– Mi motiválta, hogy a bajnoki év felénél klubot váltson, egyáltalán hogyan került a képbe Perbál?
– Az őszi idény végén játékostársam, Vigh Ádám elköszönt Dorogtól, majd kinevezték a Perbál vezetőedzőjének. Feltette nekem a kérdést: futballoznék-e az új csapatában? Érdekes helyzet volt, hiszen ősszel még együtt játszottunk, emellett Ádám a játék mellett már edzősködött is az utánpótlásnál, és hasonló feladatot képzelt el számomra a Perbálon. Dorogon a sérüléseim miatt már egyre ritkábban szerepeltem, de úgy éreztem, hogy „megye-egyes” szinten még simán játszhatok. A szándékaimat megbeszéltem a dorogiakkal, majd elköszöntünk egymástól, egyúttal igent mondtam és a perbáliak labdarúgója lettem.
– Mint a dorogi „különítmény” egyik tagjától, mit várnak Öntől Perbálon?
– A védelemben számítanak rám, a játékommal lehetőség szerint járuljak hozzá a célok eléréséhez. Az elmúlt bajnoki évben – még újoncként – a kiesés elkerülése volt az elvárás, de ebben a szezonban már az előrelépés, az élmezőny elérése a cél. Erre van is esély, hiszen jelenleg a tabella negyedik helyén állunk. Ha ezt megtartjuk, nem lehet okunk panaszra az évad végén. Amikor a klubhoz jöttem, abban is megállapodtunk, nemcsak futballozom, hanem emellett az U7-es és az U9-es korosztálynak is az edzője leszek. Szívesen vállaltam a feladatot, örömmel foglalkozom a gyerekekkel.
– Jöjjön akkor némi múltidézés. Melyik voltak a labdarúgópályafutásának állomásai?
– Marcaliban éltünk, és mivel szerettem volna futballozni, természetes volt, hogy a helyi klub utánpótlásánál próbálkoztam. Az első edzőm, Elek István volt, 16 évesen pedig hosszabb-rövidebb időre már a felnőttek között is lehetőséget kaptam. Felfigyeltek rám, Sopronba hívtak játszani, de onnét két hónap után eljöttem, mert a tanulmányaimmal nem tudtam összeegyeztetni, inkább a Kaposvári Rákóczihoz igazoltam át. Két év elteltével hazatértem és az NB III-ban szereplő Marcaliban játszottam, ahol alapembernek számítottam. Feljebb szerettem volna lépni, ezért váltottam, a szintén harmadosztályú, de a magasabb osztályt megcélzó Nagyatádnál folytattam.
– Sikeresnek bizonyult ez a váltás?
– Az előremenetelem szempontjából mindenképpen. Az első nagyatádi évemben ezüstérmesek lettünk az NB III, Dráva-csoportjában és bekerültem a csoport válogatottjába is, így pályára léphettem a Régió Kupában. Erre az időre esik a „Most Wanted”-program tehetségkutató tábora, amit a sportszergyártó cég szervezett. Magyarországon az egyik felelőse ennek az akciónak Egervári Sándor volt, én pedig a bő keret tagjaként Londonba is eljutottam ennek okán. A következő szezonban, a 2010/2011-es bajnoki évben már csak az őszi idényt töltöttem Nagyatádon, mert szerződtetett az NB I-es Kaposvári Rákóczi, nem tagadom, ekkor úgy éreztem, minden rendben van és a helyére került körülöttem.
– Milyen emlékeket őriz a kaposvári időszakából?
– A tavaszi idényt a zöld-fehérek második együttesében kezdtem el, majd az első csapatnál, a Győr elleni meccsen csereként kaptam lehetőséget az akkori edzőtől, Sisa Tibortól. A 2011/2012-es szezon kifejezetten sikeres volt, hiszen már kezdőként is pályára léphettem a nagyokkal, a „tarcsival” pedig bajnokok lettünk az NB III-ban. A következő szezonban a Rákóczi azzal büszkélkedhetett, hogy NB I-es és NB II-es csapata egyaránt van. Prukner László idején már alapembernek számítottam, de sajnos 2014-ben kiestünk, így még egy évet fociztam az NB II-ben. Összességében öt szép esztendőt töltöttem Kaposváron, de úgy éreztem, némi változásra lenne szükségem.
– Kaposvár után mi volt a következő állomáshelye?
– Tárgyalásban voltam a Pakssal és a Videotonnal is, végül azonban egy harmadik opció futott be, az NB II-es Szolnoki MÁV „személyében”. A választásomat az döntötte el, hogy a Tisza-partiak az élvonalba történő feljutást tűzték ki célul. Sajnos nem sikerült az NB I-es szereplést kiharcolni, így két bajnoki szezon után ismét klubcsere történt a pályafutásomban. A Kazincbarcika 2017 nyarán feljutott az NB III-ból a második vonalba és a trénerük, Vitelki Zoltán kérésére őket választottam. A második barcikai évemben több sérüléssel is bajlódtam, úgy gondoltam, ahhoz, egy NB III-as klubnál feltöltődhetek és utolérhetem magam, ezért 2019 tavaszán Nagykanizsára szerződtem.
– Az ország egyik végéből ment a másikba. Sikerült a „relaxációja”?
– Nem sokat voltam Kanizsán, hiszen az idény végén Csábi József „visszacsábított” az NB II-es Szolnokhoz. Bevallom, örültem a hívásának, hiszen korábban szép emlékeim voltak a szolnoki időszakomról. A második „MÁV-os” korszakom három évig tartott, sajnos a harmadik szezon végén kiestünk, én viszont nem szerettem volna alacsonyabb osztályban futballozni. Szerencsémre Fenyvesi László, az NB II-es Dorog akkori edzője felajánlotta, szerződjek hozzájuk. Cseberből vederbe kerültem, ugyanis Dorogon is kiesés következett, de maradtam a bányászvárosban az NB III-ban is, és az elején már említett módon jutottam el Perbálra.
– A Perbál céljairól már beszéltünk, ezzel szemben az egyéni ambícióit illetően milyen tervei vannak?
– Elsődlegesen igyekszem hozzájárulni a pályán a „megye-egyes” gárda céljainak megvalósításához. Mivel a munkahelyem Telkiben, az MLSZ edzőtáborában van, előfordul, hogy az ottani feladataim ütköznek a bajnoki mérkőzések időpontjaival, ráadásul az utóbbi hetekben sérülés miatt egyébként is hosszabb kihagyásra kényszerültem. Ami pedig a személyes jövőmet illeti, két évet még szeretnék futballozni, de edzőként a sportággal azt követően is kapcsolatban maradnék. Ahogy már említettem, jelenleg az U7-es és az U9-es korcsoporttal foglalkozom Perbálon, ha pedig egyszer majd felvetődik, hogy valahol felnőtteknél dolgozzam, nem tagadom, azon alighanem elgondolkodnék…
A Perbál eddigi eredményei a Pest vármegyei I. osztályban és a hátralévő tavaszi program:
https://adatbank.mlsz.hu/club/63/14/29409/27/287739.html
Címlapfotó: Utánpótlásedzőként már készül a játékospályafutása utáni életére (forrás: Kovács Olivér)
