– Mi volt a hasonlóság és a különbség a 2012-es, illetve az idei Pest (Vár)megyei Kupa-döntők között?
– Anno a 2012-es, Nagykőrösi Kinizsi elleni fináléban rutinos labdarúgók alkották a keretünket, az akkori gárda ráadásul az NB III-ban szerepelt. Csak néhány nevet említenék a korabeli játékostársak közül: Diósdon játszott Kovács Béla, Koller Ákos és Csurka Zoltán is, a kispadon pedig nem más, mint az egykori remek középpályás, Rubold Péter edzette a gárdát. Érdekesen alakult az eredmény, rendkívül fordulatos mérkőzés volt, melyen hol a nagykőrösieknél, hol meg nálunk volt az előny. A rendes játékidőt követően 2–2 lett, a hosszabbításban mindkét oldalon újabb egy-egy gól született, így 3–3 lett a ráadás végén. A tizenegyesek következtek, amelynek során sajnos alulmaradtunk. A mostani döntő is döntetlennel, 1–1-gyel zárult, de a hosszabbításban kiütközött a két együttes közötti osztálykülönbség, végül simán, 5–1-re nyert a Gödöllő. A mérkőzések koreográfiája részben hasonlóan alakult, de a hangulat lényegesen másabb volt. A 2012-es döntőnél ünnepeltünk, most viszont a klubnál fennálló bizonytalanság miatt visszafogottabbak voltunk.
– Mit ért bizonytalanság alatt?
– Nem tudni, hogy mi lesz velünk a folytatásban, megmarad, vagy megszűnik a csapat. Ez mindenkinek óhatatlanul ott motoszkált a fejében és az tovább rontotta a hangulatot, hogy a vezetők el sem jöttek a döntőre. Sikeresek együttes vagyunk, úgy is mondhatnám, baráti társaság, de a fiatalokat fejben azért tüzelni kell és kizárni a kétségeket. Így nem csoda, hogy a Gödöllő ellen a hosszabbításban mentálisan is elfáradtunk.
– Mielőtt részletesebben beszélnénk a várható közeli jövőről, pillantsunk vissza a régmúltba. Hol kezdett el futballozni, és miként alakult a továbbiakban a pályafutása, amíg a Diósd labdarúgója lett?
– Nyolcévesen, a Ferencvárosban kezdtem, és egyes korosztályokban felfelé lépegetve eljutottam a zöld-fehérek tartalékcsapatáig. 2006 nyarán aztán úgy döntöttem, egy NB II-es gárdában jobban fejlődhetek, ezért elfogadtam a Hévíz invitálását. Nem volt rossz döntés, de sajnos kiestünk. Az edző egyébként az a Glázer Róbert volt, aki egykoron megbízott szövetségi kapitányként is dolgozott a felnőtt válogatott mellett. Lehetőségem volt továbbra is NB II-ben futballozni, ugyanis szerződtetett a győri Integrál DAC. Másfél évet töltöttem a nádorvárosiaknál, majd 2009 tavaszán a szintén NB II-es Százhalombatta labdarúgója lettem. Ebben az időben úgy éreztem, NB I-es „spíler” már úgysem lehet belőlem, ezért elkezdtem a felsőfokú tanulmányaimat. Diplomát szereztem, készülve a profi pályafutásomat követő életemre. Közben kölcsönadtak előbb az NB III-as Törökbálintnak, majd az Újbudának, 2011 nyarán pedig már a Pest megyei I. osztályban szereplő Pilisvörösvár színeiben folytattam.
– Hogyan került a képbe a Diósd?
– A Pilisvörösvár akkori edzője Rubold Péter volt, aki 2012 tavaszán átszerződött Diósdra, az akkori NB III-as együtteshez. Néhány játékost, így engem is magával vitt az új klubjához. Nem bántam meg a váltást, jó kis gárda volt, amellyel eljutottunk a már említett Pest Megyei Kupa döntőjéig. A kupa mellett a bajnokságban is sikeresen meneteltünk, a 2012/2013-as szezonban harmadik helyen végeztünk az NB III, Duna-csoportjában. A sikerek ellenére mégis inkább úgy döntöttem, elköszönök a sportágtól és a továbbiakban a civil életemre koncentrálok, majd elmentem Angliába dolgozni.
– Évekkel később viszont visszatért a zöld gyepre, ráadásul Diósdon folytatta. Mi döntött az újrakezdés mellett?
– Hat évet töltöttem el Angliában, majd onnét hazatérve kilátogattam a diósdi pályára. Az tudni kell, hogy diósdi vagyok, amióta az eszemet tudom, itt vagyok állandó lakos. Ráadásul a pálya közelében lakunk, így alighanem érthető, hogy ha csak tehettem, mindig kint voltam a pályán. A masszőr, Merkl Norbert, aki már akkor is az egyesületnél dolgozott, amikor még magasabb osztályban játszottam, feltette a kérdést: volna-e kedvem ismét focizni? Nem kellett ezen túl sokat gondolkodnom, természetesen megjött a kedvem a folytatáshoz. Az edzőnk, Polákovics Attila is támogatta a döntésemet és fokozatosan „beépített” a csapatba. Ez még 2019 nyarán történt, amikor ismét diósdi labdarúgó lettem. Sikerélmény is ért, ugyanis amikor újrakezdtem, még „megye-hármasok” voltunk, a 2021/2022-es bajnoki évben megnyertük a III. osztály, Nyugati csoportját és feljutottunk a második vonalba. A „megye-kettőben” is szépen helytálltunk, az első ott töltött szezon után ezüstérmesek lettünk.
– A most zajló szezonban sokáig a Diósdnak állt a zászló a II. osztály, Déli csoportjában, egyértelműen az első hely várományosai voltak. Mi történt, mi okozta a megtorpanást a hajrához közeledve?
– Nem lehet úgy koncentrálni a játékra, hogy rendszeresen halljuk a vezetőktől a megszűnés gondolatát. Karnyújtásnyira voltunk a „megye-egytől”, de ebből már nem lesz semmi. Ott vagyunk a MOL Magyar Kupa főtábláján, de a háttér miatt még az is bizonytalan. Jellemző, hogy a Pest Vármegyei Kupa-döntőre nem jött el a klub elnöke és a helyettese sem. Nem tudom, őszre lesz-e csapat Diósdon?
– Ebben a bizonytalanságban Pásztor Dánielnek milyen személyes tervei vannak?
– Nem gondolok még a visszavonulásra, mindenképpen játszani szeretnék még, természetesen Diósdon. Ha itt megszűnik a csapat, akkor keresek magamnak újat. A szüleim, amióta elkezdtem futballozni, ha tehették, mindig kijöttek a meccseimre. Jó lenne, ha még sokáig így lehetne…
A Diósd eddig eredményei a Pest vármegyei II. osztály, Déli csoportjában, az aktuális tabella és a hátralévő program:
https://adatbank.mlsz.hu/club/61/14/27687/27/267295.html
Címlapfotó: A diósdi szurkolók jó hangulatot teremtettek a ceglédi kupanapon is (forrás: Sipos Hajnalka)
