– Miért döntött úgy, hogy a bajnok év felénél egyesületet vált, és egy stabil középcsapatból a kiesés elkerüléséért küzdőhöz igazol át?
– A kérdésére egyszerű a válaszom: követtem barátomat, Takács Sándort, aki Csomádon volt az edzőm, tavasztól pedig már a Vácduka kispadján ül. Kettőnk barátsága hosszú évekre nyúlik vissza, a futballpályán való együttműködésünk pedig 2022 elején kezdődött. Akkor már a harmincas éveimben jártam, és olyan megoldást kerestem, amely közel van a lakhelyemhez, Dunakeszihez. Sándor barátom hívott, hogy menjek az akkori együtteséhez, Szigetmonostorra játszani, így is lett. Miután 2023 nyarán Csomádra kötelezte el magát, vele tartottam, ahogy most, év elején is.

– Mielőtt új egyesületéről részletesebben szót ejtenénk, visszatekinthetünk az eddigi pályafutására?
– Hogyne. Újpesten gyerekeskedtem, és ha nem csal az emlékezetem, négyévesen kezdtem futballozni, a társaim két évvel idősebbek voltak nálam. Adta magát, hogy az első igazolásom az UTE-hoz kapcsolódott, majd az egyes korosztályokat végigjárva eljutottam a juniorokig, a felnőttekkel pedig 17 évesen a Ligakupában játszhattam. Ennek ellenére, úgy éreztem, túlságosan sokat ülök a kispadon és váltanom kell. Az új klubom 2007 nyarától az akkor NB I-es Rákospalotai EAC lett, amelynek junior gárdája hivatalosan az első csapat tartalékjának számított és az NB III-ban szerepelt, amelyben alapember voltam. 2008 őszén aztán bemutatkozhattam NB I-es bajnoki meccsen is, igaz, csak néhány percre, csereként kaptam lehetőséget az MTK elleni találkozón, de ezek így is emlékezetes momentumok voltak. Ekkor figyelt fel rám a Kecskemét, már-már úgy volt, szerződtetnek, de az utolsó pillanatban végül meggondolták magukat. A bajnoki év végén viszont mégis váltottam, a jobb anyagi feltételek reményében Ausztriába igazoltam az USC Piezendorf együtteséhez.