Ma Leó, Szaniszló névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
Lakatos Zoltán célja a bajnoki cím Vecsésen

Lakatos Zoltán célja a bajnoki cím Vecsésen

A szezon kezdetétől fogva alapembernek számít a Pest vármegyei I. osztályban tíz forduló után listavezető Vecsés-Triplex Targo együttesében a nyáron átigazolt Lakatos Zoltán. A 24 éves futballista a Budapest-bajnokság I. osztályában szereplő, egykor szebb napokat látott Rákospalotai EAC-tól érkezett, volt klubjával a 2023/2024-es bajnoki évet még az NB III-ban töltötte. A vecsésieknél támadó középpályásként számítanak rá, eddig minden alkalommal kezdőként léphetett pályára, elsősorban gólpasszokat, a helyzetek előkészítését várják tőle. Az interjúban beszélt terveiről, jelenlegi csapata esélyeiről, emellett természetesen az eddigi pályafutását is felelevenítettük.

– Hogyan került Vecsésre?
– Több csapat is figyelt bennünket a bátyámmal, Istvánnal együtt, aki az elmúlt szezonban klubtársam volt a rákospalotaiaknál. Ő korábban NB II-es gárdákban is futballozott, az előző szezonban pedig a REAC házi gólkirálya lett. Az érdeklődők között volt a Vecsés is, nekem mindenesetre megtetszett, amit a vezetőedző, Vincze Gábor felvázolt. A klub vezetőivel is tárgyalhattam, és az ott elhangzottak csak megerősítettek abban, hogy őket kell választani. Sajnos a bátyám ezen a beszélgetésen nem vehetett részt, mert a sérülése miatt műtötték, így végül csak engem igazoltak át. Döntő szempont volt a döntésemben, hogy korábbi csapattársaim, Lencsés Bálint és Tóth György is itt játszanak, a kapusunkat, Molnár Lászlót pedig már korábbról, a civil életből ismertem.

– Mi az elvárás önnel, mint az egyik új nyári erősítéssel szemben?
– Elmondták, hogy hallottak rólam, korábbi információk alapján megnéztek és meggyőződhettek arról, hogy gyors vagyok, jól cselezek, megfelelő a labdabirtoklásom, a Vecsésen pedig a középpályára ilyen típusú játékossal szeretnének erősíteni. Az együttes célja, hogy a bajnokságban a dobogón végezzen, ennek elérésében elsősorban a gólpasszaimmal tudok segíteni és ha helyzet úgy hozza, akkor gólokkal is. Ez teljesen reális elvárás velem szemben és úgy gondolom, ennek eddig sikerült is megfelelnem. Kezdőként kaptam bizalmat, csak egyszer, a Perbál elleni meccsről hiányoztam, amikor saját ügyemet kellett intéznem. A gólpasszaim mellett eddig három gólt szereztem, a Szentendre, a Biatorbágy és a Vác kapujába is sikerült betalálnom.

Bátran mondott nemet a Ferencvárosnak is
Bátran mondott nemet a Ferencvárosnak is

– Mielőtt beszélnénk Vecsés esélyeiről és az ön terveiről, tekintsünk egy picit vissza a múltba. Hol, mely egyesületekben szerepelt az eddigi pályafutása során?
– A főváros nyolcadik kerületében alakult meg az Internationale CDF SE nevű klub, 2009-ben kerülte hozzájuk. A nyári gyerektáborokat figyelték és az ügyesebbeket leigazolták. Különböző tornákon szerepeltünk, két éven át futballoztam náluk, amikor tízévesen a Ferencváros labdarúgója lehettem. Az Üllői úton az utánpótlás korosztályokban szerepeltem, már az U19-esek között játszottam, amikor profi szerződést kaptam. Nagy lehetőségnek ígérkezett számomra, de nem éltem vele, mert nem mindenben értettem egyet a zöld-fehérek akkori trénerével, Prukner Lászlóval, ezért inkább úgy döntöttem, elköszönök a Fraditól.

– A bátor döntését követően merre vitte az útja?
– A Ferencváros a Rákospalotai EAC-cal játszott edzőmérkőzést, melyen én is pályára léptem, a rákospalotaiak szakvezetése ott értesült arról, hogy távozófélben vagyok a zöld-fehérektől. Megkerestek, jelezék, hogy szívesen látnának a soraikban. Igent mondtam, a Fradival szerződést bontottam, majd bemutatkozhattam a felnőtt mezőnyben, a Budapest-bajnokság I. osztályában. Ez még 2019-ben történt, alapembere lettem új csapatomnak. A 2022/2023-as szezonban az Unione mögött a 2. helyen végeztünk, de a bajnok nem kívánt élni az NB III-ba jutásért kiírt osztályozóval, így mi kaptuk meg a lehetőséget az osztályváltásra. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kállósemjén volt az ellenfelünk, az első mérkőzést hazai pályán 8–3-ra megnyertük. Nagyon emlékezetes számomra ez a 90 perc, amelyen a 11. percben már 2–0-ra vezettünk a két gólomnak köszönhetően. A visszavágón 2–1-re győztünk, így feljutottunk az NB III-ba. Ott azonban sajnos csak egy szezont töltöttünk, mert nem jól sikerült megerősíteni a keretet, több játékosnak nehéz volt ez az osztály, így visszaestünk a „blasz-egybe”. Egy évig még Rákospalotán maradtam, ezt követően jöttem el nyáron Vecsésre.

– Ahol – mint már említette – a dobogó elérése a cél. Az eddigi eredményekből ítélve ez mindenképpen reális elképzelésnek tűnik…
– Jelenleg veretlenül állunk az élen, tíz meccsünkből kilencet megnyertünk, csak az újonc Aranyszarvassal – még a 2. fordulóban – játszottunk 1–1-es döntetlent. Akadtak fölényes győzelmeink, a Dunakanyar-Szentendrét 7–2-re győztük le, de a Bugyi, a Budakalász és a Vác sem úszta meg öt kapott gól alatt. Most következnek a mögöttünk állók, pénteken fogadjuk a Felsőpakonyt, utána Ceglédre megyünk, az utolsó előtti fordulóban pedig a legnagyobb rivális, a Dunavarsány lesz a vendégünk. Nem éppen könnyű sorozat, ami ránk vár, de ha úgy teljesítünk, mint eddig, akkor a dobogós hely biztos.

– Egyénileg milyen célokat szeretne elérni a futballban?
– Az elmúlt bajnoki évben, miután a REAC kiesett az NB III-ból, kissé csalódott voltam, úgy éreztem, nincs értelme számomra a focinak. Mostanra már visszajött a kedvem, nagyon jó társaságba kerültem, van eredmény, sikeresek vagyunk, ez a legfontosabb. Tervezgetem a jövőmet, de csak kis szakaszokat jelölök ki. Egyelőre zárjuk az élen az őszi idényt, majd azt szeretném, hogy a szezon végén bajnokok legyünk. Nem mondtam még le arról sem, hogy ismét magasabb osztályban futballozzak, jó lenne, ha ezt a Vecséssel élném meg…

A Vecsés-TriplexTargo eddig eredményei és további mérkőzései a 2025/2026-os évad őszi idényében a Pest vármegyei I. osztályban:
https://adatbank.mlsz.hu/club/65/14/31445/10/309342.html

Címlapfotó: Lakatos Zoltánnak Vecsésen visszatért a futballba vetett hite (forrás: Menyhárt Attila)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!