– Az előző három bajnoki évben is már rendre a dobogó közelében végeztek, de ilyen jól, mint most, akkor sem álltak sosem. Ilyen előzmények után a 2025/2026-os szezonra milyen célt tűztek ki?
– Az induláskor képesnek tartottuk az együttest az előrelépésre, úgy gondolkodtunk, most már ideje lenne érmet szereznünk. A nyitó fordulóban, hazai környezetben az Alsónémedi ellen ugyan még 1–1 lett az eredmény, de az a meccs elég érdekesen alakult. Már az 5. percben tíz főre fogyatkoztunk, mert a kapusunkat, Gerstenbrein Gábort kiállította a játékvezető. Igaz, hogy később az ellenfélnél is történt egy kiállítás, de a találkozón nem tudtuk azt játszani, amit elterveztünk. A következő fordulótól viszont belendültünk, sorra nyertük a meccseket, az idény hajrájában már az a gondolat is foglalkoztatott bennünket, mi lenne, ha a remélt érem a legfényesebb lenne.

– Ebből a szép győzelmi sorozatból mely mérkőzésekre emlékszik vissza legszívesebben?
– Voltak nagykülönbségű győzelmeink: a Taksonyt 7–1-re vertük, Hernádon 9–0-ra győztünk, a Halásztelek ellen ugyancsak 7–1-es győzelmet arattunk, az utolsó őszi hazai meccsünkön pedig a stabil középcsapatnak számító Abonyt léptük le 10–0-ra. Elégedettek vagyunk felsorolt fölényes győzelmeinkkel, de az ilyen nagykülönbségű eredmények nem reálisak. Két meccset emelnék ki, melyeken igazi rangadókat vívtunk, azok voltak a legemlékezetesebbek. Az egyik a veretlen Tápiószecső elleni összecsapás a 6. fordulóban. Már az utazásnál éreztem, hogy a játékosok motiváltsága száztíz százalékos és mindenképpen nyerni akarnak. Meg is tettek mindent a siker érdekében, végül Delea Zsombor 11-esével 1–0-ra győztünk. A másik ilyen találkozó a 8. fordulóban, Százhalombattán volt, ahol 3–0 lett a vége a javunkra. Ez a két győzelem a legértékesebb, hiszen mindkét riválisunk dobogón zárta az őszi idényt.