdalmas, de ez különösen az volt, mert egy közvetlen riválissal találkoztunk. Nincs mese, a folytatásban javítani kell. Öt mérkőzés vár még ránk 2024-ben, három forduló az őszi, kettő pedig tavaszi idényből előre hozva. Nyerő típus vagyok, a győzelmet tartom elfogadható eredménynek, de reálisan nézve, ezen az öt meccsen kilenc pont megszerezhető. Olyan ellenfelekkel találkozunk, akik hozzánk hasonló cipőben járnak. A Pénzügyőr, a Kecskemét II. és a Tiszaföldvár is a kieső zónában található, úgy gondolom, ezek a meccsek nyerhetők.

– A bennmaradás érdekében télen erősíteni kell a keretet?
– Mindenképpen, néhány posztra új játékosokat kell hozni, szükséges az erősítés. Hogy velem vagy nélkülem folytatódik majd a tavaszi félszezon, azt még nem tudom, mert a megbízatásom egyelőre ez év végéig tart. A sorsom vélhetően az együttes szereplésétől is függ, de ebben a klub vezetése hivatott dönteni…

Az FC Dabas eddigi eredményei és további őszi programja az NB III, Dél-Keleti csoportjában:
https://adatbank.mlsz.hu/club/63/0/29652/12/289337.html

Címlapfotó: Nem most éli legjobb napjait az NB III-ban az FC Dabas (MLSZ PVMI-archív)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!