Ma Gyula névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
Darabont Gábor jó közösségbe került Vecsésen

Darabont Gábor elsősorban középpályán erősítheti a Vecsést

Nyáron Ausztriából érkezett a Pest vármegyei I. osztályú Vecsés-Triplex Targo-hoz Darabont Gábor. A 25 éves futballista korábban szerepelt több NB III-as együttesben, így a Budapest Honvéd tartalékban, a Rákosmente és a Bánk-Dalnoki Labdarúgó Akadémia színeiben is. Az elmúlt bajnoki évet az osztrák Sigharting alakulatánál töltötte, majd a szezon végén úgy határozott, hogy hazatér és itthon folytatja a pályafutását, majd megállapodott a vecsési piros-fehérekkel. Klubváltása kapcsán beszélgettünk vele és mutatjuk őt be az olvasóknak.

– Nyáron miért döntött a hazatérés mellett, egyáltalán hogyan került a képbe Vecsés?
Két osztrák egyesületben is futballoztam, először egy szezont a Rottenmann együttesében, ahol azonban megszűnt az együttes. Fél évre visszatértem, majd ismét kimentem és egy bajnoki évet töltöttem a Sighartingnál. Nem tagadom, az anyagiak motiváltak, pénzt akartam keresni a családalapításhoz. A folytatást már itthon képzeltem el, és olyan lehetőséget kerestem, ahol jó szakmai munka folyik és én is fejlődhetek. Az egyik ismerősöm ajánlotta Vecsést, felvettem a kapcsolatot a vezetőedzővel, Vincze Gáborral, majd a klub vezetőivel is. Felvázolták a lehetőségeket, amit mondtak, szimpatikus volt. Úgy döntöttem, ha alkalmas vagyok, akkor megállapodhatunk. Bekapcsolódtam az edzésekbe, gyorsan jelezték is, hogy számítanak rám.

 – Melyik poszton, csapatrészben számítanak leginkább Önre?
Középpályás vagyok, az elsődleges feladatom kapcsolatot teremteni a védelem, valamint a támadósor között. Szervezzem a játékot, minél többször hozzam fel a labdát és átadásokkal szolgáljam ki a csatárokat ez lenn a lényege röviden. Az eddigiek alapján, úgy érzem, megfelelhetek ennek az elvárásnak. Ebben segítségemre van az itteni nagyon jó közösség, a csapat, a szakvezetéssel együtt tudjuk, hogy mit szeretnénk. Az edzőnk, Vincze Gábor bizalmat szavazott, bár bajnoki rajtot megelőző MOL Magyar Kupa-mérkőzésen, III. Kerület ellen az átigazolásommal járó papírmunka elhúzódása miatt még nem léphettem pályára, de a bajnoki meccseken már rendre a kezdők között voltam.

A 25 éves, Ausztriát is megjárt futballista középpályásként tehet legtöbbet a vecsési sikerekért
A 25 éves, Ausztriát is megjárt futballista középpályásként tehet legtöbbet a vecsési sikerekért

– Honnan indult és az évek során, hogyan alakult a pályafutása?
Hévízgyörki vagyok, a helyi kisiskolás csapattal különböző tornákon szerepeltünk, amelyek egyikén felfigyeltek rám a Dalnoki-akadémiától, majd le is igazoltak. Ez azt jelentette, hogy Budapestre kellett bejárnom, de az egyesület a főváros keleti szélén volt, így nem okozott különösebb gondot az utazás. Három év után hívtak a Honvéd Magyar Futballakadémiához, ahol a különböző korosztályokat megjárva lépegettem felfelé, 17 évesen pedig bemutatkozhattam a felnőtteknél, a kispestiek tartalékban, az NB III-ban. Három évet töltöttem a „tarcsiban”, majd 2020 nyarán úgy döntöttem, inkább elköszönök a piros-feketéktől.

 – Mi volt a távozásának az oka?
A fiatalabbak kerültek előtérbe, úgy éreztem, már nem nagyon kapok lehetőséget, így váltanom kell. A Honvédnál megértették a gondomat, és mivel az akkor NB III-ban szereplő Rákosmentével együttműködési megállapodásuk volt, abban is segítettek, hogy hozzájuk átigazoljak. Nem lehetett okom panaszra, mert az új csapatomnál alapemberré váltam, de sajnos a második évemben kiestünk. Szerettem volna stabil NB III-as játékos maradni, így éltem a lehetőséggel és elfogadtam a Bánk-Dalnoki LA hívását. Sajnos egy szezon után kiestünk, akkor döntöttem el, hogy kimegyek Ausztriába. Erről már beszéltünk az elején, annyival egészíteném még ki, hogy a két osztrák klubom közötti időszakot átmenetileg a Heves vármegyei I. osztályú Herédnél töltöttem, ahová bátyám, Dániel segítségével kerültem, ugyanis ő volt a kapus.

– Említette, hogy Vecsésen egy hullámhosszon vannak a játékosok és a vezetőség, tudják, mit szeretnének elérni. Mi a cél a jelenlegi bajnoki szezonban?
Konkrét helyezésről nem beszéltünk, de minél jobban kell szerepelni. Azt azért nyilván mindenki érzi, hogy az élcsoportban a helyünk, ez elvárás. Jelenleg veretlenül, 16 ponttal a második helyen állunk, de egyel kevesebb meccset játszottunk, mint a listavezető Dunavarsány, amelynek három pont az előnye velünk szemben. Az eddig lejátszott hat mérkőzésünkön mutatott teljesítményünk alapján a dobogón végezhetünk, az eredményeink, mindenképpen biztatóak. Szentendrén 72-re nyertünk, de a Bugyi és a Budakalász sem úszta meg öt kapott gól alatt. Elhoztuk a három pontot Perbálról, legyőztük a Dunakeszit is, csak az Aranyszarvas otthonában játszottunk döntetlent.

A 2022/2023-as szezonban a Bánk-Dalnoki labdarúgója volt
A 2022/2023-as szezonban a Bánk-Dalnoki labdarúgója volt

 – Az esélyeket latolgatva, kik lehetnek a legnagyobb riválisok?
A most élen álló Dunavarsány gárdáját tartom az egyik nagy ellenfelünknek. Tudatosan készülnek arra, hogy magasabb osztályba léphessenek. A nyáron jól erősítő Cegléd is ott végez majd a legjobbak között, velük is számolni kell. Lehetnek még meglepetések, de a gyengébb rajtja ellenére a Pilis alakulatát is esélyesnek tartom még a dobogóra.

 – A Vecsés céljairól már beszélt, de adja magát a kérdés: egyénileg mit tervez, hogyan képzeli a folytatást?
Ahogy már említettem, Vecsésen nagyon jó közösségbe kerültem. Eddig jönnek az eredmények, sikeresek vagyunk és jó képességű futballistákkal játszhatom együtt. Remekül érzem magam a klubnál, könnyen el tudom képzelni, hogy hosszabb távon is ennek a csapatnak legyek a tagja…

A Vecsés-TriplexTargo eddig eredményei és további mérkőzései a 2025/2026-os évad őszi idényében a Pest vármegyei I. osztályban:
https://adatbank.mlsz.hu/club/65/14/31445/8/309342.html

Címlapfotó: Darabont Gábor jó közösségbe került Vecsésen (forrás: Tóth György)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!